KEPLI LAJOS

Teljes szövegű keresés

KEPLI LAJOS
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr és kormánypárti Képviselőtársaim! Önök nemcsak hogy semmibe veszik, hanem egyenesen megalázzák a saját köztársasági elnöküket, amihez egyébként joguk van, de mindenesetre elég érdekes, hogy azt a köztársasági elnököt, akit önök delegáltak a köztársasági elnöki székbe, már nem először ilyen módon hozzák ilyen kényelmetlen, kellemetlen helyzetbe, hogy gyakorlatilag egy betű változtatás nélkül, illetve némi formai változtatással ugyanazt a javaslatot, amit ő visszaküldött megfontolásra, újra keresztül fogják erőszakolni a parlamenten.
És igenis, ez a javaslat arról szól, ami benne van, mégpedig arról, hogy indokolatlanul korlátozzák a szélenergia elterjedését. Magyarországon - egyébként önök írták le még néhány évvel ezelőtt megújuló-energia-stratégiájukban, energetikai koncepció-juk-ban, amit egyébként a Jobbik is támogatott - van még némi kapacitás szélenergia kiépítésére. Azt hiszem, ha jól emlékszem, körülbelül olyan 700 megawattnyi az, amit minden gond nélkül a jelenlegi rendszer elbír. Ehhez képest most van 330, ahogy államtitkár úr is említette. Tehát azért körülbelül a jelenleginek a dupláját még minden gond nélkül elbírná a hazai rendszer.
Nyilván itt valami teljesen más van a háttérben, időközben megváltoztak a kormány prioritásai, és már nem hisz annyira a szélenergiában, vagy valami más érdekkörök másféle energiastratégiát erőltetnek önökre. Ez az önök dolga, mindenesetre ez az eljárás a Jobbik számára teljes egészében elfogadhatatlan. Egyébként elsőre sem szavaztuk meg a törvényjavaslatot, és ugyanúgy nemmel fogunk most is szavazni rá, éspedig nem azért, mert vannak, ugye, itt olyan álláspontok, hogy például a nukleáris energia meg a zöldenergia nem fér meg egymással, és ezért azt nem lehet támogatni. A mi nem szavazatunknak egy kicsit más az alapja.
Mi azt mondjuk, hogy igenis, a megújuló energiáknak helyen van a hazai rendszerben, helye van akár a nukleáris energia mellett is, és a kiszabályozás is valóban egy fontos probléma és egy fontos kérdés, de nem megoldhatatlan. Megoldható a jelenlegi viszonyok között is. Természetesen hosszabb távon úgy volna jó, ha a hazai villamosenergia-hálózat is, a villamosenergiarendszer-irányítás is alkalmazkodna, idomulna a nagyobb beépített kapacitású megújuló energiákhoz, például a napenergiához, ahol szintén szükség van szabályozásra, vagy a szélenergia-kapa-ci-tás tekintetében.
Államtitkár úr azt mondta, hogy önök inkább napenergiában és geotermikus energiában gondolkodnak, ugyanakkor környezetvédelmi termékdíjjal sújtják a napelemeket, ami nem fér össze ezzel az elvvel, itt valami ellentmondás van, illetve nyilván a rekordnagyságú, 27 százalékos áfa szintén nem nagyon ösztönzi ezeknek az elterjedését, meg a megfelelő nagyásgrendű pályázatok hiánya sem. Tehát ha egyszer a napenergiát jobban preferálják, akkor azzal együtt, hogy gátolják a szélenergia elterjedését, akkor a mérleg másik serpenyőjébe is pakoljanak, akkor valami pozitív intézkedést hozzanak, ami viszont a napenergia vagy a geotermikus energia elterjedését segíti.
Egyébként az a nem túl ambivalens vagy nem túl nagy vállalás, amit tettek a megújuló energia arányának tekintetében az Európai Unió felé, az teljesíthető legyen, vagy akár túlteljesíthető is volna, de jelen formájában az, hogy kiválasztunk egy megújulóenergia-forrást, ami jelen esetben a szélenergia, és ilyen indokolatlan szabályozást hozunk, amiben gá-tol-juk… - és közben meg azt mondjuk egyébként, vagy azt mondja a kormány, hogy egyébként nem is éri meg Magyarországon szélenergiába beruházni vagy szélkerekeket építeni. De akkor miért van szükség erre a törvényjavaslatra? Miért van szükség törvényileg is megakadályozni, ha piacilag sem érné meg? Nyilvánvaló, hogy nem erről van szó.
Nem véletlen, hogy 2010 óta nem épült szélerőmű Magyarországon. A Fidesz-kormány láthatóan hadat üzent a szélenergiának, pedig Magyarország akár profitálhatna is belőle. Tudom, hogy elsősorban azoknak az országoknak éri meg szélenergiával operálni, akik a berendezéseket saját maguk is gyártják és előállítják, és főleg ebből van nekik is a hasznuk, nem magából a szélenergia-termelésből. A szabályozó kapacitások tekintetében is jó néhányszor felvetettük már itt, a Ház falai között a megoldási javaslatainkat, amelyek egyelőre süket fülekre találtak.
Mindez azonban nem indoka annak, hogy ne fogadjuk el azt, hogy Magyarországon igenis van még lehetőség szélenergia-kapacitás kiépítésére, vannak olyan területei az országnak, ahol a megfelelő szél rendelkezésre áll ehhez, főleg a Kisalföldön és hegy-vidékek egyes részein. Érdekes módon Ausztriában, néhány kilométerrel arrébb megéri, itt a határnak ezen az oldalán pedig, úgy látszik, hogy nem éri meg. Ez egy elég érdekes felfogás, hiszen ott szélerő-mű-erdők vannak a határ osztrák oldalán, míg ha át-jö-vünk a határon, nyilvánvalóan nem attól függ, hogy megéri-e vagy nem, ahogy a szél sem azt mondja, hogy ez itt már Magyarország, itt már nem fújok olyan erősen. Tehát ha Ausztriában megéri, nyíl-ván-valóan megérné Magyarországon is. Önök mesterségesen gátolják, akadályozzák ezt most már jó néhány éve.
Azt mondom, hogy Magyarország energia-biztonságához ugyanúgy hozzátartoznak az alaperőművek és a megújulók is ugyanúgy hozzá kell hogy tartozzanak, nem szabad egyiket a másik kárára gátolni. Nyilvánvalóan egy egészséges energiamixhez mindegyik hozzátartozik. Ha tényleg az volna a cél, hogy hosszabb távon magyar háztartások kedvezményes áron és biztonságosan jussanak villamos energiához, akkor bizony ebbe beletartozna az is, hogy a megújuló energiaforrások, főleg a szél, a nap, a geotermia elterjedését elősegítjük. Ugyanis ellentétben azzal, amit államtitkár úr mondott, jelen pillanatban, ha megújuló energiára gondol a kormány, akkor általában a biomassza az, ami a legnagyobb arányban Magyarországon a megújulóenergia-termelést adja, ami pedig nem jelent mást, mint az egykori szenes erőművek átállítását fatüzelésűre, és a fatüzelésű erőművekben az erdők eltüzelését, amit mi nem feltétlenül tekintünk, sőt egyáltalán nem tekintünk megújuló energiaforrásnak.
Így hát a Jobbik nem meglepő módon nem fogja támogatni a szavazás során a köztársasági elnök úr által visszaküldött törvényjavaslat változtatások nélküli elfogadását. Ezt nemcsak a köztársasági elnök úr megalázásának tekintjük a kormánypárti frakciók részéről, hanem az egész hazai zöldenergiában, megújuló energiában hívő olyan szakmai közösségnek, akik reálisan látják, hogy ennek ma Magyarországon bizony volna lehetősége, amit a kormány akadályoz.
A Jobbikról aztán igazán nem mondhatják, hogy elfogultan vagy elvakultan zöldenergia-párti lenne, hiszen mi voltunk azok, akik a Paksi Atomerőmű bővítését is megszavaztuk, és mi voltunk azok, akik támogattuk a kormánynak az előző ciklusban az „atom-szén-zöld”-re alapuló energiamixét, de ebben benne volt a zöld is, és az egyre inkább eltűnni látszik belőle, vagy csak kommunikációs szinten jelenik meg, és ez bizony a párizsi egyezmény és más hasonló klímaegyezmények miatt is aggodalommal tölt el minket.
Még itt a végén hadd jegyezzem meg, hogy néhány hónappal ezelőtt, amikor a párizsi klímacsúcs-ról, illetve a klímaegyezményről volt vita itt a parlament-ben, vezérszónoklatomban Áder János köztársasági elnök úr jelenlétében bíráltam a köztársasági elnök urat, mondván, hogy a környezetvédelem egyik alapmondásának - „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!” - eddig csak az első részét vette magára nézve kötelezőnek.
(12.00)
Tehát nagyon jól tudott globálisan gondolkodni és nemzetközi szinten képviselni a környezet védelmét, azonban itthon mindig csendben maradt, amikor ilyen kérdésekről, ilyen problémákról volt szó.
Most pedig - hogy következetes legyek - hadd dicsérjem meg köztársasági elnök urat, hogy ebben az esetben igenis a sarkára állt, és visszaküldte ezt a törvényjavaslatot. Valószínűleg ő is tudta, az önök soraiból került a köztársasági elnöki székbe, tehát olyan nagy meglepetés nyilván nem éri azzal, hogy önök az ő javaslatait semmibe veszik, és úgymond megmutatják, hogy hol a helye a köztársasági elnöknek. Javaslatokat tehet, de azokat érdemben úgysem fogják megfogadni; egyébként is a környezetvédelem Orbán Viktor miniszterelnök úr szerint egy baloldali vagy egy baloldali kötődésű dolog, amivel mi egyáltalán nem értünk egyet, sőt pontosan azt mondjuk, hogy aki igazán szereti és félti a nemzetét és a hazáját, az igazán környezetvédő elkötelezettségű, gondolkodású, és a megújuló energiák mellett teszi le a voksát. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem