DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Az idei évben, a jövő évben nemcsak az adócsökkentések lesznek jellemzők Magyarországon, hanem a bérnövekedések is. Közel 400 ezer ember, aki különböző közszolgálati, jóléti, szociális területen dolgozik, érezhető bérnövekedést fog észrevenni, amikor megnézi a bankszámlakivonatait, azoknak a változásait évről évre. A több mint 400 ezer ember között van 97 ezer egészségügyi dolgozó, 93 ezer szociális dolgozó, 14 ezer felsőoktatásban dolgozó, 170 ezer pedagógus, és mellettük további, ahogy ön is mondta, több mint 20 ezer olyan személy, aki kulturális intézményeknél dolgozik, közülük 7300-an központi állami költségvetési szervnél, majdnem 13 ezren pedig önkormányzatoknál.
Itt beszélhetünk közművelődési dolgozókról, közgyűjteményi dolgozókról, művészeti intézmények dolgozóiról. Nekik, az ő részükre 2017. január 1-jétől az átlagos illetménynövekedés mértéke, az átlagos bérnövekedés mértéke 15 százalék lesz. Ez azt jelenti, hogy egy középfokú végzettségű személynek áltagosan körülbelül 14 400 forint, míg átlagosan egy felsőfokú végzettségűnek 29 900 forint, de az is lehetséges, hogy ha valaki több időt töltött már el, magasabb végzettsége van, akkor az ő esetében közel 55 ezer forint is lehet a legnagyobb béremelkedés mértéke. Erre a kormány 5,4 milliárd forintot szán, mint ahogy a kultúrára is jóval nagyobb összegeket szán, mint az idei költségvetésben. Ezen 5,4 milliárd forintos bérnövekménnyel együtt összességében 66 milliárd forint jövőre a kulturális ágazat többlete.
Mindemellett az itt dolgozók, ahogy mondtam, részesülnek abból az adómegtakarításból is, amit a 15 százalékos csökkentett személyi jövedelemadó biztosít a számukra. Ez is összességében 120 milliárd forint megtakarítást jelent a családoknak. Ennek a pozitív hatása jelentkezik a fogyasztásokban is, hiszen egy év alatt 8 százalékkal nőtt a fogyasztás, ennyivel kevesebb adót von el az állam, és ennyivel magasabb bért adnak többek között az állami munkáltatók is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem