DR. VAS IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. VAS IMRE
DR. VAS IMRE (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! Hosszú ideje várt törvényjavaslatot nyújtott be a belügyminiszter úr. A rendvédelmi feladatokat ellátó hivatásos állomány részére jelentősebb béremelés 2000 óta nem történt. Kormányunk a 2010-es választásokat követő évek egyik kiemelt feladatának tekintette, hogy egy olyan államot teremtsen meg, ami az egyén helyett a közjó, a nemzet és a közösség érdekeinek szolgálatát tartja szem előtt. Ennek alapja egy szilárd közjogi alapokon nyugvó jogrend lehet, amelyet az Alaptörvény biztosít. Az Alaptörvény többek között a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek alkotmányos helyzetét, működésük alapvető szabályait is rendezte. Így elmondható, hogy a rendvédelem szervezeti és intézményi oldala már kiépült, az államszervezet hatékony működését szolgáló személyzeti, közszolgálati rendszer kialakítása és a rendszerszerű működtetés feltételeinek biztosítása ennek a kormányzati ciklusnak a feladata.
A törvényjavaslat célja, hogy egy hosszú távú és kiszámítható életpálya felvázolásával stabilizálja a közfeladatot ellátó rendvédelmi állomány helyzetét, és biztosítsa számukra az őket megillető elismerést. Mindenki számára világos, hogy a rendvédelmi állomány szolgálati jogviszonyát jelenleg szabályozó törvényt, az 1996-ban elfogadott, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvényt hatálybalépése óta 86 módosítás érintette, amelyek a törvény szerkezetét, belső koherenciáját megbontották. Különösen az elmúlt négy év kormányzati döntéseiből fakadó jelentős módosítások változtatták ezt meg. Ez mindenképpen azt indokolta, hogy új törvényjavaslatot dolgozzon ki a Belügyminisztérium. A törvényjavaslat támaszkodik a korábbi törvény szerkezetére, fogalomrendszerére, a hivatásos szolgálati jogviszony sajátosságából fakadó jogintézményekre, ugyanakkor új szemlélettel, szerkezeti és tartalmi újításokkal kívánja a rendvédelmi pályán dolgozók életpályamodelljét megteremteni.
Olyan életpálya-lehetőségeket kínál a törvényjavaslat, hogy a jövőben az ezen a területen dolgozó hivatásos állomány minden tekintetben megbecsült legyen. Fontos megemlíteni, hogy a törvényjavaslat előkészítése előtt, 2014 augusztusában az állomány körében egy közvéleménykutatást végzett a Belügyminisztérium, amelyre 18 ezer válasz érkezett. A törvényjavaslat a rendvédelmi szervek 64 ezres állományának jogállását rendezi az új szabályozás révén; mint ahogy az a közvéleménykutatásból is kiderült, ennek legfontosabb eleme az állomány tagjainak többlépcsős bérfejlesztése.
Magyarország 2015. évi központi költségvetése tartalmazza az életpályarendszer bevezetéséhez kapcsolódó kiadásokat, így látható, hogy a kormányunk elkötelezett az állomány tagjainak pénzbeni elismerésére. Itt több lépcsőben történik a béremelés, az alapfeladatokat ellátóknál az első évben 30 százalékos béremelés történik. Az új javadalmazási rendszer célja, hogy egyidejűleg ismerje el a munkakörök értékét, a szolgálati tapasztalatot és a teljesítményt. Továbbá nem tartható az a helyzet, hogy a jelenlegi illetményrendszer körülbelül 30 különböző pótlékot alkalmaz. Ezt is ésszerűsíti a törvény, ennek megfelelően az illetmény beosztási illetményből, szolgálati-idő-pótlékból és hivatásospótlékból állna. Ezek felett a szolgálatteljesítés speciális körülményeihez igazodva négyféle pótlék kifizetésére lesz lehetőség.
A törvényjavaslat tartalmazza a relatív zárt előmeneteli rendszer kialakítását, amely egyidejűleg biztosítja a vertikális és a horizontális előmenetel lehetőségét oly módon, hogy belső előmenetel esetén elismeri és megfelelteti a megszerzett tapasztalatot. Az előmeneteli lépések mostantól meghatározott feltételekhez kötődnek, amihez igazodik az illetménynövekedés. Fontos itt látni, hogy az életpálya-korrekció az átjárhatóságot hivatott biztosítani az állomány tagjainak. Ezen intézkedések által biztosítható, hogy az életpálya megteremtése vonzó és az állomány tagjai számára ösztönző illetményrendszert és karrierrendszert garantáljon.
A törvényjavaslat az állomány és érdekképviseletek javaslatait figyelembe vette, így elmondható, hogy a rendvédelmi feladatokat ellátó állomány érdekeit szem előtt tartó törvényjavaslat lett benyújtva az Országgyűlés elé. Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem