DR. SZÉL BERNADETT
DR. SZÉL BERNADETT
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általam indított sorozat második részét hallhatják. Ugye, álláspontom szerint vészterhes időket élünk, a parlament vitakultúrája és színvonala messze elmarad a minimális elvárásoktól is. Én azt gondolom, hogy ilyen vészterhes időkben emlékeznünk kell azokra a politikusokra, akikben volt kiállás, és akikben volt elszántság és az ügy iránti elkötelezettség. Bizonyára követtek el ők is hibákat, hiszen emberek voltak, de letettek az asztalra valós politikai teljesítményt, megváltoztatták az életünket valamilyen irányban. Az ő szavaikat idézem itt meg a magyar parlamentben hétről hétre, és mindig belecsempészek valamilyen aktuális politikai üzenetet is, vagy úgy, mint a múlt alkalommal, amikor Kéthly Anna szavait idéztem meg, és a mostani költségvetéshez, azt gondolom, nagyon hasznos útmutatót adtam a kormánypártok részére, de ez alkalommal Emmeline Pankhurst szavait fogom felidézni itt a magyar parlamentben.
Brit politikusról van szó, politikai aktivistáról, ő a nők politikai jogaiért küzdött, konkrétan a nők választójogáért. 1889-ben alapította meg a Nők Választójogi Ligáját és 1903-ban a Nők Társadalmi és Politikai Egyesületét. 1999-ben a Times beválasztotta a XX. század 100 legfontosabb embere közé, és egyáltalán nem véletlen, hiszen ő volt az az ember, aki nagyon sokat tett azért, hogy a nőknek legyen választójoga, csakúgy, mint a férfiaknak. Ez a beszéd, amelyből idézni szeretnék önöknek, Londonban hangzott el, a Portman Roomsban 1908. III. hó 24-én. „Férfi politikusaink szokása, hogy úgy beszélnek a nőkkel, mintha nem léteznének olyan témák, amelyek érinthetik az asszonyok sorsát. Az a dolgok rendje - érvelnek -, hogy a nők otthon, a családban élik az életüket. Érdekeltségükbe kizárólag a gyermekek gondozása és felnevelése tartozik; ennél több nem érdekelhet egy asszonyt. A politikának semmi köze az ilyen belterjes ügyekhez, így hát a politika nem tartozhat a nőkre. Ezzel szemben mégiscsak a törvények határozzák meg, az asszonyok hogyan éljenek a házasságban, hogyan neveljék és képezzék gyermekeiket, és milyen jövőre lehet kilátásuk. Mindehhez a parlamentben hozott törvények szabják meg a keretet. Példaképpen nézzünk meg együtt néhány törvényt, és gondoljuk végig, milyen értelmet nyernek ezek a nők szemszögéből!
Először is vegyük a házassággal kapcsolatos törvényeket. Ezeket férfiak hozták létre, ám a nőkről rendelkeznek bennük. Fontoljuk meg, mennyire kezelik ezek a paragrafusok az asszonyokat egyenrangú személyként, mennyire igazságos rendelkezések és mennyire bölcsek. Milyen megbízható anyagi ellátást kaphat az asszony egy házasságban? Számtalan nő él ebben az országban, akik feladták anyagi függetlenségüket a házasság kedvéért. Ki kárpótolhatja őket ezért a veszteségért? Miféle biztosítékot kaptak abban a házasságban, amely miatt feladták saját gazdasági függetlenségüket? Vegyük egy olyan nő példáját, aki jelentős jövedelemre tett szert a munkájából. Megszabják neki, hogy fel kell adnia a hivatását, ha feleséggé és anyává akar válni. Mit kap cserébe? A törvény mindössze annyit szab meg a házas férfinak, hogy lakóhelyet kell biztosítania a feleségének, emellett valamiféle élelmet és ruházatot. Az ő kénye-kedve határozza meg, milyen fedél legyen az, milyen élelem és milyen ruházat. Szintén ő döntheti el, mennyi pénzt költ az otthonára és hogyan. A törvények alapján az asszonynak ezekbe a kérdésekbe semmilyen beleszólása nem lehet. Nem formálhat igényt a férfi jövedelmének egyetlen apró hányadára sem. Ha jó emberről, lelkiismeretes férfiról van szó, nem merülhet fel súlyosabb probléma. Amennyiben azonban nem ennyire lelkiismeretes, dönthet akár úgy is, hogy éhezteti a feleségét, és akkor senki sem segít az asszonyon. Amit a férj elegendőnek gondol, azzal a feleségnek meg kell elégednie.”
Sorolja tovább Pankhurst a példákat, és így folytatja: „A fenti példákat olyan törvények közül válogattam, amelyeket férfiak hoztak létre, és érintik a nők sorsát. Kérdezem én: ha a nőknek is lenne választójoguk, akkor is ilyen törvények születtek volna?” Emmeline Pankhursttől kell azt is idéznem, hiszen most már nem a választójogért küzdünk itt, de az a mondás, amit a mai napig sokan idézünk fel, azt gondolom, az a mai napig megállja a helyét, így szól: „Mi azért harcolunk, hogy eljöjjön az idő, amikor egy születendő kislány egyenlő esélyekkel vág neki az életnek, mint fiútestvérei.”
Azt gondolom, hogy sok mindennel adós még a politika a magyar nők részére, úgy a társadalmi, a gazdasági és a politikai helyzeten is változtatni kell ebben az országban. Jelenleg a magyar parlamentben 19 politikusnő dolgozik, ez az Országgyűlés 10 százaléka. Jelenleg a magyar állampolgárok közül több a nő, mint a férfi, úgy is mondhatnám, hogy 1000 férfira 1106 nő jut. Az a helyzet, képviselőtársaim - és éljen velünk ebben a tekintetben Pankhurst öröksége -, hogy Magyarország nem fog tudni megerősödni és megváltozni, hogyha a nőket továbbra is szisztematikusan kihagyják a hatalom formálásából, ugyanis alapkövetelmény az, hogy az Országgyűlésben legyen annyi nő, aki a nőket képviselni tudja, és azt gondoljuk, hogy ezen önöknek ott, kormánypárti oldalon mélyen el kell gondolkodniuk. Köszönöm. (Taps az LMP soraiban.)
