DR. HÖRCSIK RICHÁRD

Teljes szövegű keresés

DR. HÖRCSIK RICHÁRD
DR. HÖRCSIK RICHÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Európai ügyek bizottsága november 21-ei ülésén 1 igen és 5 nem szavazat mellett nem vette tárgysorozatba az említett indítványt. Szeretném röviden tájékoztatni képviselőtársaimat, hogy milyen érvek alapján döntött végül a bizottság a képviselői indítvány tárgysorozatba vételének elutasításáról.
Nos, az Országgyűlés a 2016. október 11-én elfogadott, 22/2016. országgyűlési határozatával döntött arról, hogy milyen szempontokat tart fontosnak a CETA aláírásával kapcsolatban. Sem előtte, sem akkor nem merült fel az Európai Bírósághoz fordulás szükségessége. Az Európai ügyek bizottsága megállapította azt is, hogy a határozati javaslat indoklása felületes, mivel egyes jogelemzésekre hivatkozik, de ezek közül pontosan egyetlenegyet sem nevez meg. Az indoklásban megfogalmazottakkal szemben a valóság viszont az, tisztelt képviselőtársaim, hogy az Európai Bíróság az EGT-szerződésekről elfogadott 1/91. számú véleményében kimondta: ha nemzetközi szerződés létrehoz egy bírósági rendszert, az összeegyeztethető a közösségi joggal.
És a határozati javaslat elutasításának indokai között szeretnék arra is hivatkozni, hogy az említett Európai Parlament jogi szolgálatának június 1-jén kelt véleménye kimondja, hogy a CETA befektetői bírósági rendszere összeegyeztethetőnek tűnik az EU szerződéseivel. Tehát az Európai Parlamentben egyébként ezt a képviselői indítványt leszavazták.
A fentiek alapján nem támogattuk az előterjesztést. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem