DR. KOVÁCS ZOLTÁN,

Teljes szövegű keresés

DR. KOVÁCS ZOLTÁN,
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Egy újabb lépéshez érkeztünk a magyar közigazgatás reformja útján. Magyarország versenyképességének javítása érdekében 2010-ben megkezdtük azt a kormányzati munkát, amelyet aztán 2014-ben tovább folytattunk, és évről évre hozunk a Ház elé a bürokráciacsökkentéssel vagy az állami rezsicsökkentéssel kapcsolatos újabb intézkedéseket.
A cél nyilván többször elhangzott már itt az Országgyűlésben: az állam működésének egyszerűsítése, gyorsabbá tétele és adott esetben olcsóbbá tétele is. A közigazgatás hatékonyságának és szolgáltató jellegének megerősítésével növelni kívánjuk, ahogy már említettem, a gazdaság versenyképességét, és szeretnénk megkönnyíteni a polgárok hivatali ügyintézéssel kapcsolatos életét is.
Ez egy hosszú út, régóta vajúdnak ezen a korábbi kormányok is. Azt gondolom, hogy mi már mutattunk fel ebben eredményeket, de természetesen még nincs vége ennek ma sem. A közigazgatás szervezetrendszerével kezdtük. Ezt átalakítottuk. Egységesebb és átláthatóbb lett a szervezet, hiszen világos szintek különülnek el, a különböző hatásköröket is mellérendeltük, és fokozatosan szüntettük meg azokat a párhuzamos államigazgatási tevékenységeket - és szüntetjük meg ma is -, amelyek nehezítették a munkát. Így mára kialakult a területi közigazgatás rendszere, ügysegéd, járás, megye, az egységes ügyfélszolgálatot biztosítják a kormányablakok, a rugalmas ügyintézés felé indítottuk el magát a rendszert is, és az ügyfeleknek jóval kevesebb ügyintézési helyet is kell felkeresniük, a kormányablak rendszerében mintegy 1500 ügytípust lehet ma már elindítani.
(13.00)
Tisztelt Képviselőtársak! A bürokráciacsökkentő törvénycsomagok sorában a múlt hónapban már a harmadikat fogadtuk el, több mint 260 törvényhez nyúltunk hozzá, 79-et dereguláltunk; azt gondolom, hogy ez is egy fontos lépés volt. Az általános és az ágazati szabályokat is fokról fokra átalakítjuk, építjük le. Ebben az ágazati területen van még jelentős feladat előttünk, hiszen az ügyintézés bürokratikus gátjai kapcsán az általános jogszabályokban az Ákr. a benyújtásával és leendő hatálybalépésével is segítséget nyújt, viszont az ágazati rendszereket is hozzá kell majd igazítani az elkövetkezendő időszakban.
Azonban nemcsak a polgárok idejét veszi el az állami ügyintézés, hanem jó néhány esetben a polgároknak - hogy úgy mondjam - a pénzét is, hiszen illetéket kell fizetni, igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni, és úgy gondoljuk, hogy az állampolgárok nagy tömegét, jelentős számú állampolgárt érintő, a mindennapos ügyintézésű, tehát gyakran előforduló ügyekben indokoltnak tartjuk ezeknek a fizetési kötelezettségeknek a csökkentését, illetve adott esetben a megszüntetését is.
Önök előtt volt már a tavalyi esztendőben - és azt gondoljuk, hogy bebizonyosodott, hogy ez egy sikeres lépés volt az állam részéről - az első állami rezsicsökkentés. Gondoljunk bele, amikor január 1-jén vagy január első munkanapján a személyi igazolványt szokták cserélni a polgárok, 3-4 ezret országos szinten, az idén ez 11 ezer volt mindjárt az első nap, hiszen ingyenes lett a személyiigazolvány-csere; sokan nyilvánvalóan kivárták a decemberi hónapot vagy a novemberi hónapot, és januárban tették ezt meg. Az előző állami rezsicsökkentés eredményeként húsz közigazgatási hatósági eljárás díja került megszüntetésre, ebből 14 a magánszemélyeket érintette, 6-7 pedig a vállalkozások terheit csökkentette. Tisztelt képviselőtársak, ennek volt egy eredménye, ami forintban kifejezhető: mintegy 12 milliárd forint megtakarítást eredményezett ez a polgárok oldalán és a vállalkozások oldalán, az állami bevételek ennyivel csökkentek ennek az intézkedésnek a következtében.
Ezt megelőzte egy konzultáció is, ahol mintegy 400 ezren nyilvánítottak véleményt kérdőíveken, ahol az állampolgárok elmondhatták, hogy szerintük mely igazgatási díjak, illetékek azok, amelyek csökkenthetők, illetve megszüntethetők. Ennek a jegyében az adófizetők érdekét is figyelembe tudtuk venni a döntéshozatalnál, és vissza is igazolódott feléjük ennek az eredménye a 2016. esztendőben. Beszéltem az okmánypótlásról, ami idetartozik, a cseréért nem kell már fizetni, az erkölcsi bizonyítvány hatósági eljárása egy évben négy alkalommal ingyenesen igényelhető, és ezek, csak ez a néhány tétel másfél milliárd forint megtakarítást jelentett a polgároknak. De a fiatalokra gondolva, a diákok körében a tanulmányokat folytató fiataloknak és családjaiknak tudtunk segítséget nyújtani a tekintetben, hogy a diákigazolvány díjmentesen igényelhető; a felsőoktatási képzésre jelentkezés teljes körű díjmentességét is megteremtettük, ez szintén egy másfél milliárdos megtakarítást jelentett a családok számára. A vállalkozások esetében adóhatósági igazolást nagyon sok esetben kell kérni, ezért pénzt kellett fizetni, ez ingyenessé vált. A számviteli beszámolót is mindig el kell végezni és meg kell jeleníteni, közzé kell tenni, ennek a díjmentessége mintegy 2 milliárd forintos megtakarítást jelentett a vállalkozásoknál.
Úgy gondoljuk, hogy nagyszámú állampolgárnak ez a jó néhány milliárd forint megtakarítás egy tehermérséklés volt, az állam megengedhette ezt magának, hiszen a gazdaság fejlődik, a gazdaság helyreigazodott, rendbe tette a kormány a gazdasági kérdéseket, és így az illetékek és az igazgatási szolgáltatási díjak megszüntetésével és az adminisztratív terhek megszüntetésével, átalakításával jelentősen segíthettük a polgárok széles tömegeit.
(Dr. Szűcs Lajost a jegyzői székben
Gelencsér Attila váltja fel.)
Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Elnök Úr! Az állampolgárok javaslatainak figyelembevétele kapcsán a jelen törvényjavaslatnál is mintegy 250 ezren mondtak véleményt, hogy melyek azok a további lépések, amelyek méltányolható társadalompolitikai vagy gazdaságpolitikai célkitűzést szolgálnak, ha csökkennek vagy megszűnnek. Ennek következtében, amikor az ősz folyamán kiértékeltük a javaslatokat, a vállalkozások esetében elsődlegesen a cégeljárással kapcsolatos illetékek jelentenek terhet - a cégeljárás ugyan szűk értelemben véve nem tartozik a közigazgatáshoz, mégis úgy gondoljuk, hogy az állami rezsicsökkentés körébe vonható -, a magánszemélyek esetében az ingatlannyilvántartás a tulajdoni lappal és különböző hatósági bizonyítványok: anyakönyvi kivonat, a CSOK igényléséhez szükséges igazolás, hatósági bizonyítvány anyagi vonzatát csökkentették volna ezen felmérések alapján. A gépjárművekkel kapcsolatosan is a forgalmi engedély, a törzskönyv vonatkozásában is jó néhány javaslat elénk került, de ezt kivettük ebből a körből, mert az állam úgy gondolja, hogy a gépjárművekkel kapcsolatosan, jó néhány civil szervezettel is konzultálva, egy komplex csomagot hoz ide a Ház elé, ezért ezt most nem tartalmazza ez a javaslat, ez a tárgykör nincs benne a javaslatban.
Mindezeket figyelembe véve ismételten húsz hatósági eljárás díjának a megszüntetésére teszünk javaslatot, ennek elfogadása esetén az élet egy-egy területén olcsóbbá válik az ügyintézés meghatározott társadalmi csoportok vagy adott esetben minden ügyfél számára. Hogy melyek a célcsoportjai ezeknek az intézkedéseknek, azt azért talán fontos felsorolni: egyes ügyekben a 65 év felettiek, a kiskorúak, a családi otthonteremtési kedvezmény igénylői, termőföldtulajdonosok; minden magánszemélyt érintő ügy például a konzultációban kiemelt helyen végzett tulajdoni lap kikérése, amely a nem hiteles elektronikus változatát jelenti, évente két alkalommal lehet ilyet kérni. Így a magánszemélyek számára 400 millió forintot meghaladó megtakarítás keletkezhet, a vállalkozások körében pedig mintegy 1,2-1,3 milliárd mentességet adunk a cégalapítás körében, megfelelve a konzultációban elhangzottaknak és a kéréseknek. Ennek megfelelően kft., betéti társaság, közkereseti társaság és egyéni cég alapítása esetén a cégbejegyzési eljárási illetéket és az ehhez kapcsolódó köz-zétételiköltség-térítést megszüntetné ez a javaslat.
Tisztelt Képviselőtársak! A 2016-os, illetve a 2017-es javaslat eredménye alapján mintegy 14 milliárd marad a lakosságnál, a vállalkozásoknál. Azt gondolom, ez egy fontos lépés az állami rezsicsökkentés keretében, és maga a bürokrácia visszanyesése, csökkentése ezzel együtt előbbre lépést és érdemi változást hozhat a vállalkozások és a polgárok számára, javíthatja a vállalkozások versenyképességét, ezen keresztül az ország versenyképességét. Kérem ez ügyben minden képviselőtársam támogatását ahhoz, hogy tovább tudjuk folytatni a bürokráciacsökkentés keretében az állami rezsicsökkentést és a versenyképesség javítását. Köszönöm a figyelmüket, és kérem a támogatásukat. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem