DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök-helyettes Úr! Tisztelt Ház! Habsburg Ottó így nyilatkozott édesapjáról: „Apám életpályája azt példázza, hogy az ember a politika által is eljuthat a szentségre.”
Azt hiszem, kevesekről mondják ezt, de Magyarországnak valóban megadatott az a kegy, hogy nemcsak kiváló királyai, lovagkirályai, országépítő, várépítő királyai voltak, hanem első királya szent, utolsó királya pedig boldog is.
(10.40)
És ez mindig reményt adhat a magyarságnak, mindig bizodalmat adhat nekünk, hogy ilyen kiváló emberek keze műve által alakult országunk sorsa.
Nagyon sok mindent rövid idő alatt is el lehet mondani IV. Károly tevékenységéről, hiszen az ő uralkodásának idején jött létre Magyarország első szociális minisztériuma. Nemcsak az az intézkedés, amit a miniszterelnök-helyettes úr is idézett, a katonaságnál a testi fenyítés megtiltása, hanem ez is nagyon fontos akkori előrelépő intézkedés volt, a nemzetiségi jogok, a választójog kiterjesztése mellett. Saját maga az uralkodói hivatást Krisztus követésének áldozatos útjaként definiálta. Minden cselekedetében, ahogy mondta, a rábízott népek iránti szeretete vezérelte; és ő volt az az uralkodó, aki XV. Benedek pápa megbékélést szolgáló erőfeszítéseit komolyan vette, és ő maga is próbált a békéért tenni az első pillanattól kezdve. 1917-ben, 1917 tavaszától már különbékére is törekedett.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem