DR. HARANGOZÓ TAMÁS,

Teljes szövegű keresés

DR. HARANGOZÓ TAMÁS,
DR. HARANGOZÓ TAMÁS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Azt a lesújtó összképet, amit Bárándy képviselőtársam az imént ismertetett, sajnálatos módon 2015-ben is hosszú ügyek hosszú sora támasztja alá. Persze, ezek nyomát hiába is keresnénk a legfőbb ügyész írásos vagy szóbeli beszámolójában. Érdemes legalább említés szintjén felidézni néhányat ebből a hosszú listából, hogy képviselőtársaim valóban megalapozott döntést tudjanak hozni a legfőbb ügyész tevékenységéről szóló beszámoló szavazásakor.
A 2015. év eleje a brókerbotránytól volt hangos. Ennek ellenére Tarsoly Csaba még hetekkel a Quaestor bedőlése után is szabadon tevékenykedhetett, sőt még egy strómant is tehetett a cége élére, mindezt a teljes nyilvánosság, az esti híradók nyilvánossága előtt heteken keresztül. A vádemelés ugyancsak botrányosra sikeredett. Talán emlékeznek rá, az ügyészség és a bíróság üzengetéseitől volt hangos a sajtó. Majdnem odáig jutottunk, hogy maga a vádemelés is meghiúsult, a bíróság feltételeit ugyanis az ügyészség nem volt hajlandó teljesíteni. Aztán a Földművelésügyi Minisztérium alá tartozó Tartalékgazdálkodási Kft., ismertebb nevén a TIG Kft., a vonatkozó törvényeket egyértelműen és világosan megszegve 410 millió forintot tartott a szintén bedőlt Hungária Értékpapír cégnél. A közpénz eltűnt, a céget azóta fel is számolják, a nyomozás eredményéről pedig immár másfél éve semmit nem hallani.
Szintén több mint egy éve nyomoznak az Eszosz ügyében, bármilyen közzétett eredmény nélkül. Az Eszoszhoz hasonlóan ugyanilyen pályázati forrásokon akart nyerészkedni Mengyi Roland, a fideszes Voldemort, amiről lesz még szó a mai napon. A nyilvánosságra került adatok alapján érzékelhető, hogy a NAV nyomozói már 2015-ben felgöngyölítették volna az ügyet, ha hagyták volna nekik. A legfőbb ügyész csak azután kezdeményezte Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztését, miután a botrányosan szabotált nyomozásról leleplező újságcikkek jelentek meg, addig az ügyészségnek ez rendben volt. Egyébként is látványos érdektelenséget tanúsít az ügyészség, ha valamely büntetőügyben fideszes politikus neve is felvetődik.
Így nem váltott ki különösebb érdeklődést az ügyészség részéről, amikor tudomására jutott, hogy Vizoviczki László levélben kér segítséget Kubatov Gábortól. A levél tartalma az ügyészségi feljegyzés szerint a következő volt: „A kampányban nyújtott támogatásért és fideszes politikusokat nem érintő bűnügyi információkért cserébe K. G. nyújtson segítséget abban, hogy Vizoviczki László szabadlábon védekezhessen.” Ezek után azon sincs miért meglepődni, hogy az ügyészség szerint az sem bír büntetőjogi relevanciával, ha egy ismert bűnöző, jelen esetben Portik Tamás a bíróság előtti tanúvallomásában beszél a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Rogán Antal korábbi konkrét megvesztegetési ügyéről, összeggel, számmal, mindennel. Nem foglalkozik vele az ügyészség.
Az ügyészség abban sem látott semmi kivetnivalót, hogy az MSZP által nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján feltételezhető, hogy az állami tulajdonban lévő Villamos Művek összejátszott a kormányközeli személyekhez köthető MET Zrt.-vel, hogy a MET piaci ár felett adhassa el saját gázát - százmilliárdos nyereségekről beszélünk.
Az is csak az ellenzéki parlamenti képviselőknek, valamint az újságíróknak és nem a törvényességi ellenőrzési jogkört gyakorló ügyészeknek szúrt szemet, hogy a Magyar Nemzeti Bank alapítványai törvényellenesen szórják a közpénzt. Erről ma már hivatalos papírok is vannak. Mindez csak a jéghegy csúcsa, képviselőtársaim. Szerintem mindenki tudna olyan, a jelenlegi hatalomnak kényelmetlen ügyről beszámolni saját választókerületéből, amelyek esetében érezhetően nem cél a büntetőeljárás sikeres lefolytatása. Ilyen ügyekre fognak példát hozni képviselőtársaim a további felszólalásaikban. Évek óta félresiklott, pontosabban inkább félresiklatott ügyek tömegére hívjuk fel a figyelmet, legfőbb ügyész úr figyelmét folyamatosan.
Ismét végigsorolhatnánk ugyanazokat a botrányos ügyeket is, amelyeket múlt évben és azt megelőzően elmondtunk, hiszen azok nagy részében máig nem történt érdemi előrelépés. Hosszú évek tapasztalata alapján egyértelmű az ügyészség politikai motivációja. Az ügyészség érezhetően politikai megfontolások alapján indít meg és nyilvánvaló megalapozatlansága ellenére is tart fenn vádakat, illetve más esetekben, a legnyilvánvalóbb gyanú esetében sem hajlandó nyomozást elrendelni.
Az egyik legfrissebb példája, amin talán csak azért nem nevet az ország, mert sírni kell rajta, legfőbb ügyész úr, az a Pharaon-ügyben tett feljelentés elutasítása.
(11.30)
Ennek indoklásában ugyanis kifejtették, hogy bár a kormány tájékoztatásai ellentmondásosak, és ennek lehetséges magyarázataként felmerül a hatóságok szándékos mulasztása, azaz bűncselekmény, de ez csak egy lehetséges következtetés, nem a megismert adatokból logikai úton levezethető egyetlen eredmény. Ez a duma volt leírva, legfőbb ügyész úr.
Mondja meg nekem, legfőbb ügyész úr, ha a feljelentés nem az egyetlen lehetséges, logikailag levezetett állításokat tartalmazza, de ha maga az ügyészség is beismeri, hogy van ilyen többek között, akkor minek tartjuk önöket? Tehát ha azzal tesznek folyamatosan, sorjában feljelentéseket, a feljelentő nem igazolta, tényt írt le, eltűnt a pénz - volt egy ilyen másik ügy is -, megállapítják, hogy valóban eltűnt a pénz, egyébként azért tűnt el, ami le van írva, de a feljelentő nem tudja bizonyítani az egyértelmű logikai összefüggést a két esemény között, akkor minek tartjuk önöket? Minek van önöknek a lehető legszélesebb nyomozati jogkörük, titkosszolgálati eszközük, szervezetük, utasítási joguk a többi nyomozó hatóság felé? Tehát ha ma egy feljelentést egy állampolgár nem tud vádemelési szinten benyújtani, akkor önöknek az a válasza rá, hogy elutasítják, mert nincs itt semmi látnivaló? Én úgy tudtam, hogy a független ügyészséget pont azért tartjuk, a rendőrséget is, hogy az ilyen ügyeket - ha jól emlékszem, Keresztes úr valami hasonlóért kapott még kitüntetést is -, hogy a bonyolult megítélésű ügyeket milyen szépen fel tudják göngyölíteni; nyilván azok a bonyolult megítélésű ügyek kizárólag MSZP-s politikusokkal szemben történhettek meg.
Ha az ellentmondásos kormányzati tájékoztatásból - visszatérve a konkrét ügyhöz -, magyarra fordítva, a kormányzati hazudozásból lehetséges magyarázatként logikailag levezethető a hivatali visszaélés gyanúja, hiszen ezt írták önök, akkor nem az lenne a dolguk, hogy elindítsák a nyomozást és tisztázzák azt a saját maguk által felvetett problémát is, akár azt, hogy valóban nem történt ilyen, akár azt, hogy történt? Bár ebben az ügyben is valószínűleg csak a vak nem látja, hogy mi zajlik és mi zajlott az elmúlt időszakban, és ahogy az ellenzéki jogköröket gyakorolva újabb és újabb információkat és papírokat tudunk kicsikarni a kormányból, mi, elvégezve az önök munkáját, legfőbb ügyész úr, annál világosabb, a napnál világosabb, dokumentumok által is világosan látható már, hogy számos hazai törvényt sértettek meg ebben az ügyben a hatóságok, és például azt már csak önök tudnák kideríteni, hogy ezek egyes hivatalnokoknak a visszaélései netalántán politikai utasításra elkövetett törvénysértések vagy bűncselekmények voltak.
Az, hogy az ügyészség tevékenysége politikailag motivált, a legfőbb ügyész személyéből és az ügyészi szervezetet szabályozó, a Fidesz által kreált törvényekből ered. Ezt a Velencei Bizottság és az Európa Tanács korrupcióellenes államok csoportja GRECO-jelentése is egyértelműen megállapították, ezért az MSZP komplex törvénymódosítást dolgozott ki ennek letörése érdekében. Persze, nem sok reményt fűzünk ahhoz, hogy a Fidesz támogatni fogja az ügyészség depolitizálását elősegítő javaslatunkat, azonban fontosnak tartjuk annak bemutatását, miként alakítható ki egy szakmailag független ügyészi működés.
Az MSZP javaslata a legfőbb ügyész megbízatási idejére és a megbízatásának keletkeztetésére vonatkozó új szabályokat fogalmaz meg, eszerint a legfőbb ügyészi mandátum a jelenleginél nyitottabb, átláthatóbb és demokratikusabb keletkeztetést tesz lehetővé. Az MSZP javaslata emellett a fegyelmi jogkör gyakorlását - ugyancsak garanciális indokok miatt - az ügyészi tanácsok feladat- és hatáskörébe utalja, ami ugyancsak jelentősen növeli az ügyészi szervezet működésének átláthatóságát.
Továbbá javaslatunk az ügyelvonás esetére teremt olyan szabályokat, amelyek biztosítják e hatáskör jogszerű, bármilyen önkénytől mentes gyakorlását. Az ügy elvonására csak írásban, az egyenlő bánásmód követelményeinek megtartásával kerülhet sor. Az ügy saját hatáskörbe vonását és a kijelölést tényszerűen meg kell indokolni. Ha az ügy elvonására önkényesen kerül sor, mert nem áll fenn az ügyészség feladat- és hatáskörének ellátását veszélyeztető helyzet, ez a magatartás törvény alapján megalapozza a felettes ügyész fegyelmi felelősségét.
A Fidesz által meghatározott jelenlegi törvényi feltételek megváltoztatása és a legfőbb ügyész személyében bekövetkező váltás előtt sajnos semmi reményt nem látunk a pártatlan, szakmailag független ügyészi működésre. A valódi problémákra a beszámoló ráadásul még csak nem is reflektál. Mindezekre figyelemmel az MSZP határozottan elutasítja és nemmel fog szavazni a legfőbb ügyész beszámolójára.
Végezetül egy aktualitás, tisztelt képviselőtársaim: arról, hogy ma Magyarország hol tart a korrupció elleni harcban, mindent elmond Orbán Viktor tegnap megjelent utasítása, miszerint Magyarország kilép a Nyílt Kormányzati Együttműködés nevű korrupcióellenes nemzetközi szervezetből. Ezzel mára a kormány nyíltan vállalja korruptságát, kiáll a nemzeti együttműködés rendszerének csúfolt lopásalapú kormányzás mellett. Tehetik ezt zavartalanul, mert bár számos konferencián papolnak a kormány és az ügyészség vezetői hatalmas korrupcióellenes fellépésekről, a valóság mégiscsak az, hogy épp a legfőbb ügyész személye garantálja Orbán Viktornak, hogy egyszerűen hűbérbirtokként tekintsen az ország közvagyonára, legalábbis ezt támasztja alá a vita során bemutatandó ügyek sokasága.
Ez valóban szomorú minden magyar polgár számára, és szerintünk szégyene a csak papíron független ügyészségnek. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP és az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem