SZILÁGYI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Ígérem, csak röviden, csak egyetlenegy dologról szeretnék beszélni. Hegedűs Lorántné és Apáti István képviselőtársam benyújtott egy módosító javaslatot, amit önök nem fogadtak el, egyébként ki fogjuk kérni majd külön szavazásra. Ez a módosító javaslat kapcsolódik ahhoz, amiről Ikotity István is beszélt, hogy ugye, át lehet adni ezeket az ingatlanokat, meg is értjük a célt, hogy miért adják át ezeket az ingatlanokat, hogy megkönnyítsenek bizonyos pályázatokon való elindulásokat és hasonlókat, de ugye, kérdés az, hogy milyen források állnak rendelkezésre az önkormányzatoknál. Éppen ezért lett volna célszerű az, hogy ezeket az ingatlanokat önök a terhekkel együtt kívánják átadni, és ezért is nyújtottunk be egy módosító javaslatot, hogy per-, teher- és igénymentesen adják át az ingatlanokat. Ezeket elősegítené, a célt is, hogy pályázni tudjanak, ugye, mondjuk, az önkormányzatok, vagyis a múzeumok és a megyei könyvtárak.
Tehát én azt kérném önöktől, hogy vagy válaszoljanak rá, hogy miért nem lehet elfogadni ezt a módosító javaslatot, vagy pedig, amennyiben esetleg még nyitottak rá, kikértük külön szavazásra, akkor lehetne ezen bármit is változtatni. Hiszen ugye, egyértelmű volt, hogy az átadásra kerülő ingatlanok tekintetében véleményünk szerint nem méltányos az a helyzet, hogy az átvevő önkormányzatok az ingatlanokkal együtt azok terheit is örökségbe kapják, és ahogy a települési önkormányzatok adósságait is átvállalta az állam, úgy azt gondoljuk, hogy az átadásra kerülő ingatlanok tekintetében is átvállalhatná ezeket a terheket, ezzel könnyítve mind az önkormányzatok, mind pedig a múzeumok és a könyvtárak működését, és mint mondom, elősegítve valóban azt a célt, amit önök meghatároztak, hogy a pályázatokon is könnyebben el tudjanak indulni.
Erre várom esetleges válaszát államtitkár úrnak. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem