DR. BÁRÁNDY GERGELY

Teljes szövegű keresés

DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Már egy másfél perce kértem szót, mindösszesen arra vártam volna, hogy a Fidesz képviselőcsoportjából valaki esetleg indokolja azt az államtitkár úron kívül, hogy miért nem kívánják a köztársasági elnök átiratában foglaltakat megfogadni. Pedig volna még rá egy teljes időkeret, ami még rendelkezésre áll.
A Törvényalkotási bizottság ülésén, és én ezért is kértem szót, az államtitkár úr hasonló érveket elmondott, mint amiket most is tett, és valóban, én sem szeretem a tekintélyelvű érveket, márpedig most ezekre szeretnék hivatkozni. Ugyanis szakmai érvek tekintetében az előttem szólók már elmondták és az én meglátásom szerint cáfolták mindazokat, amiket egyébként az államtitkár úr a bevezetőjében elmondott.
De hadd tegyem fel úgy a kérdést, hogy nem kellene-e a köztársasági elnök átiratában foglaltakra mégis érdemben reagálni a kormány, illetve a kormánypártok részéről. Tehát hallottunk egy indokolást, de az nem arról szól. A köztársasági elnök nagyon világosan leírta az átiratban, hogy mi az, ami a számára elfogadhatatlan ebben a törvényben. Én azt gondolom, tartalmi szempontból alapvetően ezt kellene cáfolni tudni. Én nem hallottam és nem éreztem se a Törvényalkotási bizottság ülésen, sem most azt, hogy ez megtörtént volna.
Márpedig, és ezért mondtam a tekintélyelvű érvek fogalmát, vagy ezért vontam most be a vitába, mert úgy hiszem, ha a köztársasági elnök egyébként valamiben hiteles és politikusként, szakpolitikusként hozzáértő, mondom én ezt egyébként ellenzéki képviselőként egy fideszes volt politikusról vagy politikusról, akkor az ez a téma. Ebben a témában a köztársasági elnök évek óta megnyilvánul, és egyébként szakmai szempontból világszerte elismerik ebben a kompetenciáját.
Nyilvánvalóan a munkatársai is kompetensek ebben a témában, és a köztársasági elnök nem egyedül fogalmazta meg azt a véleményt, amit a parlamentnek megküldött, hanem a munkatársai segítségével. Kérdezem én, ha politikai szempontból a fideszes oldalról, ha úgy tetszik, a jó szándékhoz nyilvánvalóan kétség nem férhet, hiszen egy fideszes politikusról van szó a köztársasági elnök személyében, ha a kompetenciáját tekintve szintén nem férhet kétség ahhoz, hogy helyénvaló-e az, amit ír, akkor a kormánypártok ugyan miért nem hajlandóak még csak igazi és valódi megfontolás tárgyává sem tenni, hogy megfogadják az abban foglaltakat.
Én úgy hiszem, még egyszer mondom, hogy ezek az általam hangoztatott tekintélyelvű érvek, és azok a szakmai érvek, amelyeket képviselőtársaim az imént elmondtak, legalábbis felvetik annak a gyanúját, hogy valami olyasmit kell keresni a jelenség mögött, amiről Józsa István képviselőtársam beszélt. Valóban, néhány hónap múlva köztársasági elnököt fogunk választani, és nagyon nem szívesen látjuk azt - persze, ez az önök belső hatalmi játszmája, ebbe még csak bele se kívánnánk szólni -, szomorúan látjuk azt, hogy ezek a hatalmi játszmák egy olyan komoly kérdésben manifesztálódnak, mint ami itt előttünk van.
Én úgy hiszem, hogy a következő generációk egyik legnagyobb problémája a fenntartható fejlődés kérdése lesz, és a klímavédelem, a klímaproblémák lesznek. Én úgy gondolom, hogy ezzel a témával nem kellene játszani. Még akkor sem kellene játszani, ha egyébként úgy tűnik, hogy ez az önök hatalmi szempontjainak megfelel, már ami adott esetben a következő néhány hónapot illeti. Mert egyébként más értelmes, racionális magyarázatát annak, hogy ennyire elutasítóak a köztársasági elnök véleményével kapcsolatban, nem látok.
Kérem, hogy ezt gondolják és fontolják meg, képviselőtársaim, és ha már ez a 17 perc a Fidesznek és 8 perc a KDNP-nek rendelkezésére áll még teljes egészében, akkor jó lenne, ha valaki, aki önök közül szakpolitikus, ebben a témában legalább megszólalna. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem