Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Teljes szövegű keresés

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A tárgyszerűség kedvéért a multinacionális cégek tekintetében muszáj egy-két alapvetést leszögeznünk. Ami a beavatkozás szükségességét illeti ezen szektor kapcsán, azt alátámasztja az a szám, hogy ez a teljes szektor évente mintegy 4000-4500 milliárd forintnyi tőkét szivattyúz ki az országból, jellemzően adózatlanul, akár a gyártási technológia bérlése vagy informatikai rendszer bérlése hazugságai mögé bújtatva. Nem véletlen, hogy a kormányzat, helytelenül bár, de próbál beavatkozni, hiszen ezek a nagy láncolatok bár veszteségesnek mutatják ki magukat, de a gyakorlatban ugyanakkor tetemes nyereségük keletkezik. Ez a különbözet sajnálatos módon a magyar emberek munkájából és annak gyümölcséből kerül elvételre. Tehát a beavatkozás szükségessége fennáll, attól függetlenül, hogy annak a mikéntjét mi is kifogásoljuk, ez teljesen egyértelmű.
Azt viszont látnunk kell, amit szerintem minden józan gondolkodású erő közösen támogathatna, az a munka törvénykönyvének olyan irányú módosítása, egyfajta jó irányba való elmozdulás, amelynek értelmében, mondjuk, a vasárnapi pótlékot belőhetnénk egy 100 és 120 százalék közötti skálán. Tehát egy olyan tisztességes úton lehetne elindulni, amivel az előterjesztőn kívül szerintem mindenki egyetért Magyarországon, hogy azokat az embereket igenis dotáljuk tisztességesen, akik ebbe a helyzetbe kerülnek vagy kényszerülnek.
A Jobbik nagyon fontosnak tartja, hogy a délutáni pótlékot már addig emeljük fel egy olyan szintre, hogy a vasárnapi kiesést kompenzálja. S hogy ennek mekkora a szükségessége, és mennyire nem hoznak áldásokat ezek a multicégek és hálózatok Magyarországra, azt az Eurostat most világra került statisztikája jelzi a legjobban, amelyből kiderül, hogy akár tízszeres különbség is adódhat az óránként számított munkaerőköltségek között az Unió területén belül, amelyek tavaly 3,8 és 40,3 euró között mozogtak az Európai Unióban. Magyarországon átlagosan 7,3 eurónyi ez az érték. Katasztrofálisan alacsony, kizsákmányolják a magyar munkavállalókat, és ezen mindenképpen változtatni kell. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem