Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Teljes szövegű keresés

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Muszáj reagálnom azért egy szóban az iméntiekre. Szóba került a vasárnapi zárva tartás. Mint már említettem, tegnap este méltatlan körülmények között lényegében kormánypárti képviselő nélkül, KDNP-s, fideszes vezérszónok nélkül kellett nagyon fontos kérdésekről tárgyalnunk először a Nemzetközi Beruházási Bankról, utána pedig nyilvánvaló módon a vasárnapi zárva tartásról.
Itt megjegyezte MSZP-s képviselőtársunk, hogy ilyen intézkedéseknek mindig van egy kedvezményezettje. Ez a dohánytrükkök és egyebek kapcsán igaz volt, viszont a vasárnapi zárva tartás jelenlegi kormánypárti katasztrofális kivitelezése mentén én nem érzem a kedvezményezetti kört jelen pillanatban, hiszen ahogy most csinálta a kormányzat, még azoknak a kisvállalkozóknak, kisboltosoknak sem jó feltétlenül ez, ami történt, akik adott esetben profitálhatnának ebből. Hiszen mondjuk, ha vidéken egy gyártelep mentén reggel 5 és reggel 6 óra között vasárnap nem tarthat nyitva ez a kis üzlet, mert csak a tulajdonos állhat ott, de ő mondjuk, lehet, hogy éppen a másik üzemegységben tartózkodna, már elvesztette a hétvégi forgalmának a felét. Tehát embertelen jelen pillanatban az a javaslat, ami előttünk fekszik. A tegnapi vita során ezt egész széles spektrumban kiveséztük, hogy két szélsőséges álláspont között a Jobbiké az ember közeli megoldás, miszerint ne lehessen kötelezni senkit vasárnapi munkavégzésre, olyan klímát kell kialakítani, hogy érdekeltté tegye a munkáltató a dolgozóját, hogyha azt szeretné, hogy vasárnap dolgozzon. De a Fidesz teljes tilalma és az MSZP által kötelezővé tenni szándékozott vasárnapi munkavégzés sem elfogadható számunkra.
Ugyanígy a bírságok kapcsán, bár az imént elmondottak nyilván majd egy következő éves jelentésben kerülhetnek elénk, de a bírságok kapcsán meg kell hogy jegyezzük, hogy igen, nagyon fontos lenne egy hatástanulmányt látnunk. Arra vonatkozóan már láttunk, hogy mekkora hozadéka van a GVH tevékenységének. Itt ugyebár egy több tíz milliárdos becslés került elénk a papírra. Nagyon jó, hogy ezt látjuk, ebből azért lehet következtetéseket levonni, de a bírságok visszatartó ereje kapcsán, ha van ilyen, akkor valóban nem, én amúgy támogatom, hogy létezzen ilyen szankcionálási forma is, de egy példát szoktunk elmondani. Már több éve elmondtuk itt Cséfalvay államtitkár úrnak, ő akkor nem nagyon fogadta ezt el, de szögezzük le még egyszer: egyetlen Tesco áruház egyórás becsült árbevétele az akkori számítások szerint 9 millió forint körül mozgott. Tehát a pár tízmilliós bírságok, a 100-200 milliós bírságok is gyakorlatilag órák-napok alatt visszatermelhetők minimális áthárításokkal, minimális árszabályozásbeli módosításokkal gyakorlatilag nullázódhatnak azok a tételek, amelyek ezeket a vállalkozásokat kellene hogy sújtsák. Tehát biztos, hogy nem minden esetben van visszatartó ereje ennek az eszköznek.
De volt itt az előző ciklusban egy jobbikos módosító indítvány, amelynek a hatásait egyébként a GVH éves jelentésében kéne hogy lássuk, de nem látjuk. Ezen módosító indítvány kimondottan az élelmiszeriparban, fogyasztóvédelmi típusú visszaélések esetén azon kevés módosító közé tartozott, ami átment a Jobbik részéről, milliárdos nagyságrendű bírság kiszabását teszi lehetővé. És még egyszer mondom: az előző ciklusban talán ha három olyan javaslatot tudnék felsorolni, amit átengedett a kétharmados többség. Ez közéjük tartozott. A hatalmas problémánk egyébként az, amit már a Gazdasági bizottság ülésén elmondtunk, hogy pénzügyi fogyasztóvédelem területén ugyanezen javaslatunkat, hogy például a bírságösszeg növekedjen, már nem támogatták, pedig ha ezt a másik 23 javaslatunk mellett támogatták volna 2010-ben, akkor most nem kéne a Quaestor-botrányról napi szinten hosszú vitákat lefolytatni.
El kell hogy mondjuk, hogy van még két olyan témakör, ami talán nem a súlyának megfelelő szinten került eddig elénk. Az egyik a fogyasztói csoportok kérdésköre, ahol a Versenyhivatal nagyon részletes vizsgálatokat folytatott. A következtetései egyébként megállnak, a hiba nem az övé, hanem a törvényalkotóé, aki annyit tett, hogy a jövőre vonatkozóan új csoportok bejegyzését lehetetlenné tette, de a régiek működését nem függesztette fel. Látjuk, hogy viszonylag már kevés ilyen csoport működik, a károsultak köre viszont egészen addig szélesnek tekinthető, amíg egynél több főt ölel fel; sőt, ha egy főt ölel fel, akkor is.
Elmondhatjuk tehát, hogy ezen cégek működését nem sikerült még teljesen átlátni, kérdéses, hogy lát-e a Versenyhivatal olyan folyamatokat, amelyek segíthetnek ezen a helyzeten, vagy pedig érje be a károsult azzal, ami eddig történt. Álláspontom szerint nagyon hiányos az, ami eddig történt ezen a területen.
És van egy nagyon akut problémakör, ahol én hiányolom a Versenyhivatal nagyon kemény, átfogó vizsgálatát, véleményét, idézőjeles odacsapását, és hiányolom a kormányzat cselekvését is. Ez pedig az idősek átverésére szakosodott iparágaknak a gyakorlatilag most már nagyon széles köre. Itt ugye, termékbemutatókról beszélünk, idős emberek megtévesztéséről beszélünk, több százezer forintos haszontalan termékek rájuk sózásáról, amit akár részletekben fizethetnek ki. Erre egy komplett maffia alakult Magyarországon. Ez egészen az utóbbi időkig lényegében zavartalanul működött.
Jobbikos aktivistáink, helyi képviselőink egyébként elkezdtek eljárni ezekre a termékbemutatókra, megtették a szükséges bejelentéseket a hatóságok irányába, és láss csodát, ha volt ott valaki, aki lépett, még egyszer mondom, egyszerű aktivisták, ezeket a termékbemutatókat, csaló, átverő show-kat le lehetett állítani ott a helyszínen. Meg lehetett védeni idős honfitársainkat attól, hogy hasonló átverések áldozatai legyenek. De hát nyilvánvaló módon ezt nem feltétlen jobbikos aktivistáknak kellene végezniük. Itt hatósági feladatokról van szó, itt a törvényhozás feladatai és felelőssége merül fel, és hát azért egy Versenyhivataltól elvárható, hogy ilyen széles spektrumú ügyekre tudjon reagálni, legyen érdemi véleménye róla; adott esetben beavatkozást javasoljon, még akkor is, hogyha nem ő hozza a törvényeket. De látnunk kell, hogy jóval több, mint több ezer honfitársunkat érinti ez a problémakör.
Számos egyéb kérdést, felvetést foganatosíthatnánk, amit a Gazdasági bizottság ülésén Volner János képviselőtársammal mindketten megtettünk. Az Európai Unión belül szubvencionált egyes kivitelezőkről már ejtettünk szót, de ugyanilyen módon az élelmiszerlánc-felügyeleti díjjal kapcsolatos visszaélésekről szeretnék pár szót szólni, hiszen a szerencsejátékok piacáról és egy kötelezettségszegési eljárásról minden bizonnyal képviselőtársam fog részletesebben elmélkedni. De az élelmiszerlánc-felügyeleti díj kapcsán egy olyan eszközről beszélünk, amelyet milliárdos árbevételű cégek, ha megfelelően diverzifikálják a céges felépítésüket, bizony el tudnak kerülni, miközben kisebb szereplőket adott esetben indokolatlanul sújthat. Látható, hogy ennek a bevezetésekor már jeleztük ezeket a problémákat itt a parlamenti vita során is, de most már vannak tapasztalatok, amelyekből lehetne tovább építkezni, viszont hiányolom azokat a módosító indítványokat, amelyek - még egyszer mondom - megelőznék azt, hogy milliárdos árbevételű, sokszor külföldi hátterű cégek pusztán a cégcsoportjuk okos felosztásával mentesüljenek a közteherviselés alól. Hiszen itt erről van szó. Nemcsak a törvényhozó és a kormányzat felelőssége, nemcsak törvényhozói felelősség, illetve a kormányzat felelőssége, hanem bizony a Versenyhivatal feladata is lesz az, hogy az érintett időszakra vonatkozóan majd megtegye az ezzel kapcsolatos ajánlásait, észrevételeit.
Én ugyanakkor már most kíváncsi lennék elnök úr személyes véleményére azt illetően, hogy ezen milliárdos tételek kapcsán van-e álláspont, ha igen, mi az, milyen jobbító javaslatokat tudna elképzelni. Ugyanígy kíváncsi lennék a véleményére, mint ahogy a kormánypárti képviselőket kérdeztem arról, hogy az építőipar tekintetében egy állami hátterű hatóság beavatkozási lehetőségeit ésszerűnek és indokoltnak látják-e.
(11.20)
Én magam egy ilyen szervezet felállítását és a beavatkozási jogköreinek elképesztő kiszélesítését látnám indokoltnak. Jól lenne, ha végre előremennénk ezekben a témákban. Látom, hogy a GVH hozott anyagból dolgozik, hiszen nem ő önti elénk azokat a törvényeket, amelyekből, a több mint száz törvényből csak negyvenvalahányat tudott véleményezni idő hiányában és amiatt, mert a kormányzat három nap alatt keresztülrugdos olyan intézkedéseket a parlamenten, amelyekről három hónapig is vitatkozni kellene vagy lehetne. De azt látjuk, hogy vannak ezek a megoldásért kiáltó témák, gyakorlatilag minden évben elénk kerülnek, és elvárható lenne, hogy végre előre tudjunk lépni ezeken a területeken.
Várom tehát mindannyiuk érdemi válaszát, részvételét a vitában. Utóbbival kapcsolatban vannak inkább kétségeim, hiszen bár itt ülnek többen az érintett szakbizottságokból, eddig nem emelkedtek szólásra. De az a kérésem, hogy tiszteljék meg ezt a nagyon fontos témakört, ahol az egész nemzetgazdaság spektrumát próbáljuk felölelni, azzal, hogy legalább megosztják velünk őszinte álláspontjukat. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem