Z. KÁRPÁT DÁNIEL,

Teljes szövegű keresés

Z. KÁRPÁT DÁNIEL,
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha lehetek ennyire szubjektív, az egyik kedvenc napirendem az, ami évről évre visszatér elénk ezen beszámoló kapcsán. A most elénk letett anyag kapcsán is el kell mondanom azt, hogy bizony, itt nem a Versenyhivatal tevékenysége az, amit leginkább kritika alá vonhat az, aki kritizálni szeretne. Magam nem vagyok a kritika pártján minden esetben, ha valami jó, azt ismerjük el, viszont a GVH beszámolóján erős leképeződése látszik annak a kormányzati gazdaságpolitikának, ami a tisztességes verseny viszonyaitól igen-igen távolra került az utóbbi években, és nyilvánvaló módon a GVH ajánlásai, véleményei erre reagálnak úgy-ahogy, bizonyos esetben nagyon pontosan, nagyon jól, nagyon keményen, más esetekben álláspontunk szerint hiányosan.
Ahogy az elnök úr a Gazdasági bizottság előtt tartott rövid eszmecsere során is jelezte, fogyasztóvédelmi témák tekintetében egy 50 százaléknál talán kicsit erősebb arány is kimutatható a GVH tevékenységi körében. Ugyanakkor pontosan ez a fogyasztóvédelem lett sajnálatos módon a mostani kormányzat mostohagyereke. Tehát egészen elképesztő módon az előző kormányzati ciklusban volt egy önálló fogyasztóvédelmi bizottságunk például, ahol devizahiteles-kérdésektől kezdve a fogyasztói csoportokat illető felvetéseken keresztül nagyon sok mindent meg lehetett tárgyalni, és érdekes módon látnia kellett a kormányzatnak, hogy mennyi kibeszéletlen terület, mennyi megoldatlan probléma sorakozik itt. Mégis mit csinált 2014-ben? Integrálta ezt a fogyasztóvédelmi bizottságot a gazdasági megabizottságba, megszüntette az önálló fogyasztóvédelmi bizottság további működésének lehetőségét. Ezzel párhuzamosan az egész fogyasztóvédelmi rendszert feldarabolta, beolvasztotta ide-oda, jelesül az MNB-hez került egy nagyon nagy szelete. Tehát amikor én most itt felvetéseket teszek, nem feltétlenül a GVH munkáját kívánom kritizálni, de muszáj az adott ügyek mentén mind a kormányzati cselekvésre kitérnem, mind pedig az erre adott - idézőjeles - reakcióra.
Látható, hogy ami a leginkább zavarja a versenypiaci körülményeket Magyarországon, még akkor is, ha azt mondom, hogy a protekcionista gazdaságpolitikának igenis van létjogosultsága a mai Európai Unión belül, az az, hogy a nagy áruházláncok hazaiakkal szembeni erőfölény-érvényesítésével szemben tett-e valaki valamit Magyarországon, és ha tett, akkor az mennyit ért. Illetve a GVH tevékenysége kapcsán is felmerül, hogy mennyire vizsgálódott hatékonyan ezen a területen, és mennyire látja tisztán a piaci, pontosabban a piaci folyamatokat torzító egyéb folyamatokat. Azt látjuk, hogy az utóbbi hetekben, amikor milliárdos nagyságrendű bírságok kerültek kivetésre, mondjuk, az egyik nagy külföldi áruházlánc esetében megint csak a beszállítókkal szembeni visszaélések kapcsán, amikor azt látjuk, hogy magyar beszállítókat folyamatosan vegzálnak ezek a külföldi hátterű hálózatok, akkor bizony erős a hiányérzete az embernek, hiszen 25 éve az zajlik Magyarországon, hogy egy külföldi hátterű bankrendszer és annak hálózata itt, Magyarországon finanszírozza - sok esetben egyébként a saját pénzünkből - a külföldi hátterű multinacionális cégeket és azok hálózatát, miközben a hazai vállalkozó, kisvállalkozó, beszállító folyamatos versenyhátrányban, tőkehiányban, hitelhiányban szenvedve próbál talpon maradni, de ez nem minden esetben sikerül neki. Ezen körülmények között pedig érdekes módon a kormányzat, a felügyeleti rendszer és az összes kapcsolt egység mintha hagyná az ezekkel a beszállítókkal szembeni visszaélések folytatódását. Az úgynevezett polcpénz nagyjából a szabályozás szintjén már megszűnt, tehát elvileg nem lenne szabad ilyenről beszélni Magyarországon. Mégis azt látjuk, hogy ha egy magyar beszállító azt szeretné, hogy az ő termékéről szóló hirdetés megjelenjen az adott hálózat internetes felületén, áruházában, akkor további összegek befizetésére kötelezik.
(10.20)
Ha azt szeretné, hogy a terméke exponált helyen jelenjen meg akár a hirdetésekben, akár a vásárlók szeme elé kerüljön konkrétan, további díjtételek befizetésére kötelezik, adott esetben közvetett módon.
És ugyanúgy ugyanezt a versenytorzító folyamatrendszert látjuk, mondjuk, a vasárnapi zárva tartás kapcsán, amiről itt megalázó módon egy éjszakai vitát kényszerültünk tegnap folytatni. Páran itt vagyunk még azok közül, akik tegnap ezen részt vettek, kormánypárti képviselők nem nagyon voltak, a csúcsidőszakban hárman voltak jelen: egyikük jegyző volt, a másik az államtitkári székben volt itt, és az egyetlen Boldog István próbálta mentegetni a menthetetlen, de megalázó módon ott sem sikerült igazi vitát generálni. Viszont láttuk, hogy azok a piaci folyamatok, azok a versenyt jellemző jellegzetességek, amelyek elvárhatóak lennének ilyen esetben is, hogy legalább ne versenyhátrányból induljon a magyar kis- és közepes méretű vállalkozó, boltos, munkaadó vagy akár éppen a munkavállaló, egész egyszerűen nem lelhetők fel, és a kormányzat nem ismeri fel, hogy a vasárnapi zárva tartás kapcsán egy tarthatatlan, lehetetlen helyzetet teremt. Nyilván ez most nem az érintett időszak beszámolójához közvetlenül kapcsolódó kérdéskör, de olyan piaci egyensúlytalanságokról beszélünk, amelyek fennálltak a 2012-es, 2013-as és 2014-es időszakban is.
Visszatérve a beszámoló tárgykörére. Az úgynevezett „magyar termék” rendeletek, magyar termékkel kapcsolatos beavatkozások mentén én nagyon hiányolok bizonyosfajta észrevételeket, bizonyosfajta kritikákat, hiszen emlékezzünk vissza, történt előrelépés, 2010-ben több mint tucatnyi védjegytípus engedett arra következtetni, hogy itt magyar termékről van szó. Én itt a parlamentben felmutattam egy Törökországból származó babérlevelet, ott volt a termék hátulján kicsivel, hogy „Származási hely: Törökország”, és egy baromi nagy piros-fehér-zöld logó az elején „magyar termék” felirattal, hiszen a védjegytörvény lehetővé tette azt, hogy származási helytől, országtól függetlenül, az utolsó beavatkozás mentén lényegében bármire ráírják, hogy „magyar termék”, ami adott esetben 5 százalékban Magyarországon vált késztermékké az alaptermékből.
Elmondható, hogy azóta némi tisztulás történt, bár az, hogy Brüsszel megköti az önök kezét ezen a téren, megint csak versenypiaci folyamatokat torzít, és megint csak a fogyasztók, a vásárlók eligazodását teszi közel lehetetlenné, tehát itt sem tapasztalunk elegendő előrelépést.
Átevezve kissé más vizekre: a banki végtörlesztés kapcsán kiszabott, nagyjából tízmilliárd körüli bírság egyértelműen azt mutatja, hogy itt megint csak versenypiaci folyamatok torzultak, történt beavatkozás, történt szankció. A kérdés az - össze kellene vetni -, hogy ez a szankció hogyan viszonyul ahhoz a bevételhez, amire szert tettek az érintett bankok, pénzintézetek, volt-e bármi visszaható ereje, visszatartó hatása akár a későbbi banki manipulációkra nézve. Állításom szerint nem, sőt nagyon sok esetben önmagában a bírság pénzintézetek esetén, áruházláncok esetén egész egyszerűen leverésre kerül az ügyfeleken, leverésre kerül a fogyasztókon, és ami a legrosszabb: leverik azt a munkavállalókon.
Történtek ilyen elnagyolt piaci számítások, hogy egy Tesco esetében vagy egy nagyobb áruházlánc esetében egy pár milliárdos kivetett bírság hány óra alatt térül meg a teljes áruházlánc tekintetében, tehát hány órás forgalmat kell pluszban generálni ahhoz, hogy lenullázzák azt a bírságot, amit adott esetben tízmilliárdos nagyságrendű bevétel indokolatlan eléréséért kapott; nem az általam említett áruházlánc, bármelyiket említhetném tulajdonképpen.
De láthatjuk azt is, hogy a banki végtörlesztés kapcsán kiszabott bírság egy nagyon kis szelet ebből a tortából, hiszen évtizedes jelenség az, hogy akármilyen fogyasztóvédelmi visszaélést követnek el a bankok, annak az eredője általában az, hogy a közteherviselésbe próbálják bevonni őket, majd amikor látják, hogy itt bizony fizetni kell pár milliárd, pár tízmilliárd forintot, akkor megnövekednek az éves kártyadíjak, megnövekednek bizonyos tranzakciós költségek.
Sok esetben a kormányzat szánalmas vergődéssel asszisztál ehhez - például a tranzakciós illeték kivetésekor -, amikor egy elnagyolt kommunikációval azt próbálták sejtetni, hogy itt közteherviselés alá vonják az érintett pénzintézeteket, ez a bevétel a bankoknál hiányozni fog, az államkasszát gyarapítja majd, ilyen-olyan fejlesztésekre kerül sor. Amikor aztán az érintettek maguk közleményben ismerték be, hogy nemcsak hogy teljes egészében áthárították a tranzakciós illeték mértékét, hanem sok esetben meg is haladták azt például kisvállalkozók esetében, akkor mind az észrevételek, mind a beavatkozás elmaradt, és egész egyszerűen tehetetlen béna kacsaként vergődött a kormányzat; azóta is így van. Tulajdonképpen próbálják megszoktatni a közvéleménnyel azt, hogy a tranzakciós illeték tekintetében egy újabb adófajtát vezettek be, amit a lakosságnak le kell nyelni, de ez megint csak nagyon távol áll attól, amit tiszta piaci versenynek nevezhetnénk egyébként rendes nemzetgazdasági körülmények között.
Azt is meg kell hogy mondjuk, hogy 106 jogszabály jutott el a GVH-hoz, és 45-tel kapcsolatban észrevételt tettek. Itt teljesen jogos az elnök úrnak az a kritikája, hogy kevés idejük állt rendelkezésre. Lehetne önöknek 1200 vagy 12 ezer kiváló szakértőjük, akkor is, ha a kormányzat így folytatja a jogalkotási munkáját, hogy hétvégén lenyilatkoznak valamit, ezt követően hétfőn sor kerül egy házszabálytól való eltérésről szóló szavazásra, aztán kedden reggel kilenckor szavazunk róla, akkor lehetetlen lesz felkészülni, lehetetlen lesz érdemi véleményt kifejteni. Ez ugyanakkor nem veszi el a lehetőségét annak, és nem lehet erre hivatkozni, amikor arról beszélünk, hogy ezen nagyon kiemelt, fajsúlyos ügyek kapcsán a nyilvánosság előtt bizony meg kell jelenni, és a lehető legkeményebb észrevételeket kell és kellene foganatosítani azt illetően, ha olyan piaci folyamatok torzulnak, amelyek tarthatatlanok.
Mondjunk erre egy-két példát a körbetartozások tekintetében! Például az aszfaltiparban jellemző, hogy 8-10 fős közvetítő cégek viszik el a bevétel, a pályázati pénzek, adott esetben a különböző kiírások tőkeösszegének nagy részét, és végül a kivitelezőhöz vagy alig jut el valami, vagy még rosszabb esetben ki sem fizetik a kivitelezőt. Hadd ne hozzam fel azokat a drámai és tragikus példákat, amelyek akár az érintettek öngyilkosságához vezettek vagy családok szétszakadásához! Közismert dolgok ezek, mégis a régióban talán a magyar nemzetgazdaság az, amelyik a leggyengébb szinten avatkozott be ezekbe a káros folyamatokba, és a legkevésbé kísérelte meg a rendbetételt. Óbudaiként meg kell említenem például a Megyeri híd esetét, ahol tudjuk, hogy szó szerint emberek életébe került a felügyeleti rendszer hiányos beavatkozása, a kormány időtologatásai, és az is, hogy egész egyszerűen nem volt felkészülve a gazdaságunk egy ilyen triviális helyzetre, pedig sajnos ez benne van a rendszerben, hogy ha hiányos a jogalkotás, akkor bizony előfordulhat az, hogy nem fizetnek ki valakit, és ha nincsen szankció emellé rendelve, akkor ott nemcsak a verseny torzul, de még egyszer mondom, emberéletek mennek tönkre.
A versenykultúra fejlesztése éppen ezért kiemelt feladat lehet és lehetne is. Itt újra szeretném feltenni azt a kérdést, hogy milyen konkrét tervezetek mentén milyen konkrét ügyeket kívánt támogatni a versenyhivatal ezen tevékenységi körben, és felmerül az is, hogy van-e ehhez elég erőforrása; erre már részben kaptunk választ bizottsági szinten, hogy igen kielégítőnek találja az elnök úr az erőforrásrendszert. Én azért a költségvetési időszakban ezen mindig növelnék egy kicsit, hiszen mindig van hova fejleszteni, nemcsak a versenykultúrát, de azt is, hogy az oktatási rendszerbe valamilyen úton-módon be kellene emelni ezt az egész kérdéskört. Tudom, hogy a Magyar Nemzeti Banknak voltak kísérletei ezt illetően, de ezek kihatását minimálisnak tartjuk. Adódik a kérdés, hogy adott esetben a Nemzeti Bankkal van-e bármilyen konzultáció ez ügyben, tehát tudja-e a GVH belülről, kívülről, közvetve, közvetlenül segíteni ezt a munkát.
És említette azt is a Versenyhivatal vezetője, hogy amikor a körbetartozások tekintetében vagy a közvetítőcégek pénzlenyúlásai kapcsán beavatkoznának, akkor a bíróság gyanú esetén nem adja azonnali áldását, mondjuk, a rajtaütésekre, hanem csak akkor, ha konkrét bizonyítékot tudnak letenni. Ez bizonyos szempontból indokolt lehet, de nagyon sok esetben, triviális helyzetekben is megszünteti a beavatkozás lehetőségét; ez megfelelő törvénymódosító javaslatokkal orvosolható. Kérdezem én, hogy tettek-e ajánlást ilyenekre, folytattak-e konzultációt arról, hogy hogyan tudnák teljesen látható esetekben - amikor azért nincs kézben a bizonyíték, csak vizsgálódni kéne - elérni azt, hogy a bíróság ne gátolja a vizsgálatok lefolytatását.
És meg kell hogy említsük, az Európai Unión belül vagyunk - néha azt mondjuk, hogy sajnálatos módon, tehát azért kritikai észrevételeket megfogalmazunk, de nyilvánvaló, hogy vannak ennek előnyei-hátrányai; én jóval több hátrányát látom, de ez még vita kérdése lehet, amíg a kormányzat továbbtologatja azt a feladatot, hogy egy EU-mérleget elkészítsen -, és láthatjuk, hogy az államok szubvencionálják bizonyos gazdasági szereplők tevékenységét, állami támogatásokat folyósítanak, ugyanakkor a pályázati rendszer tekintetében igen, átlátható a rendszer, tökéletes volt a diagnózis, ami előttem elhangzott: látható előre, hogy ki fog győzni. Adódik a kérdés, hogy a Versenyhivatal nem hiányol-e egy olyan monitoringrendszert, amelynek a felállítását követően átláthatóvá válna az, hogy ezek a pályázati források miért csak egy bizonyos körnél csapódnak le, hogy ezt a jelentős mennyiségű közpénzt ki, milyen módon tudná hatékonyabban vizsgálni, és miért van az, hogy egyes gazdasági szereplők hozzájuthatnak pályázati forrásokhoz, mások pedig nem.
(10.30)
Urambocsá’ miért van az, hogy politikusokkal jó kapcsolatot ápoló személyek, vállalkozók hozzájuthatnak pályázati forrásokhoz, mások nem. Egyáltalán elnök úrnak szegezném ezt az abszolút indokolt kérdést: egyetért-e a Jobbik álláspontjával, miszerint létezik ez a folyamat, hogy politikusokkal jó kapcsolatot ápoló személyek könnyebben jutnak bizonyos pályázati forrásokhoz, míg politikusokkal nem annyira jó kapcsolatot ápoló gazdasági szereplők elzárásra kerülnek bizonyos forrásoktól?
Ha ebben a diagnózisban egyet tudunk érteni minél többen, akkor talán a terápia felé is el tudunk mozdulni, és az előidézhet egy olyan helyzetet, hogy ezen elképesztő gazdasági visszásságokat fel tudjuk számolni, helyzetbe tudjuk hozni a kis- és közepes méretű magyar vállalkozásokat, ezzel pedig közvetve meg tudjuk védeni mind a magyar fogyasztókat, mind az ügyfeleket, azokat az adófizető állampolgárokat, akik amúgy ezt az országot a hátukon cipelik. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem