KEPLI LAJOS,

Teljes szövegű keresés

KEPLI LAJOS,
KEPLI LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ígérem, én is rövid leszek. Alapvetően, ahogy az már elhangzott, egy európai uniós kötelezettségszegési eljárás folyományaként került ez a törvényjavaslat, ez a módosítási javaslat ide, a parlament elé. Természetesen a Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselőcsoportja is támogatni tudja, már csak azért is, hogy ez a kötelezettségszegési eljárás megszűnjön, és már csak azért is, hogy a tengerészek és a tengeri hajókon munkavállaló egyéb dolgozók orvosi ellátása és orvosi vizsgálata biztosítottabb legyen ezáltal is. Mellékesen teszem hozzá, hogy ahogy államtitkár úr szavaiból is elhangzott, nemcsak a tengerészek, hanem minden olyan, tengeri hajón dolgozó magyar érdekében is történik ennek a jogszabály-módosításnak a megtétele, akik akár felszolgálóként, akár más munkakörben - Magyarországról mintegy gazdasági menekültként elmenekülve - tengeri hajókon találják meg a boldogulásukat. Az ő munkakörülményeik sokszor igen mostohák, és rendkívül sokat kell dolgozniuk.
Természetesen a tengerészekre is igaz ugyanez, de talán itt egy olyan társadalmi csoport van, amely még védtelenebb, hiszen az anyagi lehetőségek keresése miatt hagyták el az országot, és mentek ilyen munkakörülmények közé dolgozni, akár tengeri hajóra vagy akár más szárazföldi munkahelyre, de mivel most a tengeri hajózásról szól ez a módosító javaslat, elsősorban róluk ejtettem néhány szót.
Ennek érdekében is fontos, hogy támogassuk ezt a javaslatot, illetve a tengeri hajózásról, ha már egyszer a tengeri hajózásról szól a javaslat, ugyan nem kapcsolódik szorosan, de mindig el kell mondani - és a fideszes vezérszónok, Völner képviselő úr szájából is elhangzott -, hogy Magyarországra is, ugyan nem tengerparti ország, de milyen nagy számú turista érkezik hajón.
Tehát valóban nagyon fontos, és az is fontos lenne, hogy az az Északi-tengertől a Fekete-tengerig tartó hajózási útvonal, amely a Duna-Rajna-Majna-csatornán keresztül valósul meg, az is a parlament napirendjére kerüljön, mégpedig olyan vonatkozásban, hogy ugye, ennek a hajózási útvonalnak továbbra is Magyarország a leggyengébb láncszeme, különösen alacsony vízállásnál, hiszen Magyarország az, aki semmit nem vagy legalábbis nagyon keveset tett az elmúlt évtizedekben a Duna hajózhatóságának javítása érdekében. Ezt csak zárójelben jegyeztem meg, mivel a javaslat a tengeri hajókon szolgálók orvosi vizsgálatáról és az orvosok szükséges képesítéséről szól, nem ide tartozik, de mindenképpen idekívánkozik, ha már egyszer hajózásról van szó.
Ahogy elmondtam, a javaslatot támogatni fogjuk. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem