IKOTITY ISTVÁN
IKOTITY ISTVÁN
IKOTITY ISTVÁN (LMP): Tisztelt Ház! Az oktatás és az egészségügy témájához kapcsolódó területekről fogok most szólni. Mielőtt azonban rátérnék a jövő évi költségvetés oktatási kiadásainak értékelésére, érdemes röviden áttekinteni, honnan is jutottunk el idáig. Ha megnézzük, hogy Magyarország tíz évvel ezelőtt mennyit költött oktatásra, az akkori oktatási közkiadásokra, akkor még egyáltalán nem álltunk rosszul az európai átlaghoz képest, sőt. Természetesen az oktatáspolitikában is vezető skandináv államokhoz képest jelentős volt a lemaradásunk, de a 2000-es években kezdődő megszorítások miatt sajnos az európai átlagtól is egyre inkább kezdtünk leszakadni.
Az oktatásból való pénzkivonás sem 2010-ben kezdődött. A szocialista-liberális kormányok kezdték el, így már 2010-re az európai átlag alá kerültünk, ami az oktatási ráfordításokat illeti. 2010 után viszont tagadhatatlanul romlott a helyzet. Olyannyira, hogy a korábbi 6 százalék körüli GDP-arányos ráfordítás 2013-ra 5 százalék közelébe zuhant. Nem volt még egy olyan ország egyébként, ahol a válság begyűrűzésével az oktatási kiadásokon akartak volna spórolni, hiszen rajtunk kívül mindenki tudta, hogy az oktatásba való befektetéssel lehet hosszú távon is kilábalni egy válságból. Magyarországon, ha ki is jön végre a válságból, az oktatás leépítése miatt olyan hátrányokat cipel tovább magával, ami hosszú távú sikerességünk esélyeit igen komoly mértékben csökkenti.
Az 1 százalékpontos GDP-arányos csökkentés több száz milliárd forint pénzkivonást jelent. Ez az összeg mind a közoktatás, mind a felsőoktatás fenntartásából, működtetéséből hiányzik egyébként a mai napig. 2008 óta nem nőttek sem a közoktatásban, sem a felsőoktatásban dolgozók bérei, majd a választások előtt elindult végre a pedagógusbérfejlesztés. Tulajdonképpen az, hogy az elmúlt években növekedtek az oktatási kiadások, az a közoktatásban teljes mértékben a pedagógusok béremelésének köszönhető, miközben a közoktatásból továbbra is hiányzik 200 milliárd forint, a felsőoktatásból pedig körülbelül 50 milliárd forint. De ennek az összesen 250 milliárd forintnak a visszapótlása is csak arra lenne elegendő, hogy a 2010-2008 előtti szintre visszatérjünk, és akkor legfeljebb csak az európai átlagot súrolnánk alulról. A megszorítások az elmúlt egy-két évben megtorpantak, ezt meg kell vallani, de ha csak a nettó kiadásokat tekintjük, akkor állapíthatjuk meg ezt a mondást.
A tavalyi évben már befagyasztották az oktatás kiadásait, és úgy látszik, beigazolódni látszik az, amitől tartottunk, hogy nagyon alacsony szinten akarják az oktatás finanszírozását tartani. Elég csak ránézni a beterjesztett költségvetés számaira. Ha az összes oktatási tevékenység finanszírozását tekintjük, akkor az idei évre vonatkozó, összesen 1610 ezer millió forinttal szemben áll a jövő évre tervezett 1616 ezer millió forint. Vagyis a teljes költést tekintve csupán 6 milliárd forinttal költenének többet az oktatásra jövőre, mint idén. Ez gyakorlatilag stagnálást jelent, a források befagyasztását jelenti. Ráadásul, mivel a kormány jövőre 2,5 százalékos GDP-növekedéssel számol, ezek stagnáló oktatási kiadások GDP-arányos csökkentését, ismételt csökkentését jelentik. A növekvő tortából ugyanakkora szeletet szán az oktatásnak, vagyis a növekményből nem jut az oktatásra. Egyébként, mivel a pedagógusbéremelés jövő évi részlete is ki fog tenni néhány tíz milliárd forintot, az oktatási kiadások stagnálása azt is jelenti, hogy bár a pedagógusok bére nőni fog, ez más oktatási kiadások kárára fog teljesülni.
(9.10)
Bár a költségvetésből ez még kevéssé látszik, de valószínűleg kizárásos alapon a működésre-fenntartásra fordított kiadásokon faragnának tovább.
A pedagógusbéremelés egyébként teljesen más megvilágításba kerül, ha egyrészt azt nézzük, hogy a kormány megszegte eredeti ígéretét, hiszen csak több részben, négy év alatt adják oda az eredetileg megígért növekményt, másrészt ha hozzátesszük, a pedagógusok munkaterhelésének növekedését jelenti, ami kapcsán tiltakoznak a szakszervezetek is, de az oktatási jogok biztosa is felemelte már a szavát. A munkaterhelés egyébként jobban nőtt, mint a bérek, vagyis arányában több munkáért jár ugyanannyival több bér.
Nem mehetünk el szó nélkül a nevelést-oktatást közvetlenül segítő munkatársak helyzete mellett sem. Őket továbbra sem becsüli meg a kormány, hiszen 2008 óta egy fillér béremelést nem kaptak, és ez a számokból láthatóan a jövő évben sem fog változni. A közalkalmazotti bértáblához egy ujjal sem nyúlnak, maradnak a 2008-as szintek. Míg a pedagógusoknak biztosítottak életpályát és béremelést - persze utaltunk rá, hogy ez nem egyértelmű és nem fekete-fehér -, addig az ő munkájukat közvetlenül segítő dajkák, pedagógiai asszisztensek, laboránsok, rendszergazdák, iskolatitkárok, könyvtárosok és sorolhatnánk, semekkora fizetésemelést nem kapnak jövőre sem, ahogy az elmúlt években sem történt ez meg.
A legnagyobb igazságtalansága az oktatáspolitikának, hogy azok a dolgozók, akik nélkül ugyanúgy nem működne az óvoda, az iskola, mint a tanárok nélkül, akik ugyanúgy ott vannak a csoportokban, osztályokban, akik ugyanúgy kiteszik a lelküket a gyermekekért, diákokért, ők nem kapnak semmit. Sokan közülük a létminimum alatt élnek, családjukat sem tudják eltartani. Amikor az LMP dolgozói szegénységről beszél, többek között az ő helyzetükre is gondol. Egyszerűen szégyen, hogy azok, akik a gyerekekkel, fiatalokkal foglalkoznak, havi 70-80 ezer forintot kapnak. A fenntartóváltás után még a kafetériára sem számíthatnak.
A kormány valamennyit mégis érzékel ezekből az égbekiáltó igazságtalanságokból, hiszen állítólag ősszel az iskolákban dolgozó pedagógusok munkáját segítők kapnak valamekkora béren kívüli juttatást, de ez is csak a KLIK-es intézményekben jár, az óvodákban dolgozó dajkák, asszisztensek, iskolatitkárok, pláne a technikai személyzet nem kap ebből semmit. Az óvodákban dolgozók nem fontosak még ennyire sem, őket ennyire sem becsülik, így jövőre még nagyobb lesz a dolgozói szegénység is.
Visszatérve az oktatási kiadásokra és továbbmenve a felsőoktatásra: ezen a területen viszont tényleg teljes stagnálás jellemző, hiszen a tavalyi 152 milliárd forint állami támogatás a jövő évben 153 milliárd forintra változik. Ez a kiadás, bár nagyobb 1 milliárd forinttal és nagyobb, mint pár évvel ezelőtt, amikor 120 milliárdra visszaesett az állami támogatás, messze elmarad a 2010 előtti 190-200 milliárd forintos ráfordítástól. Sajnos, a felsőoktatási stratégia is kimondta - nem sajnos, hogy kimondta, de annál elkeserítőbb, hogy ez nem így történt -, hogy a felsőoktatás nem számíthat az állami felelősségvállalás növekedésére, nem cél az állami kiadások növelése itt. Tehát egyértelmű kormányzati cél a források befagyasztása.
Ráadásul ezen a területen semmiféle bérfejlesztésre nem kerül sor. Hiába rebesgette Palkovics László államtitkársága az év elején, hogy végre jöhet valamekkora emelés, hiába pedzegette ezt a felsőoktatási stratégia is, a számokból egyértelműen látszik, hogy erről nincs szó. Tíz éve semmilyen bérfejlesztést nem kaptak a felsőoktatási dolgozók. Ez azt eredményezi, hogy a tanársegédek, de lassan már az adjunktusok is dolgozói szegénységben élnek, de docensek, egyetemi tanárok fizetése sem elegendő arra, hogy a legjobb képességű fiatalokat az oktatói-kutatói pályára csábítsa. Leírhatja Palkovics László felsőoktatási államtitkár százszor is a felsőoktatási stratégiában, hogy versenyképes, minőségi felsőoktatást akar a kormány, a benne dolgozók béremelése nélkül ebből nem lesz semmi.
Versenyképes felsőoktatás nincs versenyképes felsőoktatási bérek nélkül. A bérek már 2008-ban sem voltak versenyképesek a piaci cégek, vállalatok álláshelyeivel, mára viszont drámaian romlott ez a helyzet. De hogyan is várhatnánk el, hogy egy frissen végzett diplomás ne egy multinacionális cég vagy akár egy hazai kkv munkahelyét válassza, hanem maradjon az egyetemi oktatásban kutatni-oktatni, ha harmadannyi bért kap csupán?
Egyébként hamarosan terítékre kerül a felsőoktatási törvény módosítása, amely többek között tartalmazza a felsőoktatásban dolgozók, illetve oktatók munkaidejének bizonyos szempontból rugalmasabbá tételét, miközben a tanársegédek, adjunktusok esetében egyébként növeli a terheket, illetve mindenki számára a munkaidejüket 20 százalék kutatási tevékenységgel eltölteni rendeli el. A béremelés elmaradását nézve ezek a változások is egészen más megvilágításba kerülnek.
A Lehet Más a Politika továbbra is azt képviseli, hogy minden költségvetési 100 forintból 15-20 forintot oktatásra kell költeni. Ez az érték jelenleg 12 forint körül van. Egyáltalán nem elérhetetlen célkitűzés, hogy a tudásba való befektetést ne csupán 12 forinttal, hanem másfélszer, közel kétszer akkora összeggel támogassuk. Minden egyes, az oktatásra fordított pluszforint sokszorosan térül meg, ennél jobb befektetés egy ország számára, ennél jobb beruházás egy ország, egy nemzet számára, azt gondolom, hogy nincsen.
Persze, ezt a felfedezést csak az ismeri, aki tudásalapú társadalomban hisz, és ezért tenni is akar. Az LMP célkitűzése éppen ez. Mi olyan oktatáspolitikát képzelünk el, amely a társadalom minden tagja számára biztosítja ugyanazt a magas színvonalú nevelést, képzést, ahol az otthonról hozott hátrányokat kompenzálni tudja az oktatási rendszer, és nem löki külön pályára azokat, akik egy kicsit is lemaradnak az átlagtól. Megfelelő egyéni odafigyeléssel, innovatív pedagógiai módszerekkel mindenkiből ki lehet hozni a maximumot. Mi ebben hiszünk. A magyar oktatást is el kell juttatni oda, hogy képessé tegyen mindenkit arra, hogy kizárólag az egyén tehetségén és szorgalmán múljon az, hogy később mi válik belőle.
A fiatalokat arra kell felkészíteni továbbá, hogy a változó világ igényeihez tudjanak alkalmazkodni, rugalmasan gondolkodó, magukat minden helyzetben feltaláló, vállalkozó kedvű fiatalokat kell nevelni; a tudásalapú társadalom erről szól, ez az LMP víziója. Természetesen számtalan oktatáspolitikai, szakmai kérdés megtétele szükséges ehhez, de mindennek feltétele az oktatási kiadások radikális bővítése. Ennyi pénzből nem is lehet sokkal többet kihozni jelenleg.
Nagy előrelépés lenne persze a tankötelezettségi korhatár visszaállítása, még inkább a Nemzeti alaptanterv átdolgozása, az állami tankönyvrendszer felülvizsgálata, a közismereti tárgyak visszaállítása a szakképzésben, de ezek gyakorlatilag a nulladik lépést jelentenék. Minden fejlesztés, továbblépés, minőségi javulás csak ezek után következhet, de ehhez pluszpénzre van szükség. Azt állítjuk, hogy az oktatás meghatározza a jövőnket, az oktatást pedig meghatározza az, amit ráfordítunk. Ha a kiadások itt maradnak, ezen a szinten, akkor lényegében mi is itt maradunk. Ha nem lesz erősebb és jobb minőségű az oktatás, akkor nem lesz élhetőbb Magyarország, nem lesz versenyképesebb a gazdaság, nem lesz fenntartható fejlődés sem.
Az LMP természetesen idén is benyújtja az oktatáshoz kötődő költségvetési módosítókat, mivel az egyik legfontosabb célkitűzésünk a dolgozói szegénység felszámolása Magyarországon, ezért az oktatásban is erre fókuszálunk. A tudásalapú társadalom erősítését szolgáló oktatási rendszer csak megfizetett, megbecsült pedagógusokkal, őket segítő munkatársakkal és felsőoktatási dolgozókkal képzelhető el.
Most pedig áttérnék az egészségügy területére. Az látható, hogy ezen a területen sem történt túl nagy előrelépés, legalábbis az elmúlt hónapok történései alapján amire számíthattunk volna. Ha az egészségügy szempontjából nézzük a költségvetést, akkor az látszik, hogy még éppen nem vették le a lélegeztetőgépet, de nyilvánvalóan kétséges a túlélés. Azt pedig már bevallották, hogy ennyi pénz jut. Láthatjuk a költségvetésből, hogy nem emelkednek ezek a számok. Nem találjuk nyomát például az egészségügyi dolgozókra kiterjedő béremelésnek a költségvetésben, amiért sokan, sokszor és sok helyen felemelték a szavukat, az érintettek pedig már utcára is vonultak, de úgy tűnik, hogy a kormány őket nem veszi figyelembe.
Tehát továbbra is megszégyenítő fizetésért és olyan körülmények között kell dolgozniuk, ami csak felgyorsítja az elvándorlást, tehát nemcsak azzal kell számolni, hogy a külföldi élet vonzó lehet egyesek számára, hanem azzal is, hogy az itthoni körülmények külföldre taszítják azokat is, akik szívesen dolgoznának itthon, ápolnának betegeket, gyógyítanának embereket, de közben meg is szeretnének élni a keresetükből.
(9.20)
Arra pedig, hogy az egyik oldalról az egészségügyért felelős államtitkárral mindent megígértetnek, aztán a költségvetés tervezésekor ebből nem tartanak be semmit, arra nehezen találni szavakat. Hogy lehet, hogy a kormány részéről egyszer azt mondják, hogy mindenben igazuk van, aztán pedig összeállítanak egy olyan költségvetést a jövő évre, amiben azt mondják, hogy ez minket a legkevésbé sem érdekel? Ehelyett mi abban látjuk a megoldást, ha az ország itthon tartja az egészségügyi dolgozókat, és ezért mindent megtesz; nem röghöz kötéssel teszi ezt, hanem olyan ígérettel, olyan távlatokkal, olyan jövőképpel, ami vonzó, itt tartja ezeket az embereket. Ezért a jövő évben egy azonnali, tűzoltásra elegendő, de a kérésekkel összhangban lévő béremelést kell nyújtani. Ezt mi módosítóval meg is tettük. Ezután pedig azon kellene dolgozni, hogy 2018-ig elérhesse a bérük azt a szintet, amikor már a családjuk eltartásához nem külföldön kell - akár ideiglenesen is - munkát keresniük, valahogy arányban áll a fizetésük az elvégzett munkájukkal. Mert - ne legyenek illúzióik önöknek - évről évre egyre nagyobb teher nehezedik az egészségügyi szakdolgozók vállára, amiért jogosan várnak el méltányos fizetést.
De a másik nagyon fontos és nagyon súlyos dologról is muszáj szót ejteni, a kórházak adósságba kergetéséről, illetve arról, hogy az ígéretek ellenére nem látszik, hogy ebből az adósságból hogyan keverednek ki. Úgy látszik, hogy a kórházakra próbálják húzni a vizes lepedőt, de ez teljesen nonszensz, hogy azokat hibáztassák, akiknek muszáj a szolgáltatást nyújtani, miközben a szolgáltatások pénzügyi fedezetét nem kapják meg; amíg a kórházi alapdíjak változatlanok, addig újra adósságok fognak keletkezni. Bár nem biztos, hogy tudják, milyen adósságokról beszélnek, hiszen még mindig nem fizették ki azokat a sok esetben több éve lejárt tartozásokat, amelyek rendezését már tavaly novemberben megígérték. Mindeközben ezzel a tétlenségükkel jelentős károkat okoznak a magyar beszállítóknak, nehéz helyzetbe hozva a hazai cégeket is és azok alkalmazottait is. Sőt, a beszállítók többségével még csak tárgyalni sem voltak hajlandók. Legalább tudjuk, hogy már a Számvevőszék elnöke szerint is ez egy rossz üzenet, ha az állam nem fizet. Mi is annak tartjuk. A jelenlegi költségvetés pedig nem változtat ezen a problémán, hagyja, hogy az adósságok tovább gyülekezzenek.
Mi itt az önök helyében az alapdíj emelésével kívánnánk biztosítani, hogy az ilyen adósságok ne termelődhessenek újra, és ha ez a lépés megtörténik, csak akkor szabad arról beszélni, hogy milyen okai lehetnek a vártnál esetleg magasabb kiadásoknak. Ezeket a módosítókat a Lehet Más a Politika benyújtotta, erre rászánná a jövő évi költségvetésből a megfelelő keretet.
Beszéljünk arról is, hogy közben a mentőszolgálat felett is ott lebeg, hogy a vállalt mentőállomások építésével, illetve korszerűsítésével kapcsolatos pályázatot nem tudják időben befejezni, így akár 11 milliárd forintos teher is sújthatja őket, ami végleg működésképtelenné tenné a mentőszolgálatot, mert sem az idei, sem a jövő évi költségvetésben nem szerepel, nem látszik erre fedezet. Pedig még mindig nem tűnik biztosnak, hogy minden elkészül időben, óriási csúszásban vannak a tervezett fejlesztések. Viszont ez is jól mutatja, mekkora rálátásuk van a valóságra, hogy milyen állapotok uralkodnak a mentőszolgálatnál vagy bárhol máshol az egészségügyben.
Itt most arról is szeretnék beszélni, hogy tévedés azt mondani, hogy az szja 1 százalékponttal való csökkentése helyett kellene egészségügyi béreket emelni. Nem, nem erről van szó, az egészségügyi bérek a szociális bérekhez hasonlóan, illetve a kórházak finanszírozásához hasonlóan olyan dolgok, amire muszáj komoly összeget fordítani, ezeket az összegeket jelen körülmények között is muszáj megemelni bizonyos mértékig.
Éppen elég baj volt ezen a területen, éppen elég régóta nem történtek változások; arról kellene beszélni, hogy mennyi pénzszórás történt az elmúlt években, és mennyiszer nem jutottak el ezekre a területekre. Csak vegyük észre, hogy a kormány és az őrség autói mindig elsőbbséget élveznek a mentőautókhoz képest, de a Várba költözés vagy bármilyen szimbolikus pénzszórás előrébb volt és előrébb helyezik most is, mint az egészségügy helyzetének javítását. Ennek a szemléletnek kellene nagyon megváltoznia.
Zárásként pedig csak meg szeretném említeni, hogy lehetőségünk legyen összehasonlítani az arányokat az egészségügy tekintetében nemzetközi viszonylatban: a hazai egészségügyi költések 63 százalékát fedezik a közforrások, és nem kell a nyugati, jelentősen gazdagabb országokkal összevetni ezt az adatot, hogy megmutatkozzék az aránytalanság, ugyanis ha a környező országokat megnézzük, például a szlovák állam is 7 százalékponttal, a szlovén pedig 9 százalékponttal vállal nagyobb szerepet az egészségügy fenntartásából. Nem véletlen, hogy a hazai egészségügyi dolgozók már a szlovák bérekre is álmodozva gondolnak.
A Lehet Más a Politika megtette azokat a módosítókat, amelyekkel ezeket a problémákat a jövő évi költségvetésben orvosolni lehetne, azokat a lépéseket, amelyekkel a tűzoltást meg lehetne tenni, és el lehetne kezdeni ezt követően a hosszú távú gondolkodást, azt, hogy hogyan lehetne stabilan vonzóvá és jövőt kínálóvá tenni az egészségügyi pályát. Azt kérjük, hogy nézzék meg ezeket a módosítókat, anélkül, hogy félresöpörnék őket megtekintés nélkül, és azt kérjük, hogy gondolkodjanak el ezeken, hiszen enélkül nem lesz ezeken a területeken előrelépés. Köszönöm a figyelmet. (Taps az LMP és a Jobbik soraiból.)
