DR. HARANGOZÓ TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. HARANGOZÓ TAMÁS
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Felettébb érdekes büntetőpert tűzött ki a Szegedi Járásbíróság. Egy Zombor Gábor polgármestersége alatt irányított kecskeméti sportcég vagyonát lopták szét példátlan módon. Az ügyészség négy év nyomozás után hat személy ellen emelt vádat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében, köztük van Vörösmarty Attila, a Fidesz volt kecskeméti elnöke és frakcióvezetője, Zombor egykori kampányfőnöke. Az önkormányzati cégből összesen 452 millió forintot utaltak ki fiktív számlákon keresztül, és további több mint 335 millió forint a beszállítói ki nem fizetett követelés. Ez a meg nem térült kár összesen több mint tízszerese a Zuschlag-ügynek.
Az ügyészség szerint annak ellenére, hogy Zombor bizalmasa, Vörösmarty szervezte meg az egész sportcég gazdálkodását, vagyis a szándékos járulék- és adócsalást, fiktív cégek számláztak be az önkormányzati sportcégbe marketingtevékenység címén, majd a pénz egy részét a játékosoknak adták zsebbe, Zombor és alpolgármesterei, valamint az önkormányzati pénzügyi osztálya minderről éveken keresztül persze semmit nem tudott.
Pedig épp Zombor Gábor állította azt 2009-ben, amikor a kecskeméti sportegyesületeket működtető KSE Kft. megalakulását bejelentette, hogy példaértékű modellt sikerült létrehozni az önkormányzatnak. Az is egyértelműen nyomon követhető volt az ügyben, hogy aki önkormányzati munkát, megrendelést akart Kecskeméten, annak bizony utalnia kellett a KSE Kft. számlájára. Rangos cégek szerepelnek a szponzorok között, mint a Vegyépszer tulajdonában álló Mahíd 2000 Kft., a Saubermacher Magyarország Kft., a Mega-Sped Kft. vagy a Duna Aszfalt, az utóbbi időben igen sok munkát elnyerő, Mészáros úrhoz köthető Duna Aszfalt Kft., hogy csak a jelentősebb városmegrendelésekkel bíró cégeket említsem.
Ezeket az egyértelmű összefüggéseket az ügyészség a nyomozás során nem is vizsgálta, mármint hogy történt-e például befolyással üzérkedés a városvezetés részéről. A rendszer jól prosperált, a sportcég számláján csaknem egymilliárd forint haladt át, miközben a költségek 200-300 millió forintot tettek ki, ráadásul a kézilabdások meg a röplabdások alig kaptak fizetést, pert is indítottak elmaradt járandóságaikért. A pénz kézen-közön, fiktív számlákon keresztül elfolyt úgy, hogy ez csak egyetlen felügyelőbizottsági tagnak tűnt fel, aki hónapokon keresztül szeretett volna betekinteni az önkormányzati sportcég gazdálkodásába, de mind a cég ügyvezetője, mind pedig Zombor kitért előle. Ugyan miért, ha tiszta volt a lelkiismeretük?
A botrány elkerülhetetlen volt, a játékosok nem kaptak fizetést, a beszámlázó marketingcégekről pedig kiderült, hogy az egyik egy fűrészárugyártással foglalkozó pécsi cég, a másik pedig, egy építőipari cég, Kocsér településen van bejelentve egy düledező kis házba.
Zombor ezért sebtében összehozott egy önkormányzati vizsgálóbizottságot, amely megpróbálta elkenni az ügyet annak ellenére, hogy volt olyan számla, amelyből mindkettőnek ugyanaz volt a sorszáma. Végül büntetőeljárás indult az ügyben, de a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség nem hajtott végre haladéktalan nyomozati cselekményeket, vagyis hogy például lefoglalja a KSE Kft. könyvelését, elkerülve a későbbi kozmetikázásokat, irateltüntetéseket, hanem elfogultságot jelentett be, majd a nyomozást Szegeden ugyanaz a Kopasz Zsolt járási vezető ügyész végezte, aki az elfogultság idején még Kecskeméten regnált, ő volt ugyanis a megyei főügyész helyettese. Miután pedig nagy kegyesen elvégezte a KSE Kft. nyomozását, Csongrád megyei főügyész lett. Mi ez, ha nem összeférhetetlenség? Hogy sikerült így aztán feloldani az összeférhetetlenséget - kérdezhetnénk -, hogy bár a megyét lecserélték, a személy ugyanaz lett a másik megyében is?
Igaz, így fel sem merült Zombor Gábor polgármester, Szemereyné Pataki Klaudia akkori alpolgármestere, jelenleg Kecskemét polgármestere, valamint a pénzügyi osztályvezető felelőssége, aki nem más, mint jelenleg a Matolcsy-féle alapítványi birodalom kancellári tisztjét betöltő személy. Levizsgázott, végül is jól dolgozott, ez látszik.
De a vádlottakhoz is kegyes volt az ügyészség, hiszen ennek a 800 millió forint értékű hűtlen kezelésnek a terheltjei egyetlenegy percig sem voltak előzetes letartóztatásban, amely ekkora összegnél, a büntetési tételnél felettébb egyedülálló.
Ennek a három embernek a tisztára mosásáért az ügyészség arra is képes volt, hogy egy egyértelmű, az ügyhöz kapcsolódó feljelentésből ne indítson büntetőügyet. Ez az ügy pedig egy Zombor Gábor és a KSE Kft. között létrejött ifjúságisport-támogatási szerződés volt, amelynek összege 54 millió forint. A kiírás szerint ezt csak meghatározott, a kiírásban felsorolt célokra lehetett volna felhasználni és elszámolni. Ennek ellenére ennek a pénznek az elszámolása során is feltűntek a fiktív marketingszámlák, amely egyértelműen szabályellenes volt a kiírással szemben. A Legfőbb Ügyészség nyomozást rendelt el az ügyben, és elfogultság okán újólag a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészségnek küldte meg az iratokat.
(13.10)
Az ügyészség azonban - látván a szereplőket - meg-küldte azt a már bírósági szakban lévő KSE Kft.-per bírájának, mondván, ez a büntetőügy része, miközben a két eljárás büntető minősítése és a főbb szereplői is mások. Az ügyet így sikerült körmönfont módon benyelni, hiszen egyetlen sor nincs a vádiratban erről az ifjúságisport-támogatásról, nem része a pernek az indoklás ellenére sem. Ez a bűncselekmény eltűnt. Nem is lehet, hiszen mind a büntető minősítése, mind a szereplői, még egyszer mondom, mások, mint annak az ügynek, amelyiknél a büntetőeljárás, illetve már a bírói szak folyik. Ezek a tények azonban az ügyészséget nem érdeklik, a fideszes vezető politikusokat kell mindenáron kimosni.
Egyértelműen tetten érhető az elfogultság ebben az ügyben is, tisztelt legfőbb ügyész úr, ékes bizonyítéka és alátámasztása mindannak, amit Bárándy képviselőtársammal elvi éllel a vezérszónoklatunkban elmondtunk. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem