DR. SALACZ LÁSZLÓ,

Teljes szövegű keresés

DR. SALACZ LÁSZLÓ,
DR. SALACZ LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ezúton tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a Törvényalkotási bizottság 2016. december 8-án a házszabály 78. §-a alapján megtárgyalta az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló T/12729. számú, megfontolásra visszaküldött törvényjavaslatot, és ahhoz a bizottság 25 igen szavazattal, 8 nem ellenében, tartózkodás nélkül módosító javaslatot és módosító jelentést nyújtott be.
A módosító javaslat a TAB saját indítványát tartalmazza apró szóbeli változtatással. A módosító javaslat célja a köztársasági elnök úr észrevételeire figyelemmel, hogy a gyógyszerforgalmazási törvényben a gyógyszertárak ellenőrzésével kapcsolatosan is rögzítésre kerüljön az, hogy ilyen mértékű és súlyú ellenőrzést, ahogyan a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény is kimondja, csak ügyészi jóváhagyás esetén lehessen végezni, továbbá rögzítésre kerül az ügyfél és az ügyvéd közötti kommunikáció sérthetetlensége is. Továbbá a módosító javaslat pontosítja, hogy az államigazgatási szerv kizárólag annak vizsgálatára jogosult, hogy megállapítsa, a közforgalmú gyógyszertár létesítési és működési engedélyéhez szükséges feltételeknek a gazdasági társaság eleget tesz-e.
Ezen változtatásokkal kérem, hogy támogassák a törvényjavaslatot. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem