DÖMÖTÖR CSABA,

Teljes szövegű keresés

DÖMÖTÖR CSABA,
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt szeretném sajnálkozásomat kifejezni amiatt, hogy továbbra is gazdasági menekültnek állítják be a külföldön dolgozó magyarokat. Azt gondolom, az ön gyermeke sem gazdasági menekült amiatt, hogy pár évig Brüsszelben dolgozott - ő sem az.
Tisztelt baloldali Képviselők! Senki nem várja el önöktől, hogy naphosszat tapsikolva ugráljanak, köszöntve a kormányzati intézkedéseket. De azért arra kérem önöket, ne hallgassák el, hogy születtek olyan döntések, amelyeknek köszönhetően sokan tehetnek egy-egy lépést előre a saját életükben. Például a béremelésekről van szó. Ezt a lehetőséget, a béremelések lehetőségét nem a lottón nyertük, hanem meg kellett teremteni a feltételeit. Ezt elsősorban adócsökkentéssel lehet elérni. A kormány 2010 óta következetesen arra törekszik, hogy csökkentse az adókat, mert most is ezek az adócsökkentések teszik lehetővé a béremeléseket. Adócsökkentésekkel a béremelésért, ez a célunk. Ami a konkrét intézkedéseket illeti, 15 százalékkal nő jövőre a minimálbér, sajnálom, hogy erre nem utalt, majd utána 8 százalékkal. Jövőre 25 százalékkal nő a szakmunkás-minimálbér, majd utána, a rákövetkező évben újabb 12 százalékkal. Az ön számára, mint aki a KISZ utolsó megyei titkára volt, azt gondolom, nem lehetnek közömbösek ezek az intézkedések. Természetesen az is fontos, hogy ezeket az emelt béreket a vállalkozások ki tudják termelni, ki tudják gazdálkodni úgy, hogy közben nem csökken a versenyképességük. Ezért csökken egységesen 9 százalékra a társasági adó, ami egyébként a legalacsonyabb lesz Európában úgy, hogy az önök idején ez 19 százalék is volt. A kettő közötti különbségből lehet most kigazdálkodni az emelt béreket.
5 százalékponttal csökkennek a munkaadói adók úgy, hogy azt a munkaadók, a munkáltatók és a munkavállalók, illetve a kormány is elfogadta - erre sem utalt. A béremelési programok a közszférát is érintik, folytatódik a pedagóguséletpályamodell és a rendvédelmi is. Az itt dolgozók átlagban 50 százalékkal kapnak majd többet. Két ütemben 207 ezer forinttal nő az egészségügyi dolgozók bére, az ápolóké több ütemben 65 százalékkal. Több pénzre számíthatnak a járási hivatalban dolgozók és a kormányhivatalban dolgozók is. Ez csak pár példa a sok közül. Nem állítjuk azt, hogy ezek a lépések elégségesek, de azt állítjuk, hogy ezek jó irányba tett lépések.
Ami a rászoruló családokat illeti, ma 680 ezerrel többen dolgoznak, mint akkor, amikor önök átadták a kormányzást. Azért mondom ezt el, mert a szegénységből való legrövidebb, legjobb kiút az, ha mindenkinek van munkája. Márpedig ma 680 ezer új munkahellyel beljebb vagyunk ezen a téren.
Ami az energiaárakat illeti, amikor önök kormányoztak, háromszorosára nőtt a gáz ára, duplájára az áramé. Úgyhogy ezen a téren kioktatást nem fogadunk el, még akkor sem, ha örülünk annak, hogy az MSZP felismerte a rezsicsökkentés jelentőségét.
És még egy dolog: a baloldal évekig csak nézte, hogyan kerülnek adósságcsapdába a devizahitelesek, az önök kormányzása alatt a devizahitelek állománya 150-szeresére emelkedett, pokoli módon növelve ezzel az eladósodást. Azért mondom ezt el, mert a devizahitelezés a szegénység egyik legfontosabb előidézője volt.
Azt is szeretném önnek elmondani, hogy 318 ezer gyermek kap ingyenétkezést naponta háromszor, és több mint 700 ezren kapnak ingyentankönyvet. Nem szeretnénk, ha előfordulna, hogy akár csak egy család is lenne az országban, aki azért nem küldi a gyermekeit iskolába, mert nem engedheti meg magának.
Önöknek minden lehetőségük megvolt, hogy küzdjenek a magyar családokért. Küzdhettek volna értük, de nem tették. A baloldali puttonyban ehelyett az alábbiak szerepeltek: eladósodás állami szinten és a családok szintjén is, töpörödő gazdaság, megduplázódó munkanélküliség, devizahitelek és az abból fakadó adósságcsapda, egyhavi bér és nyugdíj megvonása, és ami a legsúlyosabb: a munka becsületének elvétele. Jobban megérte munka helyett segélyből élni Magyarországon. Olyan dolgok ezek, amikért egyértelműen jár egy vaskos politikai virgács.
Olyan baloldali tettek ezek, amelyekből semmit nem érdemes folytatni, és semmit nem érdemes megőrizni. Azt javaslom önnek, hogy ne térjünk vissza ebbe a korszakba. Mi ragaszkodunk ahhoz, hogy megerősítsük a magyar gazdaság önállóságát, ahhoz, hogy segély helyett mindenki munkából éljen, és ahhoz is, hogy adócsökkentésekkel segítsük a béremeléseket. Mindez azt jelenti, makacsul ragaszkodunk ahhoz, hogy Magyarország erősödjön. Ezek, azt gondolom, szép célok, megéri értük dolgozni. Sajnáljuk, hogy az MSZP-re ebben a tekintetben most sem számíthatunk. Köszönöm, hogy meghallgatott. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem