KARA ÁKOS

Teljes szövegű keresés

KARA ÁKOS
KARA ÁKOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is szeretném megköszönni, hogy az elmúlt hetekben többféle szempontból is meg tudtuk vitatni egymással a fogyasztóvédelem kérdéseit, és világossá válhatott mindannyiuk számára, hogy a kormányzat számára ettől az őszi időszaktól kezdve a következő esztendő egészében az e-kereskedelemmel kapcsolatos kérdések állnak majd a középpontban. Úgy látszik, van nézetkülönbség még képviselőtársaimmal, de ez nem baj, hiszen az elkövetkezendő hónapok alkalmasak lesznek még arra, hogy ezeket a vitákat pontosan le tudjuk zárni, illetve meg tudjuk vitatni.
A lényeg az, hogy a mi megközelítésünkben radikális és határozott lépéseket javasoltunk, ugyanakkor egyszerre próbáljuk figyelembe venni a kis- és középvállalkozások érdekeit és a vásárló magyar családok kellő védelmét is. Az volt az alapvetésünk, erre szeretnék röviden utalni, hogy fogyasztóvédelem tekintetében a netes vásárlás, az interneten történő vásárlás robbanásszerű növekedése szükségessé teszi, hogy lehetőség szerint előzzünk meg problémákat, részben figyelemfelhívással, részben jogi eszközökkel. Ilyen jogi eszközöket is tartalmaz az előttünk fekvő törvényjavaslat.
De szeretnék utalni arra, hogy nemcsak erről szól ez a törvényjavaslat, és jelzem azt, hogy a kormány támogatja a zárószavazás előtti módosító javaslat elfogadását, és ezáltal a törvényjavaslatban foglalt rendelkezések, amelyeket szándékaink szerint mindenképpen meg kell tenni, hatékonyabban tudnak megvalósulni. Ez képezi a törvényjavaslat egyik elemét. A parlamenti vitában ilyen értelemben kevesebb szó esett róla, de nagyon fontos, hogy a javaslat elektronikus hírközlést érintő rendelkezései a kormány szélessávhálózat-fejlesztési céljainak hatékony megvalósítását szolgálják.
Szeretnék rá utalni, hogy nagy munka közben vagyunk, hiszen az elkövetkezendő időszakban mintegy 50 ezer kilométeres szakaszon hajtunk végre hálózatfejlesztést. Ebből több mint 10 ezer kilométeren teljesen új vezetéket fogunk majd lefektetni. Ez az úgynevezett szupergyors internethálózat, a széles sávú internethálózat kiépítésének programja Magyarországon, amelyet 2018 végén szeretnénk zárni azzal, hogy amelyik magyar család csatlakozni szeretne ehhez a hálózathoz, az meg tudja tenni a különböző szolgáltatókon keresztül. Ez a megvalósítás - mindenki átgondolhatja - az ingatlantulajdonosok, hatóságok, közműszolgáltatók és hírközlési szolgáltatók összehangolt munkáját igényli. Ez a törvényjavaslat, amelyet tárgyalunk most, illetve tárgyaltunk az előző hetekben, keretet ad mindannyiunk, ezen szereplők jobb együttműködésének, gyorsítva ezzel a fejlesztéseket. Így járul hozzá a mostani törvényjavaslat ahhoz a célhoz, amelyet említettem az imént önöknek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Utalok rá akkor tehát összegzésként, hogy a fogyasztóvédelmi része ennek a javaslatnak az elektronikus kereskedelem során erősíti a fogyasztói jogokat, és eltökéltek vagyunk abban, hogy lehetőség szerint a robbanásszerűen növő netes kereskedelemmel kapcsolatban felmerülő problémáknak elébe menjünk, illetve amennyiben olyat tapasztalunk, akkor kellő határozottsággal tudjunk azzal szemben fellépni. Ilyen értelemben utalok rá, bár a kifejezés nem túl szerencsés, de határozott, hogy létezik, tehát megvan a feketelista terve. Ez a jövő évben működni fog; szeretnék utalni az előttem szóló képviselő úr mondandójára. S ugyanakkor valóban egy dilemma az, hogy az adminisztratív jellegű, illetve a súlyos jogsértéseket elkövető cégeket hogyan ítéljük meg. Megítélésünk szerint különböző módon kell megítélni, az adminisztratív hibát elkövető cégek számára lehetőséget kell adni, hogy azt kijavítsák; a súlyos jogsértést elkövető cégeket pedig ilyen értelemben nevesíteni kell, hogy a vásárlók pontosan tudják, hogy kitől érdemes ódzkodni, kitől nem érdemes vásárolni, kitől érdemes megóvni a családjukat.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tehát a mostani törvényjavaslat meg a zárószavazás előtti módosító is arra vonatkozik, hogy interneten történő vásárlás esetén magasabb szintű védelemben részesüljenek az emberek, illetve bővebb tájékoztatás álljon mindannyiunk rendelkezésére arról, hogy mely web-áru-ház-tól nem érdemes terméket venni vagy nem érdemes szolgáltatást igénybe venni.
Mindezekre tekintettel kérem, hogy a zárószavazás előtti módosító javaslatot is és azt követően a törvényjavaslatot is támogatni szíveskedjenek. Köszönöm szépen a türelmüket.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem