TASÓ LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

TASÓ LÁSZLÓ
TASÓ LÁSZLÓ nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! Nagyon bízom benne, hogy a válaszomat érdeminek fogja minősíteni, már csak azért is, mert a legutóbbi írásbeli kérdésére válaszolva is világossá tettük, melyek azok az útfejlesztések, amelyeket a magyar kormány 2022-ig mindenképpen szeretne megvalósítani, és ehhez a források is rendelkezésre állhatnak és állnak már.
(16.50)
A konkrét kérdésre, amely Vas megyében konkrétan Szombathelytől délre vonatkozó szakaszokra irányult, arról tájékoztattuk írásban is, de most is elmondom még egyszer: a 86-os útnak a Szombathely-Egyházasrádóc közötti szakasza, amelynek most kétszer egy sávról kétszer két sávra történő bővítése megkezdődik, mégpedig 2017 első negyedévében, a befejezését 2018 végére, az utolsó negyedévre várjuk.
Említette az M8 autóutat, itt szeretném mindenképpen felhívni a figyelmét rá, hogy valóban így van, a magyar kormány döntött arról, hogy kétszer egysávos előkészítés és építés kezdődik meg 2017 végén vagy ’18 első negyedévében legkésőbb, és ennek a befejezése 2020 végére várható. Ami fontos, hogy a kétszer egysávos szakaszokat kétszer két sávra fogjuk fejleszteni. Mondhatjuk úgy, ez az első oldala az autóútnak. Egyébként valamennyi autóút és valamennyi gyorsút úgy van előkészítve és úgy van terveztetve, hogy teljes értékű autópályává lehessen őket fejleszteni. Ha a forgalmi viszonyok igénylik és van hozzá forrása nyilvánvalóan Magyarországnak, akkor mindenhol, ahol szükséges, autópályává fogja fejleszteni az autóutakat.
Egyébként örülnék azért annak, hogy Vas megyében 92 kilométernyi magas színvonalú autóút épült meg, és kötötte be Szombathely városát és a térséget a gyorsforgalmi hálózatba. Szerintem ennek örülni kell, és annak is, hogy a környéken mégiscsak fontos lesz a 76-os út fejlesztése is, amely azt a szakaszt is fogja érinteni, és az is 2022 végére legkésőbb el fog készülni. Azt gondolom, Vas megye büszkélkedhet azért olyan lehetőségekkel, amelyeket az elmúlt években a magyar emberek teljesítménye alapján tudtunk létrehozni.
Köszönöm szépen a figyelmüket, és érdemi válaszunkat remélem, elfogadja. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem