TELEKI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

TELEKI LÁSZLÓ
TELEKI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Hazánkban nagyon fontos szerepet töltenek be a civilek. A civil társadalom szerveződésének köre meglehetősen sokrétűnek tekinthető, a civil szektorba az összes olyan szervezetet be szoktuk sorolni, amelyik az állami és hagyományos magán- vagy piaci szféra között helyezkedik el.
Hangsúlyozom, hogy a civil szervezetek magán-, azaz nem állami szervek; ami azt jelenti, hogy a civil szervezetek közvetlenül nem függenek a kormányzattól, nem tagolódnak be az állami szektorba, azaz sem jogilag, sem intézményesen nem tartoznak az állami szférába. Persze Magyarországon vagyunk, tudom jól. A Magyarországon működő civil szervezetek tevékenysége mindenki által el kellene ismerve legyen. Fontos lenne, hisz olyan tevékenységet vállalnak fel, amelyet gyakorta eredményesebben látnak el, mint az állami és önkormányzati intézményrendszer.
A rendszerváltás óta eltelt évtizedekben a mindenkori kormányzatok ezt egyre fajsúlyosabban ismerték el. A részükre biztosított egyre növekvő hazai és uniós források elérhetővé tételével például a 2008-as költségvetésben 8,5 milliárd forint támogatása volt a civileknek, csak a Nemzeti Civil Alapprogramra 7,7 milliárd. Sajnos, az utóbbi években és különösen az idei évre vonatkozóan ezt már nem mondhatjuk el. A rendelkezésre álló, a költségvetésben külön soron szereplő forrásokhoz a civil szervezetek a NEA által elbírált pályázat útján juthatnak hozzá. Idén 4,8 milliárd forintot biztosít erre a költségvetés, 510 millióval kevesebbet, mint tavaly, ez 10 százalékos csökkenés.
Több civil szervezet keresett meg, hogy a jövő évi költségvetési tervezet radikális csökkentése a civil szervezetek totális ellehetetlenítését eredményezi. Tavaly a Fidesz-kormány a civil szervezetek működési forrásait elég sajátos módon osztotta el, ellehetetlenítve azon szervezeteket, amelyek nem azonosultak teljes mértékben a döntéshozók nézeteivel. Teszik ezt annak ellenére, hogy ellehetetleníteni kívánt szervezetek milyen jelentős tevékenységet fejtettek ki az elmúlt években.
Tisztelt Miniszter Úr! Mit kíván tenni, hogy a civilek radikálisan csökkentett pénzét megemeljék? Mit kívánnak tenni az amúgy is csökkentett pénzösszegek igazságosabb kifizetéséért? Ugyanakkor a Fidesz-kormány megszüntette azt a gyakorlatot, hogy a felajánlott 1 százalék mellé kiegészítésképpen ugyanannyi összeget kapjanak még.
Kérdezem miniszter urat, mikor kívánják ezt a jó és méltányos intézkedést visszaállítani. Mint ön is tudja, a civil szektor forrásteremtő képessége jelentős. Ott az állami forintok újabb forintokat és önkéntes munkát eredményeznek, de állami forrás nélkül ezen a területen civil energia nem tud hasznosulni. A CÖF elnöke - mellesleg a civil támogatásokat osztó testület elnöke is - egy friss nyilatkozatában azzal fenyeget, hogy átszabnák az 1 százalékos törvényt is. Nem részesülnének az 1 százalékból, egy tragédia lenne a szociális és emberi jogi civil szervezeteknek.
Igaz-e a CÖF-elnöknek az állítása? Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem