DR. SZABÓ LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ LÁSZLÓ
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A Kanada és az Európai Unió közötti kétoldalú kereskedelmi megállapodás egy olyan kereskedelmi megállapodást ír most felül, ami már létezik egyébként most Magyarország és Kanada között; ennek sokkal több haszna van Magyarország számára, mint a jelenlegi megállapodásnak. A vitarendezési mechanizmus is egyértelműen előrelépést mutat, és mivel egy hosszú, ötéves tárgyalási folyamatnak a végén került sor erre az aláírásra, ami egyébként egy ideiglenes alkalmazást tesz lehetővé, nagyon sok olyan argumentum, amit mi magunk hoztunk fel Magyarország nevében, igenis bekerült a megállapodásba, és úgy érezzük, hogy nagyon előnyös lesz számunkra ez a megegyezés.
A kanadai és az európai uniós kereskedelmi volument körülbelül 20 százalékkal fogja majd növelni ez a megállapodás, a kétoldalú kereskedelmi és beruházási kapcsolatok fejlődni fognak, a beszállítói kapcsolatrendszerünk javulni fog, a magyar exportlehetőséget javítani fogja, a mezőgazdasági exportlehetőségeinket ösztönözni fogja. Kifejezetten magyar szempontból került bele, és ezt sikernek értékeljük, hogy a konzerv-csemegekukorica esetében az EU kifejezetten a mi igényünkre és javaslatunkra a kedvezményes piacra jutást az észszerű nagyságú vámkvóta keretei között biztosítja, és fenntartja a jelenlegi vámot. A baromfihús és tojás kizárásra került a liberalizáció hatálya alól, a sertéshúsra és marhahúsra vonatkozó EU-vámkvóták nagysága abszolút értékben jelentős, de a teljes uniós piac nagyságának fényében piaci zavarokat nem fog okozni.
Hosszú vitát követően sikerült rendezni a „szegedi szalámi” és a „szegedi téliszalámi” oltalom alatt álló földrajzi eredetmegjelölésének kanadai használatával kapcsolatos problémákat is, így a megállapodás biztosítja a magyar eredetmegjelölés korábban bejegyzett ütköző védjegyekkel való párhuzamos használatának lehetőségét is. A „tokaji” eredetnév megfelelő oltalma már az ideiglenes alkalmazás megkezdésétől biztosított. Tehát úgy érezzük, hogy nem sérül a közegészségügyi, állat- és növényegészségügyi uniós és tagállami nemzeti normák rendszere (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), megmarad a tagállamok vonatkozó nemzeti szabályozási joga. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem