DR. KOVÁCS ZOLTÁN,

Teljes szövegű keresés

DR. KOVÁCS ZOLTÁN,
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Az elején talán néhány általános megjegyzést hadd tegyek. Először Heringes Anitának mondanám: hol van a politikai csatározások terepe, ha nem a parlamentben? Ezért van parlament. Itt vannak azok a képviselők, akik politikusok, és politikai vitákat folytatnak le. Valóban lehetne időnként konszolidáltabb, de azért önök se vessenek más pártok szemére semmit sem. Talán az önök képviselője volt, aki bemutatott a szomszédos frakciónak, vagy éppen le akarta vadászni, amikor képletes lövést mutatott be éppen a szomszédos frakció irányába. Tehát nehogy véletlenül az derüljön ki, hogy önök a teljesen ártatlanok, miközben mindenki más rosszul viselkedik ebben a Házban!
Ami a többi felvetést illeti, azt gondolom, helyes az a megállapítás, ha azt mondjuk, hogy fokozatosan haladunk előre ezekben az ügyekben, amit bürokráciacsökkentésnek vagy állami rezsicsökkentésnek nevezünk. Mégis azt gondolom, és elsődlegesen Szávay képviselőtársamnak címezném, hogy azért méltányolandó, hogy több mint 250 törvényhez hozzányúltunk, ahol eljárási kérdésekben egyszerűsítettünk, 25 százalékban határidőket csökkentettünk jó néhány eljárásnál, hogy rövidebb legyen maga az eljárás. Objektív határidőt vezettünk be, hogy ha azon túl valaki átlépi ezt a határidőt az ügyintézés során, akkor kártérítés, illetve illeték-visszatérítés jár annak, akivel ilyen történt. Ebben az esztendőben 945 ilyen eset történt az első félévben a 8-9 millió ügyintézés során például.
A másik az elektronikus közigazgatás. Talán a parlamentben jó néhányszor elhangzott már, hogy van egy digitális nemzetfejlesztési program. Azt is tudjuk, hogy ma még Magyarországon nincs kiépítve mindenhol a teljes széles sávú internet, tehát lehetne a neten keresztül kommunikálni a közigazgatással, csak éppen nem működik, mert mintegy 800 ezer háztartásban ez még nincs meg. De azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy 2018-ra ezt a hiányosságot megszüntetjük. Az elektronikus közigazgatásnak van egy másik része is, ha így gondoljuk, ez egy kulturális, anyagi és korfüggő kérdés is. Ezért hoztuk létre az egyablakos ügyintézést, hogy ne kelljen hivatalról hivatalra járni, mert akinek egyébként nincs elektronikus lehetősége az államigazgatáshoz kapcsolódni, akkor az egyablakos ügyintézéssel mintegy 1500 ügytípusban el tudja indítani az ügyét, ha éppen ebbe a körbe tartozó van.
Egyetértek azzal, hogy ma még az államapparátusban komoly ágazati szemléletmód van, tehát nem horizontálisan gondolkodnak a különböző tárcák. Ezért egyetértek azzal a felvetéssel, hogy a CSOK-nál eleve be sem kellett volna vezetni ezt az illetéket. De ez állami vagy tárcabevételként jelenik meg, és benne van általában az ágazati minisztériumok gondolkodásában, hogy az a mi ágazatunkat segítő bevétel, és nem abban gondolkodik, hogy egyébként az a társadalompolitikai cél, ebben önnel egyetértek, hogy segítsük a fiatalok otthonteremtését.
Amit talán fontos még megjegyezni ebben a vitában, hogy elkészült a közigazgatás-fejlesztési stratégia. Ez több mint százoldalas dokumentum, fenn van egyébként a kormány honlapján, amely 2014-20 között határozza meg azokat a stratégiai célokat, amelyeket adott esetben az elektronikus közigazgatás vonatkozásában fontosnak tart a kormány. Egyébként az Európai Bizottság is jóváhagyta ezt a dokumentumot, és ennek az aprópénzre váltása - idé-zőjelbe téve - történik meg a közigazgatás-fejlesztési operatív programban.
Ágazati szemléletmódról beszéltem, és ágazati szemléletmódon épült ki az elektronikus igazgatás. Szigetszerűen fejlődtek ki ezek a különböző ágazatokban, és ezek nincsenek összekapcsolva. Attól lesz gyorsabb és hatékonyabb maga a rendszer, ha ezeket az ágazati szakrendszereket össze lehet majd kapcsolni a közigazgatás-fejlesztési operatív program keretében.
Egyetértek azzal, hogy ne legyen 3-4 igazolványunk állami adattartalommal. Ezért hoztuk létre az új elektronikus személyigazolványt. Az tartalmazza az adóadatainkat, tartalmazza a társadalombiztosítási azonosító jellel kapcsolatos adatainkat, és még jó néhány olyan adatot, ami egy kártyára hozható, és kártyaleolvasóval az egészségügyi ágazatban vagy akár az adóhatóságnál ezek használhatóvá válnak.
(13.50)
Ebben egyébként még magunkat is segíteni kell ezen az úton. Ennek a megfelelő kommunikációját elő kell segíteni, illetve tenni is kell, ennek a fejlesztési oldalán is van még mit.
Két csoport hangzott el. Az egyik: az építésügyben egy egészen új szemléletmód, hogy 300 négyzetméter alatt jóval kevesebb a bejelentéssel kapcsolatos kötelezettség. Maga Tállai képviselőtársam, államtitkár úr, az adóhatóságot felügyelő miniszterhelyettes beszélt arról, hogy maga az adóhatóság hozza létre azokat az adóbevallásokat, amelyeket aztán az állampolgárok maguk ellenőrizhetnek. Tehát az itt elhangzottak vonatkozásában jó néhány esetben nyitott kapukat dönget képviselőtársam.
Azt gondolom, hogy átfogó a szemlélet, mert összességében kell nézni az állampolgárok jelentős számát érintő és gyakori ügyekben; tehát ha a tavalyi törvényjavaslatot, amit elfogadott az Országgyűlés, és az idei törvényjavaslatot egybetoljuk, akkor lehet látni, hogy ennek egy koherens rendszere van. Ehhez tartozik az is, hogy vállalkozók számára bejelentésköteles eljárásokat hoztunk létre. Tehát nincs eljárás, nem kell kérelmezni, hanem csak bejelenti a tevékenységét mintegy 25 esetben, és elindíthatja a vállalkozását.
Elnézést kérek, elnök úr, köszönöm a türelmét, hogy a témától egy kicsit kitekintve mondtam el ezeket a kérdésköröket, amelyek nem kifejezetten az előterjesztéshez tartoznak, de a felszólalásokban is ilyen jellegű kérdések kerültek elénk. A kormány jelentős lépéseket tett ezen a téren, ezért kellett ezeket válaszként elmondani.
Több részletbe már nem mennék bele. Köszönöm szépen a képviselőtársak, illetve a frakciók támogatását. Azt gondolom, ez egy fontos ügy, előbbre lépés. Nyilván jobb lenne, ha 20 milliárdról beszélhetnénk és nem 2 milliárd forintról, de azt gondolom, hogy ez is az állampolgárok zsebében marad, és másra költhetik. Ez a törvényjavaslat, ezek a lépések is abba a sorba illeszkednek, amiket a kormány megtett. Köszönöm szépen a frakciók támogatását, köszönöm szépen elnök úr türelmét, és köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem