GÚR NÁNDOR,
GÚR NÁNDOR,
GÚR NÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon keserves az a történet, ami a hátunk mögött van. Ön a bevezető gondolatokban egyeztetésre, megértésre, együttgondolkodásra, együtt-cselekvésre és sok minden egyéb másra hivatkozott, amik tekintetében öt éven keresztül még a szóhasználatot sem ismerték. De most is csak szavakban ismerik mindezeket, mert olybá tűnik számomra, hogy a cselekedetek színterén nagyon messze vannak ettől. Arra hivatkozott, hogy azért kell most ezt a törvénymódosítást eszközölni, mert ilyen típusú vélekedésekkel találják magukat szemben. Tudja, én meg homlokegyenest ezzel ellentétes vélekedések sokaságával találom magam szemben. Ilyeténképpen olybá tűnik számomra, hogy még itt, a Parlament falai között sem képes államtitkár úr és a kormány egyéb tagjai meghallani mindazt, amit más képviselők gyakorlatilag a mindennapokban az emberekkel való találkozás során megismernek és tolmácsolnak önök felé.
Önök csak beszélnek az egyeztetésekről. Ez olyan, mint az érdekképviseletek tekintetében is: egyeztetni úgy kívánnak, hogy diktálnak. Az alapvető probléma ott van, hogy önök dölyfösek, úgy gondolják, hogy erőből bármit meg lehet csinálni, és ez még talán jóra is vezet, gondolják. Nem! Nem, az erőből, a dölyfösségből való cselekedet előbb-utóbb visszaüt. Az előbb-utóbb azt hozza magával - nem akarok csúnya és durva szavakat használni -, hogy azt a politikai cselekvéssort, amit önök képviselnek, megutálják az emberek és elfordulnak önöktől. Elfordulnak, és higgye el, hosszú idő kell majd ahhoz, hogy újra önökre tekintsenek.
De hogy magáról a törvényjavaslatról is beszéljek: azt megelőzően, mielőtt most a világörökségi helyszíneket érintő változásokról szólnék, összefoglalnám néhány gondolat erejéig, hogy mit is csináltak önök az elmúlt hónapokban. Azt csinálták, hogy olyan törvényi változásokat eszközöltek a kereskedelmet érintően, ahol félmillió ember végzi a munkatevékenységét, hogy ezek közül az emberek közül sajnos több tízezernek kell folyamatában félnie attól, hogy elveszítheti a munkahelyét. Hiába áll ki Harrach Péter, akár Tállai András államtitkárral karöltve is és dalolják azt a nótát, hogy nem, nem, soha nem, nem fog majd a munkahely megszűnni, tudja, meg fog szűnni, mert az élet ilyen, így működik, ha az intézkedések ebbe az irányba hatnak, akkor a munkaadók ennek a konzekvenciáit levonják. Egyrészt tehát a munkahelyek veszélybe sodrása az, amit önök életre hívnak.
A másik része nyilván az, hogy bizonyos értelmű fizetéscsökkenésekkel is szembe kell nézniük ezeknek az embereknek, merthogy önök 2012-ben szültek egy munka törvénykönyvének nevezett csúfságot, amely tekintetében - emlékezzen vissza, vagy ha nem tud visszaemlékezni, akkor segítek visszaemlékezni - a délutános pótlékot eltörölték, az éjszakai pótlékot pedig 30 százalékra csökkentették. S tudja, most ezek a kereskedelmi egységek, amikor önök a vasárnapi zárva tartás intézményrendszerét életre hívják, akkor úgy cselekszenek, hogy a hétköznapokban hosszított műszakokat vezetnek be, és ezeken a délutánokon a nullaforintos délutános pótlék mellett az emberek érdekes módon nem keresnek többet. Tehát lehet többet dolgozni kevesebb pénzért, esetleg jó esetben ugyanazért a pénzért. Ez az, amit önök hoznak, ez az, amit önök teremtenek, ezt a világot szülték meg ezekkel és egyéb más törvényekkel is.
Magyarra fordítva a szót: amikor Orbán Viktor a kisemberekről beszél - az ő szóhasználatát mondom, én nem így gondolom, de ő a kisemberekről beszél -, és ezt megerősítik képviselőtársai itt a padsorokban, Becsó képviselőtársam két héttel vagy egy héttel ezelőtt, de mások is Harrach képviselőtársamtól kezdve Mengyi Rolandon át, akik még ehhez a törvényhez kapcsolódtak, Szatmáry Kristófon keresztül sokan mások, akkor azt kell mondjam, hogy a bérből és fizetésből élő emberek nem nyertesei ennek a történetnek, hanem vesztesei. És hát ezek az emberek, tudja, nem oly túl sokat keresnek. Nekik az a 3-5-8-10 ezer forint, ami adott esetben pótlékként többletet hozott a konyhára, vagy a vasárnapi műszakból fakadóan többletet hozott a konyhára, az sajnos mértékadó, merthogy ezek az emberek messze döntő többségében a létminimum környékén kereső emberek közé tartoznak, főleg a kistelepülések viszonylatában. De a városokban sem sokkal jobb a helyzet, ott sem keresnek sokkal többet, mint a létminimum összege.
Orbán annak idején azt mondta, hogy amíg nem lehet megélni a hétköznapok munkatevékenységéből, addig a vasárnapi nyitva tartásnak van létjogosultsága. Márpedig azt kell mondjam, hogy sajnos nem változott pozitívan ezeknek az embereknek az élethelyzete, hanem sokkal inkább negatívan változott, mert a bérviszonyok tekintetében, ön is tudja nagyon jól, ha már ülve nem is bírja, csak állva, akkor is el kell hogy mondjam, ön is tudja nagyon jól, hogy az a minimálbér, ami 68 750 forintos nagyságrendet képvisel ma nettóban, 5 ezer forinttal kevesebbet ér 2010-re átszámítva.
Egy szó mint száz, ebből fakadóan, meg a nemzeti adó- és vámhivatalos kimutatásokból fakadóan, tudja, ahol 2013-ban 4,3 millió emberből 2,2 millió olyan személyi jövedelemadó-bevallást tesz, amelynek a mögöttes tartalma arról szól, hogy 2,2 millió ember a létminimum alatt keres Magyarországon, ennyi jövedelemre tesz szert… - akkor azt gondolom, van min elgondolkodniuk önöknek. Lenne mit cselekedniük is, de erre képtelenek, ezt az élet már bebizonyította az elmúlt öt esztendőben, ami a hátuk mögött van. Szóval, egy szó mint száz, nem beszélni kell ezekről a dolgokról, hanem cselekedni kell annak érdekében, hogy az emberek holnap meg holnapután jobban tudják élni az életüket, mint tegnap meg tegnapelőtt.
Amikor a pótlékokról beszéltünk, amikor a munkahelyek tízezreinek a veszélybe helyezéséről, a dölyfösségről, az önteltségről szóltam az előbbiekben, akkor el kell mondjam azt is, úgy gondolom, hogy az emberek gondolkodási és cselekvési szabadságát meg kell hagyni. Tudja, nem jó az, ha egyrészt egymásnak ellentmondó tevékenységet folytatnak a kormánypárti politikusok - említettem, Harrach, Szatmáry, Becsó, Vas, Mengyi és sokan mások Orbán Viktorral karöltve egy ilyen típusú témában -, és az sem jó, ha önök diktálni akarnak, és mindenáron meg akarják mondani az embereknek azt, hogy mit és hogyan csináljanak. Van az embereknek saját mozgásszabadságuk is, képesek dönteni arról, hogy mit szeretnének. Önök ennek a döntésnek a lehetőségét vették el az emberektől. Nem azt, hogy kötelező legyen vasárnap elmenni vásárolni, dehogy, de hogy ne lehessen, ez a másik vége a történetnek. Tudja, államtitkár úr, rá kell bízni az emberekre, hogy ők hogyan és miképpen akarják megoldani az életüket, akár a vásárlás tekintetében is. Önök ezt a mozgásszabadságot, ezt a döntésszabadságot vették el az emberektől. Azt is hozzá kell tennem, hogy az a kizsigerelés, amit önök csinálnak, gyakorlatilag nemcsak ennek a törvénytervezetnek a kapcsán, hanem egyéb intézkedéseik kapcsán is fogható volt.
De nézzük konkrétan ezt a törvénytervezetet, ami gyakorlatilag a világörökségi helyszíneket érinti. Mondhatom, hogy osztatlan a siker; osztatlan, de idézőjelbe teszem, pejoratív értelemben osztatlan. Nem csak azért osztatlan, amit az előbb mondtam, hogy fizetéscsökkenésekkel, munkahelymegszűnésekkel, költségvetési bevételkieséssel párosul a történet, nem, nem csak ezért. Osztatlan a siker azért is, merthogy mindazt, amit önök eddig biztosítottak e tekintetben, mármint hogy a világörökségi helyszínek jó értelmű kiváltságosai voltak a történetnek, azt a március 15-ei hatályt követően újra felrúgták, nem telt el két hét, és új törvényt hoztak be. Hivatkozhat ön itt bármilyen vélekedésre, tudja, olyanokra, mint amikor Orbán itt nyilatkozik a Parlament falai között, hogy mit hallott Tarsolytól, meg mit nem hallott, és akkor kiderül, hogy még a dátumok sem érnek össze semmilyen tekintetben. Ugyanez az ön hivatkozása is az emberek vélekedéséről.
Az az igazság, hogy önök nem az emberek véleménye alapján cselekszenek, hanem aszerint, hogy mit akarnak csinálni és mit döntöttek el, és teljesen mindegy, hogy az helyénvaló, jó-e vagy nem, úgyis végigviszik a saját akaratukat. De ez nyilván majd a konzekvenciákat hozza magával, ezt el kell majd szenvedniük.
(21.30)
Nézze, a turisztika és az idegenforgalom tekintetében, úgy gondolom, azt hiszem, hogy sokkal megfontoltabb döntést kellett volna önöknek hozni, mint amilyen ennek a törvénytervezetnek a keretei között megfogalmazódik. Általában az emberek a hétvégéjüket tudják arra felhasználni, hogy adott esetben olyan attrakciókat nézzenek meg, amelyeket az idegenforgalmi fejlesztések kapcsán életre hívtunk az elmúlt évtizedekben közösen, kölcsönösen, az egész ország. Általában a fesztiválokat hétvégén rendezik és hétvégén látogatják. Általában a fesztiválon részt vevő emberek sokasága nem olyan tehetős emberek köréből verbuválódik, akik külön-külön, egyenként és összességében, mondjuk, a vendéglátóegységeket tudják felkeresni. Nem, ők a kereskedelmi egységeket keresik fel azért, hogy a rendezvények időszakában megfelelő ellátásukról gondoskodni tudjanak.
Ugye, nem gondolja komolyan, hogy egy világörökségi helyszínes, attrakciós közelségben, mondjuk, egy kis „szatócsbolt” közelében jó fényt vet a településre, ha kígyózó sorok sokasága tükröződik vissza? Ugye, nem gondolja azt, hogy jót tesz azoknak a településeknek, ahol ilyen attrakciók születtek az elmúlt évtizedekben, ha ezek a kereskedelmi egységek az iparűzési adó tekintetében kevesebbet fizetnek be? Mert hát ennek következményei is vannak. A további fejlesztésekhez szükséges önerők hiánya és sok minden egyéb más köszön vissza majd ezen települések részéről.
Egy szó mint száz, önök nem imázst növelnek, hanem rombolnak. Önök széttúrják azt is, ami van. Gyakorlatilag mindezek mellett, ugyanúgy, mint általában vetten, ezen települések, ezen világörökségi idegenforgalmi helyszínek tekintetében ugyanúgy a foglalkoztatási feszültséget tovább dimenzionálják, mint egyébként másutt az országban. Beszélhetnek önök bármilyen foglalkoztatásról, annak növekedéséről, bármilyen munkanélküliségről, annak csökkentéséről! Tudják önök is, hogy csak statisztikát csinálnak és nem valós foglalkoztatottságot. De nem akarom ezt a részét kibontani, csak azt akarom mondani önöknek, hogy legalább arra vigyáznának, ami létező, ami működik, ami működtethető.
Arra figyelnének, hogy szűkebb pátriámat érintsem, mondjuk, Borsod-Abaúj-Zemplén megyét, hogy Aggtelek a világörökség helyszíneként - a cseppkőbarlang látogatottságának, a História-völgy összes nevezetessége látogatottságának, kínálatának, megtekintési lehetőségeinek biztosítása mellett - nyilván nem szerdai és csütörtöki napokon fogja a legnagyobb forgalmat, legnagyobb látogatottságot biztosítani, hanem a hétvégén, vasárnapokon. Inkább arra vigyáznának, hogy Tokaj világörökségi helyszínként, a borok városa - az a város, ahol több tízezres nagyságrendű fesztiválokat hívnak életre, ahol gyakorlatilag a fesztiválkatlan megépítésével olyan attrakciók születtek, ahol többezres látogatottság van egy-egy adott rendezvény kapcsán, hétvégén, és nem kedden, nem csütörtökön - azokat a jó értelmű kiváltságokat élvezhesse, ami azt hozza magával, hogy az odalátogató ember legközelebb is oda akarjon látogatni, oda akarjon menni; hogy az odalátogató ember vigye a hírét ezeknek a településeknek, ezeknek a világörökségi helyszíneknek, másnak is ajánlja, hogy menjen. De ha azzal fog szembetalálkozni, hogy még az önellátásáról sem tud normális keretek között gondoskodni, pont az ilyen, általam eszementnek mondott törvénytervezetek kapcsán vagy elfogadott törvények kapcsán, akkor nyilván látható majd az, hogy hová alakul az is, ami az elmúlt évtizedekben meg tudott épülni.
De ugyanígy mondhatnám Aggtelek és Tokaj világörökségi helyszíneken kívül akár azt a Miskolc megyei jogú várost is, amely gyakorlatilag az elmúlt évtizedekben a valamikori hagyományos ipari struktúrából talán egy kicsit kilépve megpróbál más irányokat nyitni. Mindegy, hogy kereskedővárosi, mindegy, hogy idegenforgalmi városi létet próbál meg erősíteni, ezeknek az erősítéseknek a lehetőségétől fosztják meg az ilyen és ehhez hasonló törvényekkel önök magukat, ezeket a településeket és a településeket körbevevő agglomerációt a világörökségi helyszíneken.
Egy szó mint száz, azt szokták mondani, hogy ha olyan messze laknék, mint amennyi eszetlenséggel párosul mindaz, ami ezekben a törvénytervezetekben megszületett, akkor soha nem érnék haza. Köszönöm szépen, elnök úr.
