CSERESNYÉS PÉTER

Teljes szövegű keresés

CSERESNYÉS PÉTER
CSERESNYÉS PÉTER nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeretném megköszönni képviselőtársaimnak a napirend tárgyát képező törvényjavaslattal kapcsolatos hozzászólásaikat és a benyújtott módosító javaslataikat. Tekintettel azonban a megvalósítás terén tapasztalható nézetkülönbségekre, engedjék meg, hogy néhány felvetésre, néhány módosító javaslatra reagáljak.
Gúr Nándor képviselőtársunk a most elhangzott felszólalásában a közfoglalkoztatásról elég kritikus hangon szólt, és a közfoglalkoztatottak önbecsülésével, értékteremtésével foglalkozott. Ezzel én most részletesen nem szeretnék foglalkozni, mert Dunai Mónika képviselő asszony rendbe tette az ön gondolatait ebben az ügyben, úgyhogy további szót nem érdemel ez a véleménye, de természetesen szeretnék reagálni azokra a módosító javaslataikra, azokra a megfogalmazott kritikákra, amelyeket az általános vitában megfogalmazott.
(20.20)
Kifogásolta tehát a vitában, hogy a közfoglalkoztatási kiállításokkal, valamint a kutatásokkal kapcsolatos költségeket a Nemzeti Foglalkoztatási Alap finanszírozza. Szeretném megjegyezni, hogy a közfoglalkoztatási kiállítás egy támogatott foglalkoztatási forma eredményeit bemutató rendezvény, a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó kutatás pedig a közfoglalkoztatás jobb megszervezését, hatékonyabb működését szolgálja. Miután szakmai szempontból ezek szorosan kapcsolódnak a közfoglalkoztatáshoz, ezért tartjuk indokoltnak, hogy a kiadásokat ne egy minisztérium működési költségvetése finanszírozza.
Ami a képviselő úr vita során elhangzott másik felvetését illeti, a bérgarancia-törvény jelenleg is tartalmaz olyan rendelkezést, miszerint a kölcsönbe adó és az iskolaszövetkezet a támogatást saját pénzeszközeitől elkülönítetten kezeli, és azt kizárólag a kikölcsönzött munkavállaló, illetve az iskolaszövetkezeti tag részére járó munkabér megfizetésére fordíthatja.
Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a továbbiakban részletesebben reagáljak a törvényjavaslatnak a szociális szövetkezetekkel kapcsolatos rendelkezéseit érintő kritikákra, amelyek mind módosító javaslat formájában, mind pedig egyéb módon megnyilvánultak.
Mind a módosító javaslatokban, mind pedig az egyéb módon megfogalmazott kritikákban az fogalmazódott meg a kormány szándékával szemben, hogy az előkészített szabályozás sérti a szövetkezetek nemzetközileg is megfogalmazott elveit, valamint a vállalkozás szabadságát. Ez a kritika különösen a szövetkezeti törvénynek azokkal a módosításaival szemben fogalmazódott meg, amelyek a szociális szövetkezetek esetében legalább egy önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat vagy közhasznú jogállású szervezet tagságát írják elő, valamint azzal, hogy a szociális szövetkezetnek a nevében viselnie kell a fő tevékenységére való utalást. A kötelező önkormányzati vagy közhasznú jogállású szervezeti tagság előírása a belső ellenőrzés hatékonyságát hivatott elősegíteni.
Nem tudunk egyetérteni a kritikákban megfogalmazott azon állítással, hogy az önkormányzat, valamint a szervezeti tagság egyrészt kiszolgáltatottá teszi a szociális szövetkezeteket, másrészt elősegíti a visszaéléseket.
A szabályozás pontosan abból indult ki, hogy azzal, hogy a szociális szövetkezeteknek egy szervezet is tagja, hatékonyabbá teszi a működés belső ellenőrzését. A szövetkezeti törvény hatályos szabálya jelenleg is előírja, hogy a szociális szövetkezetnek a nevében viselnie kell a „szociális szövetkezet” elnevezést, a törvényjavaslat ezt a rendelkezést csupán a fő tevékenységre való utalással egészíti ki. Ez a rendelkezés nem sérti a vállalkozásalapítási szabadság jogát, csupán arra ösztönözné a szövetkezeteket, hogy a valóságban is olyan tevékenységet folytassanak, ami a törvényben meghatározott célnak és eredeti szándéknak megfelel.
Egy másik módosító javaslat elhagyni javasolja a törvényjavaslatnak azt a rendelkezését, amely szerint, ha a szociális szövetkezet tagi munkavégzési jogviszonyban lévő tagja a tagsági jogviszonya fennállása alatt más foglalkoztatóval munkavégzésre irányuló jogviszonyt létesít vagy tart fenn, e jogviszony tartama alatt a szociális szövetkezettel fennálló tagi munkavégzési jogviszonya szünetel. A tagi munkavégzésre irányuló jogviszony a jogi szabályozás célja szerint kisegítő lehetőség addig, amíg a szociális szövetkezet tagjának foglalkoztatása más foglalkoztatónál az általános szabályok szerint nem oldható meg. Ez bizonyítja azt, hogy a közfoglalkoztatást, a szociális szövetkezetben való foglalkoztatást átmeneti foglalkoztatási formának tekintjük, és addig szánjuk ezt a foglalkoztatási formát, amíg az elsődleges munkaerőpiacon nem tud elhelyezkedni az, aki a szociális szövetkezetben szociális szövetkezeti tagként talál munkát. Éppen ezért nem indokolt annak lehetővé tétele, hogy a tagi munkavégzésre irányuló jogviszony más munkavégzésre irányuló jogviszonnyal párhuzamosan fennálljon.
Tisztelt Képviselőtársaim! Több módosító javaslatban fogalmazódott meg, hogy a törvény a közfoglalkoztatott részére a megfelelő munkahely elfogadásával, illetve a munkahely keresésével összefüggésben nemcsak a helyközi, hanem a helyi utazási költségek megtérítését is tegye lehetővé a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból. Az álláskeresők számára a helyi utazási költségek megtérítését nem a törvény, hanem annak felhatalmazása alapján kiadott miniszteri rendelet tartalmazza.
A közfoglalkoztatott munkahelykeresésével kapcsolatos helyi utazási költségek megtérítését nem támogatjuk, mert az ő együttműködési kötelezettségébe a közfoglalkoztatásban részt nem vevő álláskeresővel szemben nem tartozik bele az aktív munkahelykeresés, hanem a megfelelő munkahely elfogadása tartozik mindössze bele. Ez azt jelenti, hogy a jogszabályban a megfelelő munkahely elfogadásával kapcsolatban felmerült utazási költségek tekintetében indokolt azt rendezni.
Úgyszintén több módosító javaslat javasolja elhagyni azt a rendelkezést, amely a közfoglalkoztatott számára a felajánlott képzés elfogadásának kötelezettségét írja elő. A megfelelő képzést az álláskeresőnek is el kell fogadnia, az pedig az állami foglalkoztatási szerv kötelezettsége, hogy olyan képzést ajánljon fel a közfoglalkoztatott részére, amely illeszkedik a lakóhelye munkaerőpiaci helyzetéhez. A szabályozás célja az, hogy a közfoglalkoztatott minél előbb visszakerüljön a nyílt munkaerőpiacra, ennek érdekében neki is mindent meg kell tenni, amibe beletartozik a megfelelő képzések elfogadása is.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Őszintén remélem, hogy az előzőekben elmondottakkal sikerült meggyőzni önöket, hogy a javasolt módosításokkal a törvénytervezetet elfogadják, és arra kérem önöket, hogy szavazatukkal támogassák majd azt.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem