DÖMÖTÖR CSABA,

Teljes szövegű keresés

DÖMÖTÖR CSABA,
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a népszavazással kapcsolatban három aggasztó jelenségre hívjam fel a figyelmet azokon túl, amiket a képviselő úr elmondott. Az egyik a véleményszabadsággal, a másik a választási részvételre buzdítással, a harmadik pedig a közvélemény tájékoztatásával kapcsolatos.
Már korábban is megdöbbenve láttuk, hogy az Együtt elnevezésű párt arra hívta fel a követőit, hogy rongálják meg a kormány népszavazással kapcsolatos plakátjait. Méltatlan egy parlamenti párthoz, ha érvek helyett csak rongálással tudja kifejezni magát, pedig egyébként nagyon kíváncsiak lennénk az Együtt véleményére, az őszinte véleményére a brüsszeli kvótákkal kapcsolatban, különösen azért, mert ők korábban a kvóták mellett gyűjtöttek aláírásokat. Azt gondolom, hogy az lenne a korrekt eljárás, ha vandálkodás helyett világos választ adnának arra a kérdésre, hogy igennel vagy nemmel szavaznak a népszavazáson.
Másodjára, nem mehetünk el szó nélkül egy másik dolog mellett sem: többen érvénytelen szavazat leadására kérik a magyar állampolgárokat, így tesz például Szanyi Tibor az MSZP-ből, és így tesz például a Magyar Helsinki Bizottság is. Elképesztő és érthetetlen (Gőgös Zoltán közbeszól.), ha azok, akik elvileg az állampolgári jogokat tűzik zászlajukra, érvénytelen szavazatokért kampányolnak (Gőgös Zoltán: Az érvénytelen szavazat is szavazat!), főleg ha tudjuk, hogy a népszavazás a demokrácia egyik alapvető intézménye, a véleménynyilvánítás egyik legfontosabb eszköze. Tőlük is joggal várja el minden magyar ember, hogy az ipari mértékű sumákolás helyett mondják el, támogatják-e vagy nem a kényszerbetelepítést.
Végül van itt még valami: sok baloldali politikus és közéleti szereplő azt állítja, hogy az egész népszavazás okafogyott, hiszen csupán 1200 bevándorlót kellene Magyarországnak befogadnia. Ezzel az állítással tudatosan vezetik félre (Gőgös Zoltán: Miért, mennyit kellene?) a magyar közvéleményt. Született ugyan egy egyszeri döntés, eseti döntés 1200 bevándorló befogadásáról, áttelepítéséről, Magyarország azonban ezt meg is támadta az Európai Bíróságon. Brüsszel azonban ezen túl, tehát ezen túl arra is javaslatot tett, hogy a jövőre nézve legyen egy állandó, kötelező áthelyezési mechanizmus, és ami a legfontosabb: felső plafon nélkül.
Tette ezt úgy, hogy felbecsülhetetlen, hogy mennyien fognak Európába érkezni, tavaly másfél millióan érkeztek. Ha ez a szám nem mérséklődik, akkor Magyarországnak akár egy szegednyi bevándorlót is be kellene fogadnia, és azt sem tagadhatja el a baloldal, hogy az Európai Bizottság egyébként arra is írásos javaslatot tett, hogy fejenként 78 millió forintos büntetést kapjanak azok az országok, amelyek nem fogadják el a kényszerbetelepítést. (Dr. Szél Bernadett: De most nem erről van szó, hanem a szavazásról!) Kérdezem önöket: honnan lehetne ezt az összeget előteremteni?
Mindezek miatt arra szólítjuk fel a baloldali pártokat és a népszavazást támadó közéleti szereplőket, hogy ne tájékoztassák félre a közvéleményt.
Az október 2-ai népszavazás nem a pártokról szól, hanem Magyarország jövőjéről; túlságosan nagy a tét ahhoz, hogy kockáztassunk. Ha Brüsszel átveri az új kvótarendszert, akkor nem lesz visszaút - Magyarországon kívül döntenek majd arról, hogy kivel éljünk együtt. Ezt a kockázatot nem tudjuk és nem is lehet felvállalni. Szeretnénk, ha ezt - nyilvánvaló pártpolitikai megfontolásaik ellenére - az ellenzéki pártok is belátnák. (Bangóné Borbély Ildikó közbeszól.) Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages