DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Alelnök Úr! Tisztelt Ház! Mikor legutóbb hasonló kérdésben felszólalt a parlamentben a diákok leterheltségével kapcsolatban, azután is azt a választ adhattam és azóta is azt mondhatjuk, hogy ezt a problémát felismerve módosítottunk a jogszabályokon a nyár elején, a nyár folyamán, annak érdekében, hogy addig az időig, amíg megérkezik az új Nemzeti alaptanterv, amelynek előkészítése és bevezetése nyilván több évet vesz igénybe, pontosan azért, hogy alaposan kidolgozott legyen, és ne csak bővüljenek benne az anyagok, hanem hangsúlyt is kapjanak azok, amelyek lényegesebbek, és másodsorba kerüljenek, amelyek kevésbé lényegesek.
Nos, addig az időig, ameddig az új Nemzeti alaptanterv bevezetésre kerül, addig is a pedagógusok számára egy nagyobb rugalmasságot biztosító, a diákok leterheltségét csökkentő jogszabályt fogadtunk el, pontosan azért, hogy az ön által említett diákoknak vagy bármilyen más diáknak is, akinek a túlterheltségén csökkenteni akarnak, de ugyanakkor a tudást meg akarják nekik adni, az ő esetükben legyen egy ilyen átmeneti lehetőség. Aki ezzel élt, élt, aki nem élt az iskolákban, nem élt.
Brigi valószínűleg egy valós személy, akire ön visszagondol, de ha lenne egy képzeletbeli bátyja, mondjuk, Brigi bátyját Brúnónak hívnák, akkor ő viszont emlékezne az oktatásnak arra az időszakára, amikor bizony a szülők évről évre egyre inkább összeráncolt homlokkal várták a szeptember 1-jét, mert egyre drágábbak voltak a tankönyvcsomagok, vagy amikor gyorsan kellett új tanárnők és tanítónők nevét megtanulni Brúnónak, mert bizony 17 ezer pedagógust elbocsátottak, amikor bizony a barátai nem abban az iskolában fejezték be, nem abban az iskolaépületben fejezték be a tanulmányaikat, mint ahol kezdték, mert 381 helyen bezárták az iskolákat. Vagy Brúnó azt is furcsán nézhette, amikor alsó tagozatban megszűnt az osztályzás, nem értette, hogy hogyan lehet, hogy a tanáraitól elvesznek egyhavi fizetést, és arra pedig még nagyobb elkerekedő szemekkel nézett, amikor látta, hogy a kakaó-biztos-nak mondott számítógépek, amelyek érkeznek, mennyivel drágábba kerülnek az otthoninál, amely mellett szintén nyugodtan tud kakaózni. De Brúnó bizonyára akkor is nagyot nézett maga elé, amikor mondjuk, az előző időszakban a PISA-ered-mé-nyek-nél a matematikai pontok száma, a matematika értékelésénél a pontszám 21 pontot csökkent, a legutóbbi felméréshez képest most stagnált. Nyilván voltak akkor is és most is negatív eredmények, csökkenések a természettudományban, szövegértésben Magyarországon is és máshol is.
Ha megnézi az összehasonlítást, az Egyesült Államokban mind a három számnál csökkentek az értékek, Lengyelországban szintén. Más országoknál, akár Ausztriánál 12 pontosak a visszaesések, Csehországban 15, Olaszországban 13, de mondhatnánk mást; az egyik legszembeötlőbb Dél-Korea, 30 pontos veszteségeket tudtak magukénak, és mégsem kongatnak olyan vészharangot, mint önök.
Hogy a problémára felhívja a figyelmünket ez a jelentés, az egyértelmű, abban önnel nem kívánunk vitatkozni. Hogy ezzel a közeljövőben foglalkozni fogunk, az teljes mértékben egyértelmű, és biztos vagyok benne, hogy lesznek olyan szakmai szervezetek, akik nem politikai alapon közelítenek ehhez. Hogy komplexen fogjuk értékelni, az országos kompetenciaméréssel közösen, a TIMMS-eredményekkel közösen - ön is tudja, hogy a TIMMS-nél mind a 7.-esek, mind a 8.-osok esetében, mind matematika, mind a természettudományok esetében javultak az adatok.
Akkor, amikor ön itt fölszólal, a fürdővízzel együtt könnyen a gyereket is kiöntheti, márpedig itt a gyerekeknek, sokaknak nagyon jó teljesítménye van, amit értékelnünk kell. És van, ami esetleg hiányzik ma a köznevelés rendszeréből, azon pedig a tanárokkal együtt kell dolgoznunk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), azon tanárokkal együtt, akiknek a megbecsültségét mi másfélszeres tanári fizetéssel díjaztuk az elmúlt hat évben. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem