HEGEDŰS LORÁNTNÉ

Teljes szövegű keresés

HEGEDŰS LORÁNTNÉ
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen. Boldog képviselőtársunk az imént arról beszélt, hogy milyen szép ütemben újulnak a kistelepülésekhez vezető mellékutak. Képzeljék el, hadd meséljek el egy történetet: nemrégiben volt Seszták miniszter úr meghallgatása a Költségvetési bizottságban, aki arról panaszkodott ott a bizottság előtt, hogy milyen rettenetes az ő helyzete, hogy amikor Észak-Magyarországon jár, akkor muszáj neki átmennie a jelenleg Szlovákiához tartozó felvidéki területekre, mert Magyarországon olyan rosszak a mellékutak. És ez az ember ma Magyarországon a fejlesztési miniszter, aki egyébként az utak karbantartásáért és felújításáért is felelős.
Na most, Hörcsik képviselőtársam töredelmes önvallomást tett itt előttünk. Nagyon jó volt hallgatni, megmondom őszintén, amikor is elmondta, hogy mennyire nem volt jó az a javaslat, amit egy évvel ezelőtt a fideszes kormányzat benyújtott, mert ahogy én is mondtam, minden terhet, minden felelősséget a kistelepülési polgármesterek vagy kistelepülési önkormányzatok nyakába varrt volna, akik egyébként képtelenek lettek volna megfelelni ennek a feladatnak.
Én már ehhez képest még egyet hiányoltam volna, tisztelt Hörcsik képviselőtársam, hogy elmondja, hogy akkor miért nem szavazta meg a miáltalunk akkor benyújtott javaslatot, ami ezt a „saját bevétel terhére” című kis mondatrészt kitakarta volna. Ez lett volna a lényeg, hogy akkor költségvetésből be lehetett volna tolni ezt a pluszforrást. Ugyan miért nem tette meg? Az atyafiúi egyenesség miatt kérdezem, hogy ugyan ezt miért nem tette meg akkor, akkor, ha ennyire tudja, hogy mi ott a helyzet!
Még egy dolgot akarok mondani a jegyzőkönyv kedvéért: természetesen Nyársapátira gondoltam az előbb, elnézést a szóbotlásért.
Az adóerő-képesség lett volna a válasz az összes problémájára az LMP-s képviselőtársamnak, csak hát erre nem kaptunk választ az államtitkár úrtól! Arról volt szó, hogy ezt beleteszik a költségvetési törvénybe, és hogy ez ilyen módon lesz szabályozva. Éppen azért, hogy ne legyenek ilyen aránytalanságok. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Vajon mi a helyzet? Államtitkár úr, kérem, válaszoljon! Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban. - Közbeszólás: Úgy van!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem