TUKACS ISTVÁN,

Teljes szövegű keresés

TUKACS ISTVÁN,
TUKACS ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelettel köszöntöm én is önöket, és örülök, hogy ilyen nagy számban látják itt a parlamentet dolgozni. Ez a megjegyzés persze nem arra vonatkozott, hogy lenne valami valóságtartalma, és nem is feltétlenül arra, hogy a téma, amit hallani fognak, olyan rettenetesen érdekes, mert egy kicsit száraz.
Államtitkár úr mondott egy nagyon korrekt előterjesztést a törvényről, amely viselhetné a lex Illatos út címet is, hiszen arról van szó, hogy meg kell oldani egy problémát, ami a fővárosban most előállt, ez pedig az, hogy mérgező, környezetvédelmileg szennyező anyagok találhatók ha nem is a főváros szívében, de mindenképpen a fővárosban, és miután a társaság, amely érdekelt és kötelezettséget viselhet ennek a felszámolásában, felszámolás alatt áll, ezért valamilyen állami szerepvállalás szükséges.
(11.30)
Anyagi szerepvállalás is, hiszen nemcsak hatósági jogkörökben kell eljárni azoknak, akik erre fel vannak hatalmazva, hanem nyilván anyagiak is felmerülnek majd, részben a mentesítésnél, a szennyező anyagok elszállításánál és különféle egyéb eljárásoknál.
Államtitkár úr nagyon korrekt volt, de én szeretnék két szempontot még a törvényjavaslat mellé tenni. Nemcsak az a vita tárgya, hogy egy állami beavatkozásnál az Illatos úton szükséges állami pénz, és nyilván, miután ez közpénz, valamilyen visszatérülést garantálni kell - ez a cél egyébként helyes -, hanem felmerülnek ennél az ügynél különféle egészségkárosodást előidéző vagy a későbbiekben előidéző folyamatok, amelyekre szintén jó lenne majd rápillantani. Miután államtitkár úr, tudom, hogy nem feltétlenül érdekelt szakemberként az egészségügy ügyeiben, mégiscsak elmondom önnek azt, hogy talán valamiféle jelzés a kormányzatnak szükség lenne arról, hogy nemcsak az ügy megoldásáról és az anyagiak, az állami pénzek megóvásáról kell hogy szó legyen, hanem arról is, hogy egy nagyon jelentős állami beavatkozást kívánó egészségügyi felmérés és beavatkozás is szükséges, amelynek a pénzeiről, állami pénzeiről már ilyenfajta visszatérüléssel nem nagyon beszélhetünk, mint ami előttünk fekszik.
A másik szempont, amit szeretnék a megjegyzéseim előtt elmondani, az, hogy bár ez az előterjesztés viselheti a lex Illatos út vagy a lex Illatos út megoldása címet, de a későbbiekben érvényes lesz az ilyen típusú összes ügyre, ezért nemcsak arról van szó, hogy ez a törvényjavaslat megold egy, egyébként nagyon-nagyon elképesztő problémát - nem tudom ezt másképpen fogalmazni -, hanem arról is szól, hogy a későbbiekben, ha előállnak ilyen helyzetek, akkor mi az eljárásrend és mi a meglévő garancia. Ezért ezekben az ügyekben véleményem szerint, ha már más helyzetekben is alkalmazható lesz, szükséges a nagyon nagy transzparencia. Az Illatos útnál ez már garantált, mert arra most mindenki figyel, lakók, a lakók képviselői, környezetvédők, emberijog-védők, és szinte mindenki, aki ebben az ügyben érdekelt. Tehát ez az ügy olyan módon vonta magára a közfigyelmet, mármint hogy ezres nagyságrendű, hordóban tárolt szennyező anyagról van szó, hogy most már itt megkerülhetetlen, hogy mindenki tudni fog mindenről, ami abban történik. Ez a része szerintem rendben is van. Azonban ha később, a törvény alkalmazása során felmerül az, hogy különféle más helyzetekben a törvény passzusait kell alkalmazni, miután itt közpénzekről van szó, miután felszámolási vagy végelszámolási eljárásokról van szó, miután ott meglévő eszközökről van szó, adósokról és egyebekről, akkor szükség lenne a nagyon nagy átláthatóságára a folyamatoknak. Ezt csak azért mondom, mert az én információim vagy tudásom szerint ennek az Illatos úti tulajdonosnak vagy tulajdonosoknak a tulajdonosi szerkezete meglehetősen ágas-bogas, vagy nem tudom, hogy kell ezt elegánsabban fogalmazni. Szóval, éppen ezért tudomása kell hogy legyen mindenkinek arról, hogy mik a valóságos történetek ezekben az egyébként tényleg elképesztő dolgokban.
Az MSZP részéről azt, hogy az előterjesztés meg akarja óvni a megtisztításba és a rekultiválásba, minden másba fektetett állami forrást, nagyon helyesnek tartom, ez egy nagyon helyes törekvés, és hogy ezt érvényesíti részben a csődtörvénynél, részben a kisajátításnál is, ezt helyeslem. Az a törekvés, mely szerint hogyha nincs, aki jótálljon a csődbe ment helyett, csak a magyar állam vagy adott esetben a magyar kormány, és a kormány meg akarja óvni az erre fordított pénzeket vagy visszatérülni akarja látni, ezt én a magam részéről helyeslem, az erre irányuló törekvések rendben vannak.
Azt gondolom, szintén helyes törekvés, hogy különféle területekre is előrelátóan kiterjeszti az előterjesztés ezt a javaslatot, azonban azt mégiscsak meg kell jegyezzem, hogy kicsit fájó pont ennek a törvénynek az előélete. Mint tudjuk, ezeknek a törvényeknek két megelőző törvénye is volt, ebben különösen ez a nemzetgazdasági szempontból fontosnak nyilvánítható társaságok és az erre vonatkozó különeljárások ügye volt, ami ellen mi akkor tiltakoztunk. Azért tiltakoztunk, mert úgy láttuk, hogy meglehetősen nagy mozgásteret ad a kormánynak arra, hogy azt a jogszabályt könnyű kézzel alkalmazhassa, és könnyű kézzel mutathasson rá bárkire, hogy ő nemzetgazdaságilag fontos, és érvényesítsen különszabályokat ebben. E miatt az előélet miatt azért vannak bizonyosfajta fenntartásaink, bár úgy látom, hogy ezt a konkrét ügyet egyébként meg lehet oldani ezzel a jogszabállyal.
Volt egy másikfajta előélete is ennek a törvénynek, a törvény egy darabjának, szintén nagy vitát váltott ki a parlamentben a kormány és az ellenzék között. Ebben a szocialisták szintén nemmel szavaztak, és meg is mondtuk az indokainkat, mert úgy gondoltuk, hogy ezeknek a szavazásoknak az a gyanú az oka, mely szerint nem feltétlenül csak a nagy közösség érdekében lehet eljárni ezekkel a törvényjavaslatokkal, hanem magánérdekek, lobbik és mások érdeke alapján is. Mondom ezt azért, mert mondjuk, most éppen fülig ülünk - és elnézést, elnök úr, hogy egy pici kitérőt teszek, de tényleg csak egy kicsit -, fülig csücsülünk az ESMA nevezetű cég problémájában. Ugye, volt egy cég, amelyik elhelyezhetett a villanyoszlopokon reklámokat, aztán behozott a kormánytöbbség ide egy törvénytervezetet, amelyik ezt megtiltotta, ezzel a céget gyakorlatilag lenullázta, majd ezt a céget megvette egy kormányhoz közel álló ember, és most visszacsinálják az egészet, behozták a törvénytervezetet, és újra lehet kirakni reklámokat ezekre az oszlopokra. Tehát ilyen eljárások miatt azért - hogy mondjam? - van bizonyosfajta tartás az ilyen behozott javaslatokkal kapcsolatban, ez a tartás fenntartás egyébként, legalábbis részünkről, mert jó törvénytervezetet az Illatos úti probléma gyors, az ottaniak számára fontos megszüntetéséhez persze hogy fel kell használni, ez a része teljesen rendben, de nagyon sok olyan eset árnyékolja be ezeket az egyébként gyors és jó törekvéseket, amelyeket nemcsak ezzel a bizonyos említett céggel kapcsolatban, hanem mással kapcsolatban is tudnék sorolni.
Nem fűzve tovább a szót, én azt gondolom, tisztelt államtitkár úr, hogy helyes törekvéseket tettek le az asztalra a konkrét probléma megoldása ügyében. Én nem vagyok fővárosi, de azt azért érzem, hogy ezt a problémát meg kell oldani, és hogyha államtitkár úr vette ezt a két jelzést, ami arra vonatkozott, hogy egészségügyi problémákra is majd valamilyen módon figyelmet kell fordítani, illetve a transzparencia a későbbiekben fontos lesz, akkor nyilván mi is megfontolás tárgyává fogjuk majd tenni, hogy ezzel a törvénnyel kapcsolatban milyen álláspontra helyezkedjünk.
Köszönöm államtitkár úrnak a tájékoztatását, és köszönöm önöknek, hogy meghallgattak. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem