HERINGES ANITA

Teljes szövegű keresés

HERINGES ANITA
HERINGES ANITA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm a szót. Elkeserítő az a dolog, hogy az elmúlt két hónapban most negyedszer állunk neki ennek a törvénynek, és mind a négyszer valahogy ilyen este tíz óra magasságára sikerül tenni ezt a törvényt.
Hiába próbálják meg önök elsunnyogni ezt a törvényt, hiába próbálják meg minél későbbre tenni és elérni azt, hogy minél kevesebb emberhez jusson el, hogy már megint szigorítanak ezen a törvényen. Az emberek jól tudják, hogy önök mit csinálnak; jól tudják, hogy megint korlátozni próbálják őket. Egyet nem értek, hogy vagy önök nem járnak az utcán és nem beszélnek emberekkel, nem hallgatnak híradót, nem néznek reggeli tévéműsorokat, nem ebben a valóságban és Magyarországon élnek, vagy pedig tényleg önök elé raknak egy javaslatot, amit kötelező önöknek benyújtani. Mert lassan már tényleg az az érzésem, főleg ahogy nézem a képviselőik arcát, mind a kettőét, hogy ők maguk sem hiszem, hogy belül egyet tudnak érteni ezzel a dologgal, hanem valószínűleg ez egy kötelezettsége a minisztériumnak, hogy benyújtsa. Rossz lehet így egyébként kormányozni.
Mert ha csak megnéznék a Szonda Ipsos 2015. március eleji reprezentatív kutatását, ahol látjuk, hogy az emberek kétharmada ellenezte a vasárnapi zárva tartás ötletét is. Amikor mi kiálltunk az utcára a boltok elé, amikor ezt az ötletet önök bedobták, és megkérdeztük az embereket, nekünk is hasonló arányban válaszoltak az emberek. Kistelepüléseken, nagytelepüléseken, falvakban közel kétharmada mondta azt az ad hoc jelleggel megállított embereknek, hogy ő nem szeretné, hogy vasárnap zárva legyenek a boltok és korlátozva legyen az ő életük.
Ma megkérdezték Harrach Pétert, hogy mit szól ahhoz, hogy érezhető az, hogy a diákoknak rosszabb lesz a munkavállalási lehetőség a diákmunkában. Hiszen az egyetemistákat önök abba a helyzetbe tolták, hogy miután nagyon sokuknak fizetni kell a tovább-tanulásért, az albérletért, azért, hogy egyáltalán egyetemre járjanak, és legalább jövőjük legyen Magyarországon, ezért nagyon sokuknak diákmunkát kell vállalnia. A legtöbb esetben ezt ők boltokban tették meg az elmúlt időszakban, az önök által ócsárolt multinacionális cégeknél. Ezek azok a diákok, akik napközben bent ülnek az egyetemi órákon, szemináriumokon, végigtanulják az egész napot kőkeményen, majd éjszaka bemennek és pakolják a polcokat azért, mert önök elérték azt, hogy nekik fizetni kelljen, hogy a szüleik nem tudják őket támogatni, hogy nem tudják segíteni, hogy nekik azért kell dolgozni, hogy tanulhassanak a jövőben.
Csakhogy most ezzel a boltbezárással pont azt tudják elérni önök, hogy ezeknek a diákoknak nem lesz munkája, merthogy vasárnap nem tudnak majd bemenni. Merthogy ugye, vasárnap nem kell egyetemre járni, ezért eddig be tudott menni dolgozni, meg éjszaka be tudott menni dolgozni. Most nem lesz rájuk szükség. Egyre több egyetemista hangoztatja az interneten, közösségi portálokon és mindenhol, ahol tudja, blogokat írnak erről a kérdésről, hogy nem igaz, hogy nem érti meg a kormánypárt, hogy ne korlátozzák őket ebben a kérdésben. Egyrészt ne korlátozzák abban, hogy ők eldönthessék, hogy vasárnap elmennek-e bevásárolni, másrészt meg ne korlátozzák őket abban, hogy ők mikor vállalnak munkát. Mert ha megnézzük, hogy ezeken a munkalehetőségeken kívül milyen munkát vállalhatnak az egyetemisták, akkor a legtöbb esetben heti 40 órás munkákat ajánlanak fel nekik, amit egy normál szakon nappali tagozaton tanuló egyetemista nem engedhet meg magának, mert akkor tényleg az egyetemen fog aludni, vagy nem jár be, még az lehet. Csak akkor viszont nem tudja elsajátítani azokat a dolgokat, amiket kell.
(21.50)
Azt gondolom, én még abban a szerencsés időszakban lehettem egyetemista, amikor még nem próbálták meg önök korlátozni ezt a dolgot sem.
És az a nagyon furcsa, hogy ezek a fiatalok, tudják, már abban a világban nőttek fel, amikor számukra teljesen természetes dolog a demokrácia, teljesen természetes dolog, hogy dönthetnek a saját életükről. És akkor ne csodálkozzanak, ha ezek a fiatalok elhagyják az országot az ilyen típusú döntéseik miatt, mert ők nem kíváncsiak arra, hogy azért, mert kétharmad közeli kormányuk van, önök dönthetnek, és megmondhatják, hogy mit gondoljanak a világról és mit cselekedhetnek.
Amikor ma Harrach Pétert megkérdezték erről a kérdésről, hogy mit szól ahhoz, hogy a vasárnapi boltbezárás miatt nehéz helyzetbe kerültek a felsőoktatási intézményben tanulók, és ő hogyan látja ezt a problémát, problémának tartja-e egyáltalán, akkor ő azt válaszolta erre, hogy nem tartja problémának. Amikor megkérdezték, hogy miért, azt mondta, hogy azért, mert ez nem probléma. Mert ő még a mai napig is azt akarja látni ebben a dologban, hogy a szemét multinacionális cégek hergelik az egyetemistákat, hogy gondoljanak erről a dologról rosszat.
Uraim, ezeknek az egyetemistáknak vannak saját gondolataik, azért jutottak be az egyetemekre, azért tanulnak tovább, hogy magukat majd leválthassák, merthogy erre nem kíváncsi ez a generáció, nem kíváncsi sem a harmincas generáció, sem a húszas generáció, és egyre jobban fel vannak önökre háborodva.
Gondolom, ismeretségi körükben vannak ebből a korosztályból bőven, és ha kimennek otthon a településeiken az utcákra, akkor valószínűleg azért csak-csak megállítják önöket, elmondják ezt a véleményt, és gondolom, azért a munkatársaik is el szokták ezt mondani, mert elég sok fiatal hölgy és úr dolgozik manapság a minisztériumokban.
Érdekes dolog hallani a Jobbik koravén párt gondolatait. Tényleg az a gondolatom, hogy vagy koravénként önök nem hallják, amit az MSZP mond ebben a kérdésben, hogy hagyják meg a döntés szabadságát, vagy pedig a Nagy Testvérhez kívánnak egyre jobban hasonlítani, és nem akarják megérteni, amit mondunk. Uraim, mi azt mondjuk, hogy hagyják meg a döntés szabadságát ebben a kérdésben. Mi nem kötelezni kívánjuk az embereket a vasárnapi munkára, hanem akinek szüksége van arra, hogy pluszpénzt kaphasson ezért, az hadd menjen el dolgozni, aki abból tudja megvenni majd a gyermekének a cipőt, az hadd menjen el dolgozni, mert ma ez nem döntés kérdése, hanem a fizetése kérdése, főleg egy kereskedelmi dolgozónál ez a fizetése kérdése. Ha szívből dönthetne, akkor persze lehet, hogy máshogy döntene, de ez sajnos pénzügyi kérdés.
Még Orbán Viktor mondta azt, hogy ezt majd akkor vezetik be, amikor hatnapi munkabérből Magyarországon meg lehet élni. Uraim, nemhogy hatnapiból nem lehet, de nem tudom, ha még három nap lenne a héthez pluszban, abból is nagyon nehéz lenne. Amikor az emberek több mint 50 százaléka él létminimum közelében, akkor komolyan mondom, nem tudom elképzelni, hogy maguk ezt teljesen komolyan gondolják. Tényleg azt tudom gondolni, hogy este tízkor azért hozzák be ezt a törvényt, hátha el lehet sunnyogni.
És akkor tényleg már csak egy egyetemista mondatát szeretném idézni, amit az egyik blogon írt le, aki egyébként a Műszaki Egyetem tanulója ma. Neki még egy éve van az egyetemen, apukája közmunkás, anyukája eladó, két esélye van: vagy ő esik ki az egyetemről, vagy az öccse, mert ma ebből fizették az albérleti díjat. Nem tudom, hogy nem akarják megérteni vagy nem akarják hallani.
Az a bajom, hogy tényleg elszakadt a kormány ma a valóságtól, és nem akarja meghallani azokat az embereket, akik önöket ideküldték, és akik már szerintem százszor megbánták, mert maguk visszaélnek azzal a bizalommal, amit megkaptak. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem