KÓSA LAJOS,
KÓSA LAJOS,
KÓSA LAJOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Nagyon régóta várt törvény az, amit most a Ház tárgyal. Ugyanakkor szeretném tágabb összefüggésben is felhívni a képviselők figyelmét arra, hogy ez nem egy egyedi intézkedés, hanem akkor, amikor az Orbán-kormány 2010-ben megalakult, azt vállalta fel, hogy amennyiben úrrá lesz azon a gazdasági és költségvetési válságon, amit az előző, a szocialista kormányzat nyolcéves tevékenysége okozott - aminek kapcsán Magyarország ténylegesen Görögország gazdasági és költségvetési helyzetéhez hasonló helyzettel nézett szembe -, tehát ha közös erőfeszítéssel túljutunk ezen a mérhetetlen válságon, akkor mindenképpen olyan állammodellben gondolkodik, amelyben az állami alkalmazottak - most nem jogi értelemben, hanem szélesebb értelemben használom ezt a fogalmat, tehát azok, akik végső soron az államtól kapják a fizetésüket, a nagy foglalkoztatási csoportok - életpályamodellel megerősítve vállalhatják közvetlenül vagy közvetetten a közjó szolgálatát.
Szerencsére az elmúlt öt év erőfeszítései azt eredményezték, hogy nem egyszerűen túljutottunk a gazdasági válságon, hanem a régió egyik legjobban teljesítő országa lettünk. Ha megnézzük az európai gazdasági adatokat, a magyar GDP növekedése a második-harmadik legjobb, a munkanélküliség folyamatosan csökken, nő a foglalkoztatás, a költségvetés tartósan tudja teljesíteni a maastrichti kritériumokat, olyan mértékben, hogy a velünk egyébként rendkívül kritikus londoni elemzőházaktól kezdve Brüsszelen át az Egyesült Államokig mindenki elismeri, hogy az Orbán-kormány által megfogalmazott gazdaságpolitika azt eredményezte, hogy Magyarország példásan teljesít gazdasági értelemben.
És miután természetesen nagyon komolyan vettük azt 2010-ben, hogy a tágabb értelemben vett állami alkalmazottak életpályamodellel megerősítve vállalhatják a köz szolgálatát, ezért a különböző nagy foglalkoztatási csoportokban szépen, ahogy a költségvetés erejéből telik, elkezdtük kiépíteni az életpályamodelleket, először a köztisztviselői karban, a kormánytisztviselői karban, a pedagógusok között, a rendőrök, a fegyveres szervezetek foglalkoztatottjai, csoportjai között, és most vagyunk a honvédségnél: a katonák között is bevezetjük azt az életpályamodellt, aminek, ahogy a többi életpályamodell esetében is, a fő motívumai, mármint a fő jellemzői a következőek.
Először is, egy meglehetősen jelentős bérkiigazítás történik. Ebben az esetben az átlagos bérnövekmény 30 százalék, és itt nem marad abba, mint annak idején, amikor a Medgyessy-kormány felállt, gyorsan beszaladtak a Kincstárba, ami pénz volt, szétosztották egyszeri alkalommal, aztán utána nem történt semmi, hanem itt egy olyan modell van, ahol egy egyszeri, átlagos 30 százalékos béremelés után hosszú évekig az állomány kiszámolhatja, hogy stabilan a jó teljesítése kapcsán hogyan emelkedik a fizetése, ami összességében az évtized végére egyébként az 50 százalékot is el fogja érni.
Ennek kapcsán a másik nagyon fontos szempont az volt, hogy azt a korábban majd’ mindegyik foglalkoztatási csoportnál kialakult fizetési káoszt, ami a legkülönbözőbb juttatás, jutalék, ilyen pótlék, olyan pótlék kapcsán alakult ki - mert a szocialisták nyolcéves kormányzását bérpolitikai szempontból az jellemezte, hogy mindig ott engedtek egy picit, ahol éppen a legjobban szorított a cipő, és ezt nem stabilan beépítve a jövedelembe, hanem ilyen-olyan pótlékok formájában próbálták végrehajtani. Ennek aztán volt olyan abszurditása is, amikor például a pedagógusok esetén nem bért emeltek, hanem azt mondták nekik, hogy a készpénzfelvételi ATM-költségeket lehet nekik a Kincstártól megigényelni, de azt nem tették hozzá, hogy csak akkor, ha egyébként bizonylati szinten tudják igazolni ennek a költségnek a nagyságát. Ez azt jelenti, hogy minden ATM-költséget igazoltatni kellett volna a banktól, és az egész egyébként több banki üzemi költséget okoz, amit a bank vele megfizettet, mint amennyit egyébként a költségvetés felajánlott neki, így aztán senki nem tudott ezzel élni. Ez csak egy pici példa volt arra, hogy a jutalékok, bérpótlékok, kiegészítések, ilyen-olyan szorzók rendszere csak azt a célt szolgálta, hogy elfedje, hogy nem nagyon volt pénz a gazdaság rossz teljesítménye kapcsán.
Ezt a dzsungelt szerettük volna mindenképpen egyszerűsíteni és átláthatóvá tenni annak érdekében, hogy az életpályamodell alanyai, a katonák is viszonylag jól tudják követni, sőt előre meg tudják mondani, hogy igen, ha én szolgálok 10-15-20 évet, akkor milyen lehetőségeim vannak, hova jutok el.
Nagyon fontos, hogy egyébként eközben megteremtettük ennek a rendszernek az átjárhatóságát is. Ez nagyon fontos volt a tekintetben, hogy amikor azoknak az embereknek az életpályájáról gondolkodunk, akik összességükben az államot és ezen keresztül a magyar emberek közösségét szolgálják, akkor adott esetben, ha az ő munkalehetőségeikben, képességeikben változás következik be, még mindig ne essenek ki ebből a rendszerből, hanem találjuk meg azokat a lehetőségeket a rendőröktől a tűzoltókon át a katonákig, ahol egyébként a köz számára hasznos és fontos munkát tudjanak végezni.
(17.30)
Ez a rendszer, amit most tárgyalunk, ezt a második feltételt is világosan teljesíti.
A harmadik feltétel ezekben általában is az volt, hogy nemcsak azt mondtuk, hogy természetesen a béreket növelni kell, hanem hozzátettük azt, hogy miután a közjó ügyét szeretnénk szolgálni, elemi kötelessége minden kormányzatnak az, hogy teljesítményt kérjen és számon is kérje. Nem egyszeri, punktuális esetekben, hanem folyamatosan teremtse meg a visszajelzésnek a feltételeit, hiszen az állománynak is fontos - a katonáktól kezdve lefelé, felfelé, mindenkinek -, hogy lássák, hogy hol tartanak, hová tudnak jutni, milyen szinteket kell nekik teljesíteni előre kalkulálhatóan. Nem ötletszerűen, hogy időnként jön egy-egy államtitkár, az államigazgatás még mind a mai napig emlegeti a „Szetey bosszúja” néven elhíresült teljesítményértékelési rendszert, ami tényleg nem volt jó semmire, azon kívül egyébként, hogy az államigazgatásnak plusz munkaerőt kellett foglalkoztatni, pusztán az adminisztrációra, mert valódi teljesítményt persze az nem tett lehetővé.
Itt egy olyan rendszerről van szó a katonák esetében is, ami világosan követhetővé teszi a katonák számára nemcsak azt, hogy most mit kell neki csinálni, meg a jövő évben, hanem akár tíz év múlva is tud kalkulálni vele, hogy milyen teljesítményszinteket vár el tőle a közösség. Tehát a harmadik feltételt is teljesíti ez az előterjesztés, nevezetesen, hogy nemcsak a fizetést emeljük, hanem teljesítményt is kérünk ezektől az emberektől.
A negyedik, ami legalább ilyen fontos, az az, hogy megfelelő ösztönzőket tartalmaz arra nézve ez a rendszer… - mindegyik ilyen rendszer kialakításánál törekedtünk erre, még akkor is, hogyha adott esetben ezt kisebb-nagyobb ellenállás fogadta vagy értetlenség, lásd a portfólió készítése a pedagógusoknál, holott az bonyolult szóval csak azt volt hivatott kifejezni, hogy világossá tegyük, hogy mindenkinek le kell tenni valamifajta szakmai tervet az asztalra saját magával kapcsolatban is. Tehát itt a katonáknál is törekedtünk arra, hogy olyan ösztönzőrendszert vezessünk be, ami ténylegesen a katonákat is jobb és jobb személyes teljesítményre készteti.
Azt hiszem, hogy ez a rendszer így összeállt, azt hiszem, hogy a katonák jogállásáról szóló törvény módosítása ebben az értelemben egy kerek egész, és én nagyon örülök annak, hogy azt az ígéretet, amit 2010-ben fogalmaztunk meg, azt teljesíteni tudjuk. Hozzáteszem: ez nem a mi érdemünk, hanem a magyar emberek érdeme, hiszen a magyar emberek közössége teremtette meg ennek az anyagi fedezetét. A kormány vezetésével és a kormánypártok támogatásával, de a magyar emberek közös erőfeszítése tette azt lehetővé.
Hozzáteszem: ebben az értelemben normális is a dolog, hiszen a magyar emberek közös erőfeszítése teszi lehetővé azt, hogy a közért dolgozó emberek munkafeltételeit összességében jobbá tegyük, amivel jobban tudják szolgálni a közösséget. Tehát ez nem önmagában egy grátisz ajándék, hanem ez egy összefüggő és átgondolt rendszer.
Néhány elemét szeretném kiemelni a javaslatnak. Én őszintén szólva rendkívül fontosnak tartom azt, hogy az altiszti rangban és alparancsnoki beosztásban szolgálatot teljesítő katonák esetében külön ad lehetőséget ez a szabályozás. Mindig is hangsúlyozta a jelenlegi kormány, hogy egy rendszer működésében, mint a hadsereg, azok az alegységvezetők, akik tulajdonképpen jelentős mértékben meghatározzák a teljesítményt az adott szervezetben, azok megfelelőképpen legyenek ösztönözve.
Egy kicsit mindig hálátlanul kezelte a korábbi kormányzat ezt az egész altiszti kérdést, mert hogy, hogy nem mindig azt szokták mondani, hogy még a tábornokokat csak ismeri a honvédelmi vezetés, de az altiszteket jóval kevésbé. Én hallatlanul fontosnak tartom, hogy ezt az alparancsnoki feladatok elvégzése kapcsán lévő támogatást megadjuk. Sőt, én megvallom őszintén, nem tartom azt egyáltalán abszurdnak, hogy tényleg egy tapasztalt és jól teljesítő altiszt alparancsnoki beosztásban többet keres, mint egy fiatal - adott esetben felettese - vezető tiszt. Ez hallatlanul fontos ahhoz, hogy a hadsereg jól teljesítsen.
Ennek a törvénymódosításnak a kapcsán még egy dolgot szeretnék mondani, nevezetesen azt, hogy jól emlékszem arra a parlamenti vitára, ahol 2002 végén, őszén Juhász Ferenc akkori honvédelmi miniszter állította azt, hogy az első Orbán-kormány végletesen elhanyagolta a NATO-előirányzatok teljesítését a GDP-arányos katonai költségvetésben, és tulajdonképpen a szocialista kormányok ezt majd orvosolják. Nem orvosolták, sőt csak annyiban tudták egy picit kozmetikázni az adatokat, talán emlékszünk rá, „költségvetési trükkök százai, amit nektek nem kell tudni”, mondta az elhíresült őszödi beszédben az akkori szocialista miniszterelnök, ez a honvédelmi költségvetésben azt jelentette, hogy a honvédségből leszerelt nyugállományú katonák nyugdíját is honvédelmi kiadásként könyvelték el, ezzel kozmetikázva az egyébként is romló pénzügyi adatokat.
Tehát hogyha igazából a nyers adatokat nézzük, akkor még annál is sokkal brutálisabb volt a GDP-arányos katonaikiadás-csökkentés, mint amit egyébként kimutatott a különböző költségvetési törvényi beszámolókban a kormányzat. Akkor elmondtuk azt, hogy önmagában az ország védelmi képességét biztosan nem befolyásolja jelentős mértékben, hogy a leszerelt katonák vagy a nyugdíjas katonák nyugdíját milyen költségvetési soron számoljuk el. Éppen ezért szeretném következetesen azt mondani, hogy természetesen nagyon fontosnak tartjuk, hogy a katonák mennyit keresnek, hogy van életpályamodell, de nem gondoljuk azt, hogy ezzel elvégeztük volna azt a házi feladatot, amit a magyar kormányzat a NATO legutóbbi politikai konferenciáján vállalt, nevezetesen, hogy Magyarországnak természetesen növelnie kell a honvédségre fordított kiadásait. Egyébként ez az életpályamodell és az ezzel járó bérjellegű ráfordítások amúgy növelik. Csak szeretném következetesen azt mondani, hogy ez önmagában nem jelenti azt, hogy ezt a feladatot teljesítettük. Hozzájárul valamelyest, de egyébként egészen biztos, hogy inkább csak egy szükséges feltétel a bérrendezés ahhoz, hogy az ország honvédelmi képességei erősödjenek, de semmiképpen sem elégséges, és semmiképpen sem jelenti, hogy kipipálhatjuk önmagában azt a vállalásunkat, hogy egyébként 2019-ig hogyan fog növekedni a katonai ráfordítás GDP-arányosan.
A mostani költségvetésben is látjuk, hogy emelkedik a katonai kiadás, nagyon remélem, hogy ezzel tovább emelkedik, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell figyelemmel lenni a hadsereg eszközfejlesztésére és a hadsereg képességeinek az egyéb fejlesztésére, ami nyilvánvalóan költségvetési kiadással jár.
Tisztelt Ház! Kérem, hogy támogassák ezt a javaslatot. Kérem, hogy támogassák azt, hogy a katonák esetében is az életpályamodell bevezetése, az átlagkeresetek 30 százalékos emelése és utána az évi 5 százalékos emelés lehetővé váljon, és ezt az ígéretet a katonák számára is teljesíteni tudjuk. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
