DR. ARADSZKI ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. ARADSZKI ANDRÁS
DR. ARADSZKI ANDRÁS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Hiszékeny Dezső képviselőtársam felvetésére annyit tudok mondani, hogy ez a téregyüttes jelen pillanatban sem egységes tulajdonosi szerkezettel bír, jelentős része állami tulajdon, másik része meg önkormányzati tulajdon. Nyilvánvaló az, hogy e tekintetben a kezelését, illetve az ahhoz szükséges feladatok elvégzését azért egy egységes tulajdonosi szerkezetben könnyebb elvégezni, mint anélkül, ez is lehet az egyik indok. A másik indoka nyilvánvalóan az, hogy itt azért feladatátvállalás is történik. Ez a feladatátvállalás indokolt abból a szempontból is, hogy egységes tulajdonosi szerkezetben ezt könnyebb kialakítani.
Ön nagyon benne van ennek az einstandolásnak a tematikájában, de azért el szeretném önnek mondani, hogy az én emlékeim szerint úgy volt, hogy az ’50-es években nem állami, nemzeti vagyonból származó vagyontárgyakat tulajdonítottak el, hanem olyan vagyontárgyakat, amelyeket a magánemberek, a családok és a nemzet tagjai több száz éven keresztül felhalmoztak, amelyekért megdolgoztak, azokat vitték el ilyen nagyon kemény ávós, ÁVH-s legények, akiknek az utódai a mögöttem lévő padsorban is ülnek; nem mindenki, jelzem, de azért vannak közöttük. (Hiszékeny Dezső: Nektek is van egypár!) Tehát ebben einstandolásról beszélni azért egy kicsit nehézkes dolog lett volna, és igazán indokolt lett volna Bárándy képviselő úr hozzászólása, már csak abban a kérdésben is, hogy tisztán lássuk, hogy nem magántulajdonnak az állami tulajdonba vétele van, hanem egy sarkalatos törvény (Dr. Varga László: Ilyen hülyeségeket beszéltek, eszméletlen!) rendelkezéseinek a hatályosulását látjuk a törvényjavaslatban, amelynek az a lényege, hogy olyan vagyontárgy kerül önkormányzati tulajdonból állami vagyonba, ami nem elidegeníthető, nem megterhelhető, és nem lehet osztott tulajdont sem rajta kialakítani.
(13.10)
Ebből következik, hogy azok a szóbeszédek, amiket ön az Újpesti Piacon az ott lévő emberek szájába adott - feltételezésem szerint -, teljesen megalapozatlanok. Önnek mint felkészült képviselőnek el kellett volna magyaráznia ezeknek az embereknek, hogy szó sem lehet erről, mert ez az állami tulajdonba kerülő föld a későbbiekben sem idegeníthető el és nem terhelhető meg.
Én úgy gondolom, hogy azok a feltételezések, amiket ön előadott, nagyon jól hangzanak itt, és nagyon jól mutatja egy MSZP-s politikus hozzáállását olyan kérdésekhez, amelyekben nekik már gyakorlatuk volt, de akkor nem állami tulajdonba vettek önkormányzati tulajdonú területeket a nemzeti vagyonról szóló törvény alapján, hanem egyszerűen erővel einstandolták el a magánemberek vagyonát. Úgyhogy nagyon rosszízű volt ez a felvetése, engedje meg, képviselő úr.
Hegedűs Lorántné képviselő asszonynak: a törvény nem ír elő egyeztetési kötelezettséget. A törvény ilyen szempontból - ahogy mondtam is a korábbi hozzászólásomban - még az önkormányzat hozzájárulását sem követeli meg. Nyilvánvaló, hogy az egyeztetésnek vannak olyan szintjei, amelyeket - miután törvényi szabályozása nincs ennek - le-folytathatnak úgy a felek, hogy egyébként annak a formája nincs rögzítve, és lehet, hogy egyik egyeztető fél ezt egyeztetésnek tekinti, a másik utólag azt mondja, hogy ez nem is volt igazán egyeztetés.
Valóban igaz, hogy fontos észrevételezése a köztársasági elnök úrnak az, hogy a jövőre nézve ezeket az egyeztetéseket sokkal precízebben és sokkal szabályozottabban lehet majd lefolytatni, de ettől függetlenül a törvényjavaslat indokoltsága és tartalma megfelel a hatályos jogszabályoknak, ezért annak elfogadását javasolom. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem