DUNAI MÓNIKA,

Teljes szövegű keresés

DUNAI MÓNIKA,
DUNAI MÓNIKA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Örömmel teszek eleget képviselői kötelezettségemnek akkor, amikor a Fidesz képviselőcsoportjának vezérszónokaként szólhatok a T/13091. számon benyújtott, a közigazgatási ügyintézéshez kapcsolódó egyes illetékek és díjak megszüntetéséről szóló törvényjavaslatról.
(13.10)
Tisztelt Képviselőtársaim! Mi, magyarok a rendszerváltozás előtt és a szocialista vezetésű kormányok alatt is megszokhattuk - mert hozzászoktattak minket -, hogy a rezsi, illetve az államnak különböző jogcímeken fizetendő díjak, illetékek évről évre csak nőttek, persze, adminisztrációs terheinkkel egyetemben. Az ügyeit intéző állampolgár ilyenkor joggal érezhette, hogy az állam minden ürügyet megragad, hogy forintjait kiszedje a zsebéből. Mintha az aktivitást szándékosan büntette volna az a rendszer. Ráadásul folyamatosan sodorta az embereket a passzivitás felé. Ez nagyon nagy hiba volt.
2010 után az Orbán-kormány nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy ezt a posztkommunista szemléletet végre-valahára megtörje. A paradigmaváltás legfontosabb eszközét pedig az állam működésének megváltoztatásában láttuk és látjuk a mai napig. Hisszük, hogy az államnak közigazgatásán keresztül szolgálnia kell az állampolgárokat, megkönnyítve és nem nehezítve életüket.
Éppen ezért megalkottuk a jó állam definícióját is, hogy ez kellő iránymutatásul szolgáljon. Mégpedig az állam attól tekinthető jónak, hogy az egyének, közösségek és vállalkozások igényeit a közjó érdekében és keretei között a legmegfelelőbb módon szolgálja.
Tudtuk, hogy a havi rezsiköltségek aránytalanul magas terhet rónak az emberekre. Mindennapi életüket megkeserítő méreteket öltöttek a terhek a szocialisták idején. Hamisan csak annyit tudtak ígérni, hogy nem lesz gázáremelés, de még ezt az ígéretüket sem tudták betartani, mint oly sok más ígéretüket.
Ezzel szemben az Orbán-kormány jelentős mértékben csökkentette a víz, a villany és a gáz árát. Privatizáció helyett megalapította a Nemzeti Közműszolgáltatót és immáron Brüsszellel szemben kell megvédenie tartósan a rezsicsökkentés eredményeit, ahol az emberek érdekei helyett még mindig a multinacionális vállalatok lobbiereje diktál.
A rezsicsökkentés mellett a kormány a bürokráciacsökkentés programját is meghirdette, ha úgy tetszik, ez az állam rezsicsökkentése, ez az állami rezsicsökkentés. A tavalyi évben elfogadott törvénnyel 2016-ban közel 12 milliárd forintot takaríthattak meg a vállalkozások és magánszemélyek azzal, hogy több hatósági eljárás díját eltörölte az Országgyűlés.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz fennállása óta hisz abban, hogy az állampolgárokat nemcsak négyévente, a választások alkalmával kell megszólítani. Az ellenzék által folyamatosan támadott konzultáció intézménye nem szolgál másra, mint hogy egy adott kérdéssel kapcsolatban megtudjuk, mi is az emberek véleménye.
Az a kormányzás, tisztelt képviselőtársaim, ami semmibe veszi állampolgárai akaratát, bukásra van ítélve. Tulajdonképpen ez a gyakorlat idézte elő a nyugat-európai elit válságát is.
Nálunk, Magyarországon a bürokráciacsökkentéssel kapcsolatban a lakossági konzultáció 2016. július 11-étől augusztus 20-áig tartott, és ezen időszak alatt összesen 244 830 darab kérdőívet küldtek be az állampolgárok. A közigazgatási bürokráciacsökkentéssel kapcsolatos kérdőíveket nem számítva, a hatósági eljárások díjának mérséklésével vagy díjmentessé tételével kapcsolatban összesen 142 589 darab kérdőívet töltöttek ki. Ebből 102 799 darab, vagyis a kérdőívek 70 százaléka az állampolgári terheket és 39 790 darab, vagyis a 30 százalék a vállalkozások terheit érintette. A jogszabály-módosítások előkészítésére az állampolgároktól és a vállalkozásoktól érkezett javaslatok, valamint az állampolgárokat és a vállalkozásokat érintő hatósági eljárások adatainak figyelembevételével került sor. Az előttünk fekvő törvényjavaslat célja így nem más, mint a közigazgatási hatóságok által lefolytatott eljárások során fizetendő egyes illetékek és igazgatási szolgáltatási díjak megszüntetése az állampolgárok és a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentése érdekében.
A törvényjavaslat 2017. március 1-jétől újabb 20 hatósági eljárás díjának megszüntetésére tesz javaslatot.
Tisztelt Képviselőtársaim! Első helyen azt szeretném kiemelni, hogy az állampolgárok számára ingyenessé válik a CSOK igényléséhez szükséges egyes hatósági igazolványok kiadása, illetve egyes építésügyi eljárásokhoz kapcsolódó illetékek is megszűnnek. Szintén a lakáscélú állami támogatáshoz kapcsolódik, hogy a fennálló biztosítotti jogviszonyt igazoló egészségbiztosítási pénztári hatósági bizonyítvány kiállítása is illetékmentessé válik.
Jól látható tehát és világos a politikai cél, hogy minden eszközzel segíteni kívánjuk a családok otthonteremtését, legyen ez anyagi támogatás vagy éppen a bürokratikus akadályok lebontása vagy mindkét szempont érvényesülése egyszerre. Ide sorolom még azt a változtatást is, amely alapján az állampolgárok mentesülnek évente két alkalommal az elektronikus dokumentumként szolgáltatott, nem hiteles tulajdonilap-másolat lekérdezéséért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj alól is.
A családbarát intézkedések mellett a vállalkozók életének könnyítését is célozza jelen törvényjavaslat. A módosítás eredményeképpen illetékmentessé válik a hatósági bizonyítványnak az egyéni vállalkozók nyilvántartásban szereplő adatokkal történő kiállítása. A kft., az egyéni cég, a közkereseti társaság és a betéti társaság bejegyzésére irányuló cégbírósági eljárás illetékmentessége e cégformák alapításának megkönnyítésére irányul.
Ugyanezen gazdasági társasági formák bejegyzése esetén a cégbírósági eljárás illetéke mellett a közzétételi költségtérítés is megszűnik.
Összességében elmondható a törvényjavaslatról, hogy az állampolgárok jelzéseire épül, a magyar közigazgatás szolgáltató jellegét erősíti, és az ügyfélbarát szemléletet még inkább kidomborítja. A beterjesztett indítvány az adminisztratív terhek csökkentésével, a különböző díjak eltörlésével, a családok és vállalkozások érdekeit is szem előtt tartva, a magyar gazdaság erejét és versenyképességét növeli.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz képviselőcsoportja ajánlja a tisztelt Országgyűlésnek elfogadásra a beterjesztett törvényjavaslatot, mert az a magyar állampolgárok érdekeit kíséri figyelemmel és szolgálja. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem