DR. DARÁK PÉTER,
DR. DARÁK PÉTER,
DR. DARÁK PÉTER, a Kúria elnöke, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! „A büntetőjogban és a büntetőeljárási jogban kifejezett törvényhozói szándékkal ellentétes, hogy olyan ítélet szülessék és legyen jogerős, amely ártatlant bűnösnek nyilvánít. Ehhez képest minden más semmisségi ok, például hogy a bíróság nem volt törvényesen megalakítva, nem járt el védő, másodlagos; végső fokon azért idéz elő semmisséget, mert vélelmezzük, hogy az elvek, garanciák megsértése veszélyezteti az igazságot.”
Az idézet Király Tibor Büntetőítélet a jog határán című könyvéből származik, és ezt az idézetet megtaláljuk a Kúria 2016. október 23-ai Magyar Közlönyben közzétett végzésében. Ebben a végzésben Nagy Imre és társai elítélésével foglalkozik a Kúria. Megállapítja, hogy a Magyarországon 1958-ban hozott megtorló ítéletek azt a fogalmi képtelenséget állították, hogy a szuverenitás mellett kiálló legitim miniszterelnök hazaárulás miatt felelősséggel tartozik. A végzés megállapította továbbá, hogy Nagy Imre és társai perbefogása valós bűn nélkül, politikai célból arra irányult, hogy kivégezhessék. Ez igazságszolgáltatást nem valósított meg, hanem közönséges gyilkosságot, ezért ezt helyreigazítani csak a törvény erejével történő semmisség alkalmas, mert azt mondja ki, hogy ami Maléter Pál tábornok tőrbecsalásával és elfogásával, majd Nagy Imre miniszterelnök elrablásával megkezdődött és kivégzésükkel zárult, azt az igazságszolgáltatás, valamint a bírói hatásrend elutasítja, mert az tőle idegen, vállalhatatlan. Ezért elítélésüket olyannak tekinti, mint ami megtörténtének időpontjától meg sem történt, az ítélet iudicium non existens, nem ítélet.
Tisztelt Országgyűlés! Azért tartottam fontosnak, hogy a 2015. évi beszámolómat ezzel a 2016-ban meghozott végzéssel kezdjem, mert jelzi, hogy az igazságszolgáltatásnak van egy olyan technikai racionalitás oldala, amelynek szabályait látszólag betartva figyelmen kívül lehet hagyni az ítélkezés igazi tartalmát; az igazi tartalmát, amely bűnösség és ártatlanság, jogos igény és jogtalanság kérdésében nyilvánít véleményt. És azért fontos ezt a folyamatot felidézni ma, 2016-ban, 1958-tól 2016-ig terjedően, amelybe a 2015-ös év is beletartozik, mert jelzi, hogy ahhoz, hogy az igazságot érvényre juttató ítélkezés valósuljon meg, szükséges egyfajta szervezeti kultúra, amely nagyobb figyelmet szentel a tartalmi kérdéseknek, mint a jogászi hivatás technikai racionalitásának.
Azt is mutatja ez a példa, hogy az igazság helyreállítására egyedül a bíró a pozitív jog intézményei nélkül nem képes, ahogy ennek a határozatnak a meghozatalában is közreműködtek a legfőbb ügyész, illetve a védők, valamint a Kúria bírái. Együttes teljesítményük ez a végzés és annak érdemi tartalma.
A Kúria elnökének személyes törekvése is, hogy a megfelelő szervezeti kultúra kialakítása érdekében olyan testületeket hozzon létre, amelyek segítik egy, az igazságosság érvényre jutását támogató szervezeti kultúra kialakítását. Ennek jegyében alakítottam elnöki tanácsadó testületet az új polgári törvénykönyv folyamatos értelmezésének megoldására, ezért szerettem volna javítani a bírósági intézményrendszeren belüli kommunikációt azzal, hogy a Debreceni Ítélőtáblával közösen végeztünk joggyakorlat-elemzést szabálysértési ügyekkel kapcsolatban, ezért jelöltem ki kapcsolattartó bírókat, hogy az elsőfokú bíróságok kollégiumaival személyes kapcsolattartást valósítsanak meg. Ez a jogegységi problémák felvetésében és közvetítésében elengedhetetlen segítséget nyújt a Kúriának.
Ezért hívtam fel a magyar bírákat, hogy önkéntes jelentkezésük alapján tömörüljenek jogegységi csoportokba, amelyeknek keretében a Ptk. egyes könyveihez kapcsolódóan vizsgálják és elemzik, virtuális tanácskozásokat folytatnak az alakuló joggyakorlat, jogértelmezés vonatkozásában. Ezzel egy olyan, a bíróságok szervezeti kereteit átlépő szakmai közösséget sikerült felállítani, amelyek gyorsítják az információáramlást, és hatékonyabbá teszik a felsőbíróságok szakmai iránymutató tevékenységét.
Tisztelt Országgyűlés! A beszámolóm konkrét és kötelező tartalmához kapcsolódóan szeretnék néhány szót szólni a Kúria önkormányzati tanácsának 2015. évi tevékenységéről. Szeretném jelezni, hogy a 2015. évben növekvő számban érkeztek önkormányzati normakontroll-kezdeményezések a Kúriára, amelyek között a legnagyobb számúak a bírói kezdeményezések voltak, de magas számú a kormányhivatali kezdeményezés, és jó néhány indítványt terjesztett elő az alapvető jogok biztosa is. Az érkezés összességében növekvő tendenciát mutat. 2015-ben az önkormányzati tanács 63 ügyet fejezett be, amelyek közül 44-ben érdemi döntés született.
Melyek voltak azok a kérdések, amelyeket az önkormányzati tanács a határozathozatala során érintett? A jogalkotói hatalom korlátait állapította meg akkor, amikor az önkormányzat meghatározott társadalmi csoportot, jól körülhatárolható személyi kört a település elhagyására vagy valamely más településen való letelepedés megnehezítésére kívánt használni. Úgy látta a Kúria, hogy ez meghaladja az önkormányzat jogalkotói hatalmát. A közösségi együttélés szabályozására vonatkozó törvényi felhatalmazás alapján is kerültek ügyek a Kúria elé. Így törvénysértőnek ítélte a Kúria azt, hogy a közösségi együttélés szabályait sértő magatartásnak tekintette egy önkormányzat a választási plakát elhelyezésével összefüggő magatartást, vagy hogy szankcióval fenyegette azt, aki közterületen közhasználatú létesítményt szennyez, rongál, miután ezt a magatartást a szabálysértési törvény már szabályozza.
(9.10)
A települési adó széles körű mérlegelési és döntési lehetőséget adott az önkormányzatok kezébe. Az önkormányzatok 2015-ben leginkább a termőföld adóztatása terén éltek ezzel a lehetőséggel. E körben a Kúria kifejtette, hogy az adóalanyi kör meghatározása tekintetében különbséget kell tenni az adóalanyok között aszerint, hogy amennyiben egyéni vállalkozóként, őstermelőként, jogi személy tagjaként folytatnak vállalkozási tevékenységet, így, ilyen minőségben a települési adó alanyai nem lehetnek. A közteher természete vonatkozásában azt állapította meg, hogy a kárenyhítési hozzájárulás nem közteher, ellenben a mezei őrszolgálat - mint közszolgáltatás nyújtásához kapcsolódó térítési kötelezettség - ilyen köztehernek minősül, tehát kizárja a települési adó megállapíthatóságát.
A helyi adók vonatkozásában általában telekadó-, az építményadó- és a kommunálisadó-ügyek kerültek a Kúria elé. Itt is érintve volt mindhárom indítványozói kör. A Kúria alapvetően folytatta a korábbi években kialakított gyakorlatát, azonban változásként értékelhető, hogy ebben az évben jellemzően elutasította az adómértékre vonatkozó jogsértések állítását. A legtöbb esetben azt állapította meg, hogy a fizetendő adó nem oldódott el az adótárgy értékétől.
Született azonban ezzel ellentétes döntés is. Meg-semmisítő döntéshez vezetett azonban az adóalap törvénysértő megállapítása, a telektulajdonosok közötti indokolatlan megkülönböztetés, illetve jogalkotási hiba is. A Kúriának egy ügyben arra is rá kellett mutatnia, hogy az Alkotmánybíróság korábbi határozatában foglaltakat az önkormányzat köteles jogszerűen végrehajtani. Az adóalap vonatkozásában ki kellett mondani, hogy helyi adót nem lehet adózónként megállapítani, hanem ez egyes adótárgyak vonatkozásában szabályozható csak.
A Kúria kifejezetten törekedett arra, hogy egyensúlyt teremtsen a helyiadó-kivetés törvényességének helyreállítása és az önkormányzatok helyi adóból származó saját bevételeinek védelme között. Ennek érdekében olyan értelmezést fogadott el az egyik ügyben, amelyben kérdéses volt a rendelkezés törvényessége, hogy az adott adóalanyt illetően kizárta a szabály alkalmazhatóságát, azonban általánosságban nem semmisítette meg a rendelkezést.
A jogalkotás rendjét illetően találkoztunk olyan önkormányzati rendelettel, amely nem tartalmazott megfelelő hatályba léptető rendelkezést, így közjogilag érvénytelen. Elemeznünk kellett a felkészüléshez szükséges idő fogalmát, értelmeznünk kellett a visszamenőleges hatály problematikáját. Fel kellett hívnunk arra is a figyelmet, hogy az új jogalkotási törvény és a jogszabályszerkesztésről szóló igazságügyi rendelet előírja, hogy az önkormányzati rendeletek bevezető részében utalni kell arra, hogy az önkormányzat eredeti jogalkotói hatáskörben jár-e el, vagy törvényi felhatalmazás alapján.
Foglalkoztunk a polgármesteri vétó intézményével, azzal, hogy a Kúria korábbi normakontroll-dön-té-sei-nek végrehajtása mennyiben valósul meg. Megállapítottuk, hogy a Nemzeti Jogszabálytár önkormányzati rendeletek gyűjteménye nem követi a Kúria megsemmisítő döntéseit, érdemes lenne nagyobb figyelmet szentelni e nyilvántartás naprakészségének.
Szeretném megemlíteni azt a viszonylag nagy sajtóvisszhangot kiváltó döntésünket ebből az évből, amikor Budapest főváros területén a járművel várakozás rendjével kapcsolatban állapítottuk meg annak a rendelkezésnek a törvénysértő jellegét, amely az ötnapos jogvesztő határidőn belül tette csak bemutathatóvá a parkolójegyet.
Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy néhány szóban felvillantsam azt a tevékenységet, amelyet a jogegység érdekében végeztünk a 2015. évben. Jelentős jogegységi határozatot hoztunk büntető ügyszakban egyrészt a tekintetben, hogy hatályon kívül helyező végzések kúriai kontrollját megteremtsük. Ennek érdekében a legfőbb ügyész jogosítványát elismertük a törvényesség érdekében előterjeszthető jogorvoslati kérelemre, a későbbiekben pedig ezt az álláspontot a büntetőeljárási kodifikáció során is képviseltük. Az a határozott álláspontja a Kúriának, hogy ezeknek a hatályon kívül helyező végzéseknek fellebbezhetőknek kell lenniük a felettes bíróság előtt, mert amennyiben nincs kontroll a hatályon kívül helyező végzések tartalmát illetően, úgy kontrollálatlanul elhúzódhatnak bizonyos eljárások.
Ugyancsak jelentős jogegységi határozatot hozott a Kúria a tényleges életfogytiglan vonatkozásában, amely az Alkotmánybíróság határozatát követően állapította meg ennek a büntetési nemnek a gyakorlati ismérveit.
Szeretném kiemelni még azt a közigazgatási jogegységi határozatot, amely idegenrendészeti ügyekben a valótlan adatszolgáltatás lehetséges szankcionálását mondta ki, illetve azt a jogegységi határozatot, amelyben a rendőrképmásokkal kapcsolatos korábbi jogegységi határozatot helyeztük hatályon kívül abból a célból, hogy az új polgári törvénykönyv némileg eltérő rendelkezéseinek érvényesülése érdekében elhárítsuk a korábbi jogszabályszöveg alapján felállított gyakorlati szempontok korlátait, és lehetővé tegyük az új Ptk. alapján egy újabb, korszerűbb bírói gyakorlat kialakulását.
A Kúria Közigazgatási Kollégiuma fontos véleményt fogadott el a mérlegelési jogkör gyakorlásáról. Jelentős elvi határozatot tettünk közzé B.10. számon a törvényes vád ismérveit illetően. Ezt az álláspontunkat képviseltük a büntetőeljárási kodifikációs folyamatban is. Tisztázta a Kúria a hálapénz fogalmi ismérveit; foglalkozott a kiskorúakkal való foglalkozás problematikájával idegenrendészeti ügyekben; és jelentős döntést hoztunk P.6. szám alatt az iskolai szegregációt illetően.
Már 2015-ben felvetődött a végrendeleti tanúk aláírásával kapcsolatos követelmények kérdése egy elvi határozatban. Azonban ez az elvi határozat nem zárta le a kérdést. A közelmúltban hozott a Kúria új jogegységi határozatot, amelyben kitágította a bizonyítás lehetőségét a végrendeleti tanúk aláírásával kapcsolatban.
Fontosnak tartom továbbá a P.11. számú elvi határozatot, amely a fogyatékkal születő gyermekkel kapcsolatos kártérítési igények teljességéről rendelkezett; a G.1. számú elvi határozatot, amely elhatárolta egymástól a fogyasztói és a nem fogyasztói kölcsön ismérveit, és a Munkaügyi Kollégium pedig a 14. számú elvi határozatában fejtett ki álláspontot a vezetői minőség vonatkozásában.
Tisztelt Országgyűlés! Tekintettel arra, hogy az Igazságügyi bizottság előtt rendkívül értékes felvetéseket hallhattam a Kúria működésével kapcsolatban, engedjék meg, hogy ebből négy momentumot kiemeljek. Az első, hogy vajon mennyiben alkalmazza a Kúria és az igazságszolgáltatás az Alaptörvény rendelkezéseit közvetlen módon. Erre a kérdésre akkor is utaltam az „Ötéves az Alaptörvény” című, itt a Felsőházi teremben tartott konferencián elmondott előadásomra, amelyből kitűnik, hogy az igazságszolgáltatásnak fontos része az Alaptörvény megalapozó rendelkezéseinek az alkalmazása, még akkor is, ha közvetlenül az Alaptörvényre nem, inkább az annak tartalmát kiteljesítő törvényi szabályozásra alapozzák a bíróságok a döntéseiket.
Egy másik felvetésben azt a kérdést intézték hozzám, hogy vajon rendben vannak-e a Kúria normakontroll-eljárásának szabályai. Arra utaltam, hogy az új közigazgatási perrendtartás a tegnapi napon végleg elfogadott és megszavazott formájában már tartalmazza kodifikált módon a kúriai normakontroll eljárási szabályait is.
Azt a kérdést is felvetették, hogy vajon miért éppen 2015-ben foglalkozott a Kúria a törvényes vád ismérveivel. Erre a válaszom az, hogy az idézett B.10. elvi határozat nem absztrakt jogi iránymutatás, hanem egy konkrét ügy kiemelése mint iránymutató döntés a Kúria részéről. Tehát a magyarázata annak, hogy a B.10. elvi határozatot miért éppen 2015-ben, miért éppen abban az időpontban tette közzé a Kúria, az, hogy ez az ügy ekkor fejeződött be, és ekkor vált alkalmassá arra, hogy elvi határozatként kiemeljük.
A negyedik kérdés, ami az Igazságügyi bizottság előtt felmerült, egy konkrét üggyel volt kapcsolatos. A felvetés tartalma szerint az a kérdés, hogy vajon elfogadható-e az, ha egy ítélőtábla két alkalommal is a Kúria hatályon kívül helyező döntésével ellentétben más jogi álláspontra helyezkedik egy bűncselekmény minősítésével kapcsolatban. Ezzel a konkrét üggyel kapcsolatban természetesen nem tudok választ adni. Általánosságban azonban meg tudom fogalmazni azt az elvet, hogy a szervezeti kultúrának egyik lényeges eleme, ahogy fogalmazni szoktunk a bíráskodás képlete szerint, egy bírói tanács ítél, amit a jogorvoslati igény esetén felülbírál egy másik bírói tanács, és ez jól van így.
(9.20)
A bírói szakmai meggyőződésének nem kell meghátrálnia akkor sem, ha a felettes bíró eltérő álláspontra jut. Amennyiben nem volna így, a bíráskodás elveszítené az éltető elemét képező függetlenségét. Ezért nem történhet meg, hogy egy bíró szakmai meggyőződéséhez való ragaszkodása valamilyen szankció alá vonást eredményezhessen. Hozzá kell azonban tennem, hogy az adott ügyben a Kúria álláspontja végül érvényesül. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
