GŐGÖS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm. Tudja, miniszterelnök úr, annak idején mi a dédit mindig kiültettük a kiskonyha elé, s minden reggel elmondta, hogy lyukas a tető, mi meg nem vettük komolyan. Egyszer aztán beázott a ház, és akkor utána elkezdtük komolyan venni, amit mond, nagyon komolyan. Én meg úgy gondolom, hogy önök továbbra sem akarnak ezzel az üggyel komolyan foglalkozni.
Remélem, hogy én is, ön is és itt sokan még hosszú és békés öregkort érünk meg, de majd ne lepődjön meg, miniszterelnök úr, ha ez a felfogás, amit mondjuk, az ön polgármestere képvisel, továbbmegy, és nem lesz megfelelő ellenlépés, azt eredményezi, hogy majd egyszer, amikor szól, és már harmadszor szól, hogy segítsen már önnek valamikor, amikor majd rászorul, és hasonló választ fog kapni, ne lepődjön meg ezen, miniszterelnök úr. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem