ANDER BALÁZS
ANDER BALÁZS
ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Fülep Lajos, zengővárkonyi református lelkész 1929-ben a Pesti Naplóban döbbenetes hatású, három írásból álló cikksorozatot tett közzé népünk pusztulásáról. Illyés Gyula Fülep cikksorozata után szétnézett a Dél-Dunántúlon, és ugyanúgy elkeseredett a látottakon. 1933-ban pedig Baranya megyei úti jegyzeteinek tapasztalatait összefoglalva, Pusztulás címen írta meg szomorú hangulatú szociográfiáját a Nyugatban. Sajnos a mai állapotok alapján ennél jobb címet napirend utáni felszólalásomnak én sem adhattam; illyési babérokra ugyan nem pályázok, viszont szeretném önöket meginvitálni egy képzeletbeli utazásra, egy kis sétára Dél-Somogy falvaiba.
Három nap, 3200 lélek által lakott 11 falu, dióhéjba csomagolt, bizonyára sok szempontból szubjektív elemekkel átszőtt beszámoló, keserű beszélgetések, súlyos kérdések, komoly tanulságok. A verőfényes tavaszi időnél jobbat el sem lehetett ahhoz képzelni, hogy április 21-én körbenézzek Drávatamási, Drávagárdony és Kastélyosdombó településeken. A három, valaha szebb napokat megélt és összesen is csupán 800 lakóval rendelkező dél-somogyi falu utcáit járva beszélgettem a helyiekkel.
Szándékosan nem lakossági fórumot vagy fogadóórát tartottam, ahová nagy kegyesen elvárja a politikus úr a község lakóit, hogy aztán ott mint valami teleshopos marketingguru megpróbálja őket meggyőzni az igazáról, megpróbálja rájuk sózni a portékáját. Inkább figyelmesen hallgattam, arra voltam kíváncsi, hogy az ottaniak miként vélekednek, melyek a fő problémák, mit tartanának hatékony megoldásnak.
Elkeserítő volt látni a közmunkások kiszolgáltatottságát, azt, hogy fogalmuk sincs arról, mi lesz velük néhány hónap múlva, ha lejár a szerződésük, hogyan fognak gondoskodni a családjukról. Nincs jobb szó: totális kiszolgáltatottság, reménytelen jövő, máról holnapra való vegetálás. Szomorú volt hallani, hogy itt már egy nettó 100 ezer forintos munkahely is álommelónak minősül, de mivel az sincs, rengeteg fiatal menekül Nyugatra. És tragikus volt megtapasztalni, hogy van, aki szerint már mindennek vége, minden hiábavaló, mert az enyészetet, a vidék pusztulását már úgysem lehet megállítani. Viszont lelkesítő volt, hogy egyre többen bíznak a Jobbikban, és józan paraszti eszükre támaszkodva milyen kristálytisztán látják az ország helyzetét. Egyre többen és egyre határozottabban fogalmazzák meg, hogy elég volt a korrupcióból, elég volt az urizálásból. Egyet ígérhettem nekik: a falujárást folytatjuk, folytatni fogom, és a Jobbik nemcsak a választási kampányidőszakban fog odafigyelni arra, hogy mit mondanak az emberek.
Másnap Tótújfalu, Szentborbás, Lakócsa, Potony került sorra, és e négy Dráva menti, eredendően horvát falu utcáit róttam. Elsőként a kevesebb mint 200 fő által lakott Tótújfaluba mentem. Mellbevágó volt látni az egykor virágzó tehenészeti telep romjait; itt talán még a második világháború sem csinált akkora pusztítást, mint amekkora károkat a rendszerváltás óta a vidék nyakába szakadt szabadrablás okozott. Az egykor sok helyinek is biztos munkát adó telepnek jóformán csak a betonalapzata maradt meg, a posztapokaliptikus állapotok ellenére a tapasztalataikról beszámoló, becsületes, végtelenül jóindulatú, fiatal helyi gazdák pedig fejlesztenének, munkát is adnának a helyieknek, de a Jobbik által is ezerszer bírált földpályázati rendszer, a felvásárlók által kínált nevetségesen alacsony összeg, az értelmetlen bürokrácia ezerszeresen megnehezítik a dolgukat. Ők nem a több tízmillió forintos luxusterepjáróban pöffeszkedő kft.-döbrögik prototípusai, ők reggeltől estig dolgoznak, és nincs hétvége, nincs szabadnap, nincs nyaralás, nemhogy Dubajban, a kubai Varade-róban, de még a Balaton partján sem.
Ők, ha már gázolajra sincs pénz, akkor akár kézzel törik mínusz 20 fokban is a lábon maradt kukoricát, hogy enni tudjanak adni az állatoknak. Ők azok, akiket szemberöhögnek azok az életerős dologtalanok, akik már évekkel ezelőtt sem mentek el ötezer forintos napszámba, de elvárják, hogy eltartsák őket, meglegyen a napi cigi és kannásbor-adag, mert anélkül ugye nem kerek az élet. Ők azok, akik mögött nem áll százmilliós családi összefogás, de tehénganajos gumicsizmában és munkásruhában is igazabb urak, mint sokan a Louis Vuitton ridikülöket próbálók közül. Ők azok, akik még életben tartják ezt az országot, és azt szeretnék, hogy a politikum végre visszahelyezze hazánk térképére a Dél-Dunántúlt, illetve annak magára hagyott kistérségeit, közte Dél-Somogyot, a barcsi kistérséget és annak falvait is.
Erre kérem egyébként képviselőtársaimat, hogy mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy ezt a részt az Ormánság ne szippantsa be, és megmaradjon. Nagyon szépen köszönöm. (Taps a Jobbik soraiból.)
