HEGEDŰS LORÁNTNÉ,
HEGEDŰS LORÁNTNÉ,
HEGEDŰS LORÁNTNÉ, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Biztos ön is ismeri vagy emlékszik még, a múlt évi választási kampányok során hatalmas óriásplakátokon hirdette a kormányzat, hogy Magyarország jobban teljesít, és hogy még mi mindenre fognak még több pénzt adni, erre külön-külön óriásplakátterveket is készítettek, és az ember hajlamos elhinni, ha olyan túl sokszor lát egy ilyen óriásplakátot vagy bármilyen hirdetést, hogy akkor, ha a kormányzat mondja, akkor biztos így van, tehát Magyarország biztos jobban teljesít. És akkor itt van ez a törvénytervezet előttünk, nem sokkal a választási kampány után, és íme, azt kell hogy lássuk, hogy a magyar kormányzat olyan kérdésben, mint az értékvédelem, mint a kulturális örökségünk megvédése, olcsójánoskodik, filléreskedik, és rendkívül kicsinyes hozzáállást tanúsít, hiszen maga a módosítás számtalan pontja mind csak arról szól, hogy mitől legyen kevesebb a központi állami kiadás. Azt már kevésbé veszi számba, hogy ezzel milyen károkat okozhat adott esetben kulturális örökségeink megvédése érdekében a kormányzat.
A másik, ami egy nagyon fontos szempont a változtatások kapcsán, ez a magánérdekeknek a kiszolgálása. Számtalan esetben előfordult már, hogy a kormányzat abszolút személyre szabottan, egyes fideszes haverok kedvéért módosított törvényeket, és én azt gondolom, hogy ezen törvénybe igenis bele van rejtve az ő szándékuk és az ő elvárásuk a kormányzat felé. Erről szól tehát ahelyett, hogy a kormányzat felismerné, hogy igen sajnálatos módon az értékvédelem hazai kultúrája igen gyenge lábakon áll, próbálná megerősíteni, egyértelmű korlátozásokkal szigorítani azokat a lehetőségeket, amelyekkel esetlegesen sérülhetnének ezek a rendkívül fontos kulturális örökségeink, és szigorúan be is tartatná ezeket a korlátozásokat, tehát hogy nemcsak megfogalmazza, de a betartatásukra is odafigyel, illetve emellett központi költségvetési forrásokat is biztosít, ezekkel a támogatásokkal is próbálja segíteni, hogy ezek a helyszínek, ezek az emlékek minél jobb állapotban maradjanak meg.
(21.40)
Tehát ahelyett, hogy ezt tenné, a kormányzat defenzívában van, és azért, hogy minél többet spóroljon úgymond ilyen felesleges kiadásokon - ahogy itt meg van fogalmazva -, egy csomó minden tekintetben puhítja a javaslatot. Lehet, hogy rendkívül vicces az ön számára az, amit most én itt elmondok, és amilyen károkat önök okoznak úgy általában az örökségvédelem tekintetében, de akkor gyorsan fussunk át azokon az elmúlt egy-két éves történéseken, amit a kormányzat ma Magyarországon ilyen értelemben mint kárt okozott. Itt van például a mai nap. Szavaztunk régészeti lelőhelyekkel kapcsolatban, hogy ezentúl most már 8 napot adnak és nem többet kiemelt jelentőségű beruházások kapcsán a régészeknek, hogy adott esetben megkutassanak egy-egy területet. Tehát autópálya-építkezésen vagyunk, fölmerül, hogy Atilla király sírját is megtalálhattunk volna, és 8 napot kapnak tokkal-vonóval régészeink, hogy ezeket a területeket föltárják és dokumentálják, merthogy kiemelt jelentőségű állami beruházást nem akadályozhat és nem hátráltathat régészeti feltárás. Önök ezt fogadták el a mai nap során, hogy csak a nagyon közelmúltat említsem.
Vagy például, amit a műemléki besorolások kapcsán csinálnak. Ugye, az összes eddigi műemléki kategóriát felrúgják, mindent újraosztályoznak, mert kimondták, hogy gazdasági fenntarthatóság miatt funkcióváltás indokolt lehet. És nem tudom nem fölidézni megint azt a történetet, azt halljuk, hogy a Vajdahunyadvár sorsával kapcsolatban is valami hasonló funkcióváltásra lesz szükség, merthogy a gazdaságossági fenntarthatóság azt diktálja, hogy egy fideszes havernak csináljanak ott valamifajta vendéglátóipari egységet, mondjuk, egy kaszinót, mondjuk, Andy Vajnának. És ezek, mondom, csak az elmúlt egy-két év történései, tisztelt államtitkár úr.
És aztán itt van előttünk most ez a világörökségi várományosi lista, amit önök felülvizsgálnak vagy felülvizsgálat alá vonnak, és aztán eldöntik majd, hogy a világörökségi jegyzékbe melyeket jelölnek vagy melyeket nem. És ugye az emberben felmerül, hogy akkor önök tulajdonképpen a várományosi helyszínek közül majd melyeket fogják kiemelni, amiket jelölni fognak, vagy melyiket nem. Lechner Ödön műveit, mondjuk, önök azt mondják, hogy nem érdemes világörökségnek jelölni? Vagy, nem tudom, a magyarországi tájházak hálózatát? Vagy még érdekesebb lenne talán - nem is tudom, melyiket említsem -, az ipolytarnóci őslelőhelyet? A budai termálkarszt barlangrendszereit? És így tovább. Vagy itt az északmagyarországi fa harangtornyokat, amit, tudjuk, Ukrajnában, Kárpátalján az ukrán hatóságok szintén a saját maguk kultúrkincseként kezelik, és azt szintén világörökségnek szeretnék jelölni. De lehet, hogy a magyar kormányzat ebből vissza fog lépni, és lehet, hogy pont mi nem fogjuk jelölni ezt a rendkívül fontos emlékünket.
Tehát ahelyett, hogy kiemelten vigyáznának ezekre az emlékeinkre, ahelyett, hogy megerősítenék azt a fajta jogrendet, amely konzerválja az állapotokat, és inkább javítja azt, semmint hogy rontaná, ezentúl már kezelési tervet csak majd bizonyos esetekben kell készíteni, sőt ezen kezelési tervek akkor lesznek jogszabályok, akkor lesznek kihirdetve, ha a világörökségi címet el is nyerte az adott terület, egyébként meg azt mondják, hogy az egyéb védelmi szabályok elegendők. Tudjuk, hogy nem így van, majd egy kicsit később vissza fogok térni, hogy mennyire nem így van. És eddig évente kötelező volt a beszámolás az Országgyűlésnek a kormányzat részéről, hogy mi történt világörökség-területen, na, ezentúl már csak négyévente lesz. Ugye, ez is csak azért fontos… Ne adj’ isten, hogy megzavarjam a telefonálgatásban, tisztelt államtitkár úr, de erre az egy pontra térjen már ki, legyen olyan szíves, hogy tulajdonképpen miért is kellett ezt a részét felpuhítani, hogy miért csak négyévente kell egy kormányzatnak beszámolni az Országgyűlés felé? Nem tudják venni a fáradságot? Annyi minden törvényről beszélünk, ezeket a beszámolókat sajnálják tőlünk vajon?
És hogy mennyire csak a pénzről van szó, hadd idézzek egy-két pontot. A várományos helyszínek kapcsán írja, hogy „így ezekre vonatkozóan indokolatlan többletterhet jelent majd a költségvetésre” - nem tudom, hogyha meg kell csinálni a kezelési tervet; a jövőben csak olyan várományos helyszínekre indokolt előírni bizonyos tervek készítését, ahol van esély, hogy egyáltalában a befektetett erőforrások hasznosuljanak. Tehát önök ebben is csak pénzt látnak. Vagy megyek tovább: a korlátozottan rendelkezésre álló közösségi erőforrásokat takarékosabban, hatékonyabban kell elkölteni. Ezek szerint a közösségi erőforrásaink, ahelyett, hogy Magyarország jobban teljesítene, rosszabbul teljesít, és csak korlátozottan állnak rendelkezésre? Azt mondja: jelentős megtakarítást akarnak abból nyerni, hogy kezelési tervet majd csak ilyen-olyan esetekben kell csinálniuk. Tehát igenis arról szól ez az egész törvény, hogy hogyan lehet kicsinyeskedni, hogyan lehet ezeken a nagyon fontos célokon spórolni. Ezért tehát mi semmiképpen nem fogjuk tudni támogatni.
Ugyanakkor meg felmerül az emberben a kérdés: hogy miért, a Városligetre van pénz, arra a nagy radiátormúzeumra van pénz, ami, tudjuk, hogy a Néprajzi Múzeumunk lesz ezentúl, arra van pénz, arra lehet milliárdokat költeni? De önök ezt az egy-két milliót is sajnálják világörökségi várományos helyszíneinktől?
És hát mi történt azon területekkel, amelyek már világörökségi helyszínnek vannak minősítve? Emlékezzünk csak vissza, hogy Tokaj-Hegyalja milyen módon sérülhetett volna, hogyha azt a bizonyos szalmatüzelésű erőművet Szerencsen létrehozzák. Vagy például nézzük meg, mi történik Budapest belvárosában! A világörökségi területhez, tehát a védőzónához tartozó területeken egyre-másra bontanak el régi műemlék épületeket, és csak egyfajta kulisszaépítészetként őrzik meg, úgy, hogy csak a homlokzata az, ami hasonlít, de már nem az eredeti anyagból van, az marad meg valamilyen módon az utcafront felé. Egyébként belül már teljesen más épületről beszélhetünk. Igen, ez történik rendre-módra Budapest belvárosában. Meghívom tisztelt államtitkár urat, menjen, aztán nézze meg körbe, hogy mi folyik Rogán Antal egykori kerületében, mert igen, ilyen módon adják ki azokat az építéshatósági engedélyeket, építéshatósági kötelezéseket, amelyek - tudjuk - az önök kormányhivatalától függenek.
De ha egy mondat erejéig a világörökségre térhetek. Önök egy Courbet-festményre elköltöttek 4,5 milliárd forintot, de nem gondolják, hogy például Munkácsy Krisztus-trilógiáját világörökségnek lehetne minősíteni, és arra érdemes volna pénzt szánni. Megint csak megy az alkudozás, a kicsinyeskedés, ugye, a tulajdonossal, hogy mennyi pénzt lehetne adni egy-egy ilyen festményért. Nyilvánvalóan nem szabad hagyni, hogy bármilyen módon valaki ebből sápot húzzon vagy túlságosan jól járjon, de ami nemzeti kincs, az nemzeti kincs, nem lehet hagyni, hogy kivigyék majd egykor Magyarországról.
Most viszont, mivel az időm igencsak előrehaladott már, hadd térjek át erre a másik javaslatra, ami szintén benne van a törvényben, azaz, hogy bizonyos fesztiválok, bizonyos rendezvények esetén önök nem gondolják, hogy szükségtelenül zavarják a szomszédokat ilyen rendezvény megszervezésével, és a zajkibocsátási határértéket drasztikusan megemelik. Na, hadd mondjak el önnek egy ilyen fesztivált, ami most, a trianoni hétvégén pontosan itt, Budapest belvárosában történt. Tehát ahelyett, hogy trianoni megemlékezést szervezett volna a belvárosi önkormányzat, már megint - most már sokadik alkalommal - fesztivál van; örömködünk, ugye? Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy vasárnapi napon, tehát az Úr napján - idézem - az Intim Torna Illegál nevű zenekar, ugye kulturális rendezvényekről beszélt az államtitkár úr, tehát egy ilyen nevű zenekar irtózatos hangerővel, késő éjszakába nyúlóan ontotta magából a csinnadrattát. A szomszédos épületekben ez úgy csapódik le, úgy érzékelhető, hogy a falak rezegnek, mozognak gyakorlatilag, sőt benn kocognak a tányérok és a poharak. Ez is annyira vicces, államtitkár úr? Képzelje, én átéltem, most már sokadjára ezt az élményt, és el kell mondjam, hogy nem kifejezetten jó. És nem gondolom, ez a szükségtelen zavarás kategóriája, hogy éjszakába nyúlóan nem lehet megmaradni az embernek a saját lakásában, mert önök, egy fideszes fesztivál ilyen módon befolyásolja a környék életét.
(21.50)
De hozzáteszem, hogy sokszor ezt már önök péntek délután is elkezdik, tehát már hétköznap, sőt volt olyan, hogy csütörtökön is volt, és a környező hivatalokban nem tudtak az emberek dolgozni, mert olyan erővel szólt az zene.
Ön szerint ez annyira vicces? Mondja már meg, hogy mi ebben a nevetséges! Önök akarják így módosítani a törvényt. Arról beszélek, hogy mi lesz ennek a társadalmi hatása. Ezek után minden olyan rendezvényen, amit önök „jelentős tömeget megmozgató, kiemelkedő jelentőségű rendezvénynek minősítenek”, ezentúl gyakorlatilag bármilyen csendháborítás és rendzavarás megtörténhet, mert önök azt kiemelt jelentőségűnek minősítik.
De hadd kérdezzek már vissza: tételezzük fel, hogy van két kiemelt jelentőségű rendezvény. Akkor vajon egymás zavarása, a két rendezvény egymásra hatása mit fog okozni önök szerint e törvénymódosítás alapján? (L. Simon László: Interferenciát.)
Csak egyetlen kis induri-pinduri momentumra hadd emlékeztessem önt! Egy március 15-e alkalmával Orbán Viktor a Múzeumkertben beszélt. A rendezvény 11 órakor kezdődött, és 12 órakor, amikor Orbán Viktor elkezdte volna a beszédét, megszólalt egy harang, mert tetszik tudni, a Nemzeti Múzeum igen közel van a Kálvin téri templomhoz. Ez a kis hanghatás a miniszterelnök urunkat annyira zavarta, hogy azonnali hatállyal elszalajtott valakit a templomba, hogy lehetséges az, hogy szól a harang a templomban, és micsoda rettenetes hanghatás ez, ami őt annyira zavarja. Hát igen, 1456 óta, laza ötszáz éve minden keresztény templomban harangoznak délben. Ezt miniszterelnök úrnak is meg kellett tapasztalnia. De ha egy ilyen kis hanghatás ennyire zavarólag hathat, akkor el tudja képzelni, ugye, hogy egy olyan rendezvény, amit az előbb említettem, milyen társadalmi hatással jár. Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)
