GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én csak azon csodálkozom, hogy ez a törvénytervezet különös sürgősséggel kerül a Parlament falai elé. Egyszerűen megdöbbentő az, hogy a 2014-es választásokat követően csökkentették a polgármesterek javadalmazását, illetményét, majd 2016 decemberében érünk oda, hogy különös sürgősséggel tárgyaljuk a témát. Kicsit cinikus az, amit csinálnak, de másik oldalról meg végre örömteli, hogy ráébredtek arra, amit Boldog István képviselőtársam oly sokszor mondott ezen falak között, de ugyanúgy az ellenzéki politikusok is, hovatartozásuktól függetlenül. Egyszerűen arról, hogy azért a pénzért, amit a kistelepülési önkormányzatok polgármesterei kaptak, azért a pénzért elfogynak a szerepvállalók. Nem bántva és nem sértve a közmunkások munkacsoport-vezetőit, de nagyjából a kistelepülésen lévő polgármesterek javadalmazása, illetménye velük vetekedett, a felelősségük vélhetően valamivel másabb volt.
Úgyhogy arra szeretném kérni önöket, fideszes képviselőtársaim, Kósa képviselőtársam, aki élharcosa volt, csak fordítottan ennek a történetnek, hogy akkor és amikor abba a helyzetbe jutunk, hogy ha valami rossz döntést hozunk, hoztak önök, és erre figyelmeztetik a Parlament falai között az ellenzéki képviselők önöket, akkor ne kelljen, ne kelljen két évnek eltelnie ahhoz, hogy azok a szükségszerű lépések bekövetkezzenek, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy ezek a polgármesterek tisztes körülmények között tudják végezni a feladatukat. Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem