TÁLLAI ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én két dologhoz biztosan hozzá szeretnék szólni, mind a kettő arról szól, hogy mi az, amiről nem folyt itt ma este a vita.
Először is nem folyt vita a törvényjavaslatról, tehát arról, ami ebben a törvényjavaslatban van, lényegében nem volt vita. Ha a képviselők hozzászólásából azt a részt most összeollóznánk, ami a törvényjavaslatról szól, akkor szerintem kilenc órakor már otthon lettünk volna, ami elég szomorú egyébként, mert ezek szerint a házszabály még mindig nem elég szigorú (Heringes Anita: Szigorítsatok rajta! - Szilágyi György közbeszólása.), vagy esetleg más oka is van ennek.
(23.30)
Pedig egyszerűen csak arról szól a törvényjavaslat, hogy világörökségi területen lehessen-e kereskedelmi tevékenységet folytatni vagy ne lehessen. Erről szól ez a törvényjavaslat, és nem arról, amiről itt önök összevitatkoztak, hogy mondjuk, a főváros egyik kerületében az út egyik oldalán lehessen-e kereskedelmi tevékenységet végezni multinacionális cégeknek, a másik oldalán meg nem lehet.
Erre tessenek válaszolni, hogy erről mi a véleményük, hogy helyes-e ez vagy nem helyes. Vagy helyes-e az, hogy akár üdülőövezetben is az egyik településen lehet ezt a tevékenységet végezni vagy nem lehet. Való igaz, ez benne maradt a törvényben, így fogadtuk el, és most ezen szeretnénk módosítani, pontosan az egyeztetések következtében, mert mások, akiket ez úgy érintett, hogy nem nyithatják ki az üzletet, azt mondták, hogy ez igazságtalan, és hogy ilyen különbségtétel ne legyen, és egyébként nincs is, mert a kivételek, ami 14 pontban van a törvényben, illetve a törvényjavaslatban, azok nem földrajzi különbség vagy besorolások alapján, hanem tevékenység alapján tesznek különbséget.
Erről kellett volna vitázni. De hát erről nem lehet vitázni, mert ezt mindenki érti, hogy ezt nem lehet ellenezni, mert így lesz ez a törvény igazságos.
A másik nagyon érdekes dolog: ugyanazok az érvek hangzottak el, mint a törvény többszöri vitájában, semmi új érvet nem hallottunk, viszont az ellenzéki érvek közül - és talán a ma estének ez az értelme - egy dolog kimaradt. (Szilágyi György: A névelő!) Kimaradt az, hogy munkahelyek fognak megszűnni, mert én itt voltam a törvénynek az első általános vitáján, és akkor mindenki itt a hátam mögött arról beszélt (Gúr Nándor: Mert nem figyeltél!), hogy munkahelyek fognak majd megszűnni, embereknek nem lesz munkahelye, és hogy majd milyen rossz lesz. (Gúr Nándor: Ez a szelektív amnézia!)
Ma este már ugyanazok az érvek elhangzottak, de úgy látszik, önök is rájöttek, hogy ez most már nem igaz (Gúr Nándor: Valótlan az állítás!), pedig éppen két hete hatályos a törvény, és az üzletek már így működnek, de önök már nem érvelnek azzal, mert rájöttek, hogy nem igaz, hogy csökkennek a munkahelyek. (Kiss László: Ez nem így van! - Gúr Nándor: Azt se tudod, hogy miről szólt a vita!) Úgyhogy ezt nagyon szépen köszönöm, nekem ez a ma estének a tanulsága, hogy az ellenzék rájött, hogy nem szűnnek meg munkahelyek. (Gúr Nándor: Azt se tudod, hogy miről beszélsz, nézd vissza a jegyzőkönyvet!)
De így lesz ez majd a többi érvvel is. Az MSZP érveit nem akarom hangsúlyozni, ők megnézik a közvéleménykutatást, hát, ha több ember ezt nem támogatja, akkor emellé kell állni. De nemcsak ezt a közvéleménykutatást kellene megnézni (Heringes Anita: Ja, hogy az emberek érdekeit képviseljük?), hanem a pártok támogatottságának a közvéleménykutatását is, és akkor ahhoz kell majd mérni a véleményt is a parlamentben, nem pedig mint Gúr Nándor, aki minősítget, fenyeget a felszólalásaiban rendszeresen, majd a legvégén teljesen megdöbbentő módon lehülyéz, tehát engem is személy szerint. Köszönöm szépen. (Gúr Nándor: Nem mondod!)
A Jobbik érvelését nem igazán értem, hiszen a 2010-ben beadott törvényjavaslatukat lényegében ez a törvényjavaslat valósítja meg. (Közbeszólások a Jobbik soraiban. - Az elnök csenget.) Ugyanis önök nyilván beleírták a törvényjavaslatba, hogy majd csak magyar üzletek lehetnek nyitva, ez teljesen nyilvánvaló, hogy az Európai Unió ezt nem engedi. Most már nem akarnak kilépni az Európai Unióból, tehát hogy ez a törvény lényegében nem léphetett volna hatályba, vagy ha hatályba lép, akkor vissza kellett volna vonni.
Pontosan hogy ez a törvényjavaslat az, amely az önök elképzelését megvalósítja, de úgy, hogy ebbe az Európai Unió se tud belekötni, mert nekem ne mondja, hogy a kivételek közül a 200 négyzetméter alatti üzletekben majd külföldi állampolgárok, multitulajdonosok fognak állni. Az mind magyar ember, az mind magyar ember lesz! (Gúr Nándor: Annak nincs vasárnapja?) Vagy ne mondja nekem, hogy a piacon, illetve a vásárokon (Gúr Nándor: Annak nincs családja?) majd külföldi emberek fognak árusítani, ugyanúgy egyébként élelmiszert vagy bármi mást, mert a tevékenység van megtiltva.
Tehát a Jobbiknak nem ellenezni kellene ezt a törvényjavaslatot, hanem támogatni, hiszen az önök 2010-es elképzelése itt van ebben a törvényjavaslatban. Ezért egy kicsit megdöbbentő az, hogy a Jobbik így áll hozzá, de hát ők is cukik akarnak lenni, népszerűek akarnak lenni (Közbeszólások a Jobbik soraiban.), elolvassák a közvéleménykutatást, az van írva, hogy az emberek kétharmada ezt nem támogatja, és hogyha jól értem, akkor most majd két párt nyer emiatt választást: meg fogja nyerni az MSZP is a választást, és meg fogja nyerni a Jobbik is a választást. (Zaj, közbeszólások.)
Mondom önöknek: úgy, ahogy most elfelejtették már azokat az érveket, hogy munkahelyek fognak megszűnni (Heringes Anita: Elmondtuk!), a választást sem fogják megnyerni, emiatt biztosan nem fogják megnyerni. Mi több, megjósolom önöknek, hogy 2018-ban a kampányban ez már téma se lesz, az önök kampánytémája se lesz, hogy vasárnap az üzleteket ki kell-e nyitni vagy nem. (Közbeszólások a Jobbik soraiban.) Ez valójában kizárólag az önök témája, politikai témája itt. (Heringes Anita: Meg az utca emberéé!) Azt gondolják, hogy ezzel a népszerűségüket tovább fogják tudni növelni. Tévednek. (Szilágyi György: Mi növeljük, államtitkár úr!) Most mondom: ezzel választást sem a Jobbik, sem az MSZP nem fog nyerni, mert most mind a ketten ebből akarnak. (Zaj, közbeszólások. - Heringes Anita: Az emberek érdekeiért kell szólni!)
Sok-sok téves megállapítás volt, különösen Gúr Nándor nem igazán érti a törvényjavaslatot; fesztiválokról beszél, elmaradt vendéglátásról. El kell olvasni összességében a törvényjavaslatot, és akkor rájön, hogy ez nem így van.
Végezetül egy személyes megjegyzés: nem nagyon értettem, hogy Szilágyi képviselő úr miért mondta nekem, hogy én nevetek azon, amit Heringes Anita példaként elmondott. (Szilágyi György: Mert nevetett, azért!) A példa az volt, hogy most azért fogja az egyetemista az egyetemi tanulmányait abbahagyni, mert az édesanyja eladó, és csökken a jövedelme, és pont az a jövedelem hiányzott ahhoz, hogy befizessék az egyetemi… (Szilágyi György: Dehogy ezt mondtam!)… én így értettem. (Szilágyi György: Azt mondtam, hogy nem tud dolgozni, államtitkár úr!) Nem, két példát mondott az egyetemistáról, és a másik elmondta ezt a példát. (Szilágyi György: A diákmunkáról volt szó, nem figyelt!)
Én azt gondolom, hogy az édesanya nem fog kevesebbet keresni, mert (Gúr Nándor: Legalább lettél volna itt gondolatban!) a hétköznapi többletmunkavégzéssel, amit Kiss László itt alátámasztott, hogy többet dolgoznak hétköznap, na, azért a többletmunkáért azt a bért fogja megkapni, amit egyébként eddig vasárnap kapott meg. Cserébe ő egyébként otthon lesz. (Gúr Nándor: Igen, a nulla százalékos délutáni pótlékkal.) Az édesapja pedig, jól mondta, ugye, hogy közfoglalkoztatott? Jól mondta. A közfoglalkoztatás pedig már munka, és azt pedig a Fidesztől kapta. (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiból.) Tehát pont fordítva van, hogy azért járhat most egyetemre az ő gyermekük, mert a férj közfoglalkoztatott és munkából él, és többet keres, és abból tudja ezt finanszírozni. (Heringes Anita: Nem, ezért kell dolgoznia, tudja?) Tehát Heringes Anita példája nem helyénvaló; azt nem mondom, hogy nem mondott igazat, de nem helyénvaló.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Én is abba a hibába esek bele, amibe önök, hogy beszélnek sokat, de a lényegről nem. Térjünk vissza a lényeghez!
A lényeg az, hogy köszönöm, hogy az érveik közül kivették azt, hogy munkahelyek fognak megszűnni (Szilágyi György: Senki nem vette ki!), már egy érvük két hét alatt megbukott, és így fog a többi érvük is megbukni. (Gúr Nándor: Senki nem vette ki! Legalább lettél volna itt, amikor erről beszéltünk!) Köszönöm szépen a véleményüket és a hozzáállásukat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem