ANDER BALÁZS

Teljes szövegű keresés

ANDER BALÁZS
ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon örültem, amikor Boldog képviselőtársam azt mondta, hogy Szolnok megyében minden rendben van. Bizonyára Tiszaroffon vagy éppen Tiszaburán minden happy, sunshine. Az a helyzet, hogy Somogy megyében az ottani kistelepülési polgármestereknek azért néhány problémával meg kell küzdeniük. Van olyan település, ahol komplett utcasorokat bontottak el. Na, vajon kik? Aztán az 1700 kilométer állami útból ebben az évben például 39 kilométernyit fognak felújítani, ez bizonyára azért van így, mert az összes többi olyan jó állapotban van, hogy csak 30 kilométert kell felújítani.
Aztán van olyan kistelepülés, ahol bezárták a nagyon jól működő iskolát - ez egyébként Nikla; találós kérdés Boldog képviselőtársamnak, hogy melyik költőnket köthetjük Niklához -, pedig a kazán felújítására, amire hivatkozva ezt a kisiskolát bezárták és tönkretették a falu jövőjét, hárommillió forint kellett volna; néhány ilyen Gucci ridikülből, meg mit tudom én, milyen táskából, Rogán-féle táskából simán meg lehetett volna oldani ennek a költségvetését.
Van olyan település a választókerületben, ahol élek, ahol egy főre húsz hektár föld jut, mégis az országos munkanélküliségi dobogón előkelő helyen szerepel ez a kistelepülés. Na, vajon miért? Azért, mert olyan körülményeket teremtettek, tisztelt képviselőtársam, immár több mint hat esztendő alatt, ami idevezetett, vagy legalábbis nem tudták ezeket megoldani; csak akkor azért, hogy árnyaljuk a képet, ezt kénytelen voltam megjegyezni. Nagyon szépen köszönöm a tényleg megtisztelő figyelmét. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem