DR. RUBOVSZKY GYÖRGY,

Teljes szövegű keresés

DR. RUBOVSZKY GYÖRGY,
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, az Igazságügyi bizottság elnöke: Tisztelt Ház! Nagyon könnyű helyzetben vagyok, annál is inkább, mert legfőbb ügyész úr minden nyitott kérdést eloszlatott, és minden nyitott kérdést megválaszolt. Megválaszolta a kritikát, hogy maradjunk a beszámolónál, és amit lehetett, elmondott. Arra is szeretnék hivatkozni, hogy ugyanez történt az Igazságügyi bizottságban is, és ott is mindenre kimerítő választ kaptunk, tehát gyakorlatilag én a kormánypárti képviselőtársak szavazatát nyugodtan fenntarthatom, s kérem a tisztelt Házat, hogy a beszámolót fogadja el.
Kénytelen vagyok Gyüre Csaba képviselő úr kritikájára válaszolni. Szívesen odaadom a jegyzőkönyvet (Felmutatja.), ez a bizottsági ülés jegyzőkönyve. Nem felel meg a valóságnak, hogy Apáti Istvántól megvontam a szót, ez valótlan hazugság, nem szokatlan sajnos a Jobbiktól újabban. Itt azt mondta a képviselő úr, hogy Apáti István a kérdéseit se tehette fel. Itt van a jegyzőkönyv, amely szerint Staudt Gábor háromszor kapott szót a kérdések sorában, Apáti István egyszer nem kért, és a végén, amikor a véleményeket kellett elmondani, akkor ők a szerepcserében úgy állapodtak meg, hogy most nem Staudt Gábor, hanem Apáti István beszél, s Apáti István elkezdte feltenni a kérdéseket. Nem vontam meg a szót, megjegyeztem, hogy a kérdések ideje régen lejárt, és ő befejezte a mondanivalóját. Nagyon szépen kérem, a nagy lelkesedésben csak akkor állítsanak ilyet egy bizottsági vezetésről, hogyha meggyőződtek arról, hogy igaz vagy nem igaz. Szívesen odaadom a június 16-i (sic!) jegyzőkönyvet.
Ezenkívül, tisztelettel, változatlanul azt kérem, fogadják el a határozatot. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(Az elnöki széket dr. Hiller István,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem