DR. BÁRÁNDY GERGELY

Teljes szövegű keresés

DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Némi csalódással tölt el, hogy államtitkár úr a vitában nem válaszol ezekre a kérdésekre, és még egyszer mondom, van, amikor egy általános provokáció csak az ellenzék részéről, hogy tessék már a vitában részt venni, mert egy vita akkor vita, ha érveket ütköztetünk, nem pedig akkor, ha az egyik fél elmondja az érvrendszerét, majd a másik a zárszóban kinyilatkoztat. De ez csak a formai része a dolognak. Ebben a vitában viszont kifejezetten érdemes lenne ezt megtenni, mert nagyon kíváncsi lennék arra, egyszerűen szakmai érvek alapján, hogy mi az oka annak, hogy nem a bírói engedélyeztetési eljárást fogadta el a kormány, amit a köztársasági elnök javasolt és egyébként alkotmányos lenne minden szempontból, hanem az ügyészi eljáráshoz köti.
Egyszerűen érdekelne, hogy mik ezek a szakmai megfontolások, és jó lenne, ha a vitában ezt meg tudnánk egymással beszélni, és nem pedig, mondjuk, a zárszóban lenne annyi lehetősége a képviselőnek, hogy a parlamenti műfajt alkalmazva esetleg bekiabál néhány mondatot.
Amit szeretnék hozzátenni, hogy higgyék el nekünk azt, és amikor a garanciális jogok mellett érvelünk, akkor nem az időhúzást tartjuk mi sem üdvözítőnek, és nem arra teszünk javaslatot. Ugyanis ma már nem a XIX. században élünk, tisztelt képviselőtársaim. A bírói engedély ma, a mai modern viszonyok között pillanatok alatt beszerezhető.
Nem gondolom, hogy ilyen eljárások, amikor, mondjuk, hamis gyógyszereket kéne lefoglalni, olyan tömegesen fordulnak elő Magyarországon, hogy ezt a bíró soron kívül ne tudná elintézni. Nyugodtan mellé lehet tenni egy ilyen szabályozásnak egy olyan kiegészítő szabályát, hogy mondjuk, a bíró soron kívül köteles eljárni; lehet még meghatározni időt is, hogy mikor. Zárójelben mondom, szoktak ügyeletes bírák is lenni, tehát ez bármikor megtehető. A másik pedig, hogy elektronikus úton ez az engedély megkérhető.
Nem olyan régen hallgattuk meg a Bírósági Hivatal elnökének a beszámolóját, aki rendkívül büszke arra, hogy az e-ügyintézést hogyan vezetik be, és hogy a bíróságokon egyébként milyen infrastrukturális fejlesztések voltak az informatika terén. Ezeket az újításokat nyugodtan lehetne használni, és egy-egy bírói engedély rendkívül gyorsan beszerezhető, semmivel nem lassabban, mint egy ügyészi engedély. Itt is a bíró egy személyben jár el, egyes eljárásban jár el. A nyomozási bíró mindig így teszi, és ez az engedély semmivel nem volna lassúbb, mint az ügyészi engedély, viszont garanciális szempontból mindennek megfelelne.
Ezért állok értetlenül az előtt, hogy miért ne lehetne ezt bevezetni, és miért ne lehetne egy soron kívüli eljárást mellé tenni ennek a rendelkezésnek. Semmilyen hátrányt, semmilyen időveszteséget egyébként az intézkedés nem szenvedne ahhoz képest, mint ha ügyészi engedélyhez kötnénk. Ugyanis valóban, Zombor képviselő úr a vonatkozásban érvelt, hogy milyen jelentősége van annak, hogy ezeket az eljárásokat gyorsan, soron kívül lehessen lefolytatni. Egyetértek képviselő úr, tökéletesen, önnel, mert az az társadalmi érdek, hogy mondjuk, rossz minőségű vagy hamisított gyógyszer ne kerülhessen forgalomba, az rendkívül erős társadalmi érdek.
Csak azért mondom, hogy itt most a garanciális jogok és ez az erős társadalmi érdek egészen nyugodtan összhangba hozható. Itt nem állunk szemben azzal a dilemmával, hogy a hatékonyság vagy a garanciális jogok érvényesüljenek, és hogy ebben a kényes egyensúlyban melyiknek a javára billentsük a mérleget. Mert itt ez elérhető, rendkívül egyszerű módon. Ezért nem értem a kormánynak e tekintetben az ellenállását. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem