DR. HOFFMANN RÓZSA

Teljes szövegű keresés

DR. HOFFMANN RÓZSA
DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarország fejlődik, jobban teljesít gazdasági értelemben is, és ehhez a fejlődéshez, ehhez a jobban teljesítéshez, ha láthatatlan módon is, de hozzájárulnak a kulturális ágazat dolgozói, a múzeumok, a levéltárak, a könyvtárak dolgozói, akik évszázadok óta mentették az értékeket, és továbbadták azt a kultúrát, aminek köszönhetjük, hogy Magyarország ma fejlődik; ez az ő érdemük is.
Ezért örömmel hallom, hogy a kormányzat a béremeléssel az életszínvonalukon is javítani fog, és remélem, hogy ez az egyszeri béremelés nem egyszeri lesz, hanem majd a későbbiekben is, a kormányzat gondoskodásának köszönhetően, méltó elismerésben részesül majd az ő munkájuk is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem