GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Miközben egyesek kifosztják az országot, és 600 ezer embernek kényszeredett módon el kellett hagynia Magyarországot azért, hogy megéljenek - szakképzett emberek, fiatalok, 80 százalékában 40 év alattiak -, aközben hazug statisztikákkal bombázzák az embereket, azt akarják velük elhitetni, hogy ők jobban élnek. A Magyar Szocialista Párt évek óta mondja a fizetésemelések szükségszerűségét és érvel mellette, önök az elmúlt esztendőben pedig a dolgozói szegénységet növelték.
(11.00)
Ott vettek el, ahová adni kellett volna. A 2017-es minimálbér, garantált bérminimum emelése tekintetében csak azt lehet mondani, megkésett a történet, azokat, akik már elmentek, nem hozza vissza, és a költségvetésnek valójában semmibe sem kerül. Ha belegondolunk, a költségvetés a személyi jövedelemadókon keresztül, a különféle járulékokon keresztül, az áfán keresztül visszahozza azt a pénzt, amit járulékcsökkentésben nyújt.
Azt kell mondjam, a visegrádi 4-ek tekintetében is rosszul állunk, hiszen ott a minimálbér nettója, akár a cseheknél, a lengyeleknél vagy a szlovákoknál, 100-110 ezer nettó között van, míg Magyarországon ez jelen pillanatban a 74 ezer forintot sem éri el. Közben a minimálbér 35 százalékát elvonják. Ez a legmagasabb elvonás a visegrádi 4-ek keretei között. A 74 ezer forintot sem elérő minimálbérnél 69 ezer forintos járulék- és adóteher jelenik meg, jelzem, ez hat-hét évvel ezelőtt 32 ezer forint volt.
Azt tudom csak mondani, hogy szétszakítják a társadalmat. Az urizáló fideszes elit lopások, csalások sorozatával párosítható és feltaláló helikopteres bulibárókat képes a kormányában életre hívni, túlárazott, egyszemélyes közbeszerzéseket hívnak életre, a közpénzek a haveroknál, a pereputtynál landolnak. Közben megszűnőben van a középosztály, közben, mint mondtam, a dolgozói szegénység mértékadó módon növekszik. 2,2 millió ember, aki dolgozik, kevesebbet keres, mint az egy főre eső létminimum összege. Most több mint 200 ezer ember, közfoglalkoztatottakról beszélek, kevesebbet keres, mint 2010-ben. Az újabb gondolkodás szerint őket már ki is akarják zárni, a 25 év alattiakat, a közfoglalkoztatás lehetőségéből.
Szétrabolt egészségüggyel nézünk szembe, kiszolgáltatott milliók fogyasztóként jelennek meg, lepusztított oktatási rendszer, PISA-tanulmányok, önök ezt hárítani akarják a tanárokra tisztességtelen módon. Azt akarom mondani, hogy a növekvő különbségek tekintetében az urizáló fideszes elit és a mindennapokat élő emberek között, mármint az ő életvitelük között óriási különbségek vannak. Miközben tehát egyesek szétlopják ezt az országot, belehazudnak a szemünkbe, hülyítik az embereket, aközben azt látjuk, hogy elszenvedik az emberek a mindennapjaikat.
Vegyék már végre tudomásul, hogy ez az ország nem csak egyeseké; nem a fideszeseké, a haveroké, a szomszédoké, a családtagoké, hanem az itt élő embereké. Mindenkinek szüksége van a biztonságos és tisztességes megélhetésre. Nem véletlen, hogy ezért fontos a fizetésemelés, 100 ezer forintos nettó. De ebben a kormánynak is lenne szerepe, mégpedig úgy, hogy adómentessé tegye a minimálbért. Nem véletlen, hogy szükségszerű az új nyugdíj-megállapítás számítási rendszerének kialakítása, úgy, hogy 50 ezer forint alatt ne legyen nyugdíj, úgy, hogy a gazdaság növekedését is vegye számításba, ne csak bemondásra történjenek a nyugdíjemelések; úgy, hogy rugalmas legyen a nyugdíjrendszer.
Az energiaárak csökkentésére is szükség van. Mert akkor, amikor 50 dollár volt az olajár és 50 forint/köbméter a gáz ára, ezzel szemben most 40-50 dolláros olajárral szemben 100 forint/köbméter feletti gázárakkal nézünk szembe, akkor tisztességtelenül működik a rendszer. 2011-12-ben mértékadó növeléseket tettek e tekintetben, ’13-tól nyalókákat osztogatnak, kis csökkenéssel, és ’16-ban magasabbak a gázárak, mint amilyen 2010-ben volt az 1200 köbméter fogyasztás felett. De az áfacsökkentés tekintetében is van tennivaló; nem csepegtetve, nem lépésről lépésre.
És azt kell mondjam, hogy az egyenlő esélyek érdekében a tudáshoz való hozzáférés és az életben maradás az egészségügyben fontos dologgá vált. Az urizáló fideszes elitnek luxuskörülmények, a többieknek meg semmi. Nem, nem lopni, nem csalni, nem hazudni kell, nem! Az emberek érdekében kell cselekedni, értük kell tenni. Azt javaslom, próbálják meg. Próbálják meg! Megéri, még akkor is, ha nem az önök zsebeit tömik degeszre. Köszönöm szépen.(Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem