LÁSZLÓ TAMÁS

Teljes szövegű keresés

LÁSZLÓ TAMÁS
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A bürokrácia elég ősi intézmény, az állami bürokrácia úgyszintén, tehát anélkül azért egy állam nehezen tud létezni. Az is viszonylag természetes, hogy az állampolgár ezt olykor nyűgnek érzi, sőt Shakespeare Hamlet szájába adja a „lenni vagy nem lenni” kezdetű nagymonológban a hivatal packázásairól szóló mondatokat. Én azt gondolom, hogy ezekben nagyon sok igazság van, és itt Szávay képviselő úrnak az ostorozását természetesen mindenki ismeri, elfogadja, tudja.
Murphy törvényéről is nagyon sokat beszélünk, annak az 5. posztulátuma az, hogy külső hatások híján a dolgok rosszabbodnak; ezt máshol entrópiának hívják. Azt gondolom, hogy ez az első kormány - most mindazzal ellentétben, amit Heringes Anita vagy Szávay István képviselő úr mondott -, ez az első kormány, amelyik nagyon határozottan szembenéz a hivatal packázásaival, a bürokrácia csökkentésével, mert a kormánynak kiemelt célja az állami bürokráciacsökkentés.
A cél az, hogy az ügyintézés gyorsabb, olcsóbb legyen a polgárok számára, ennek érdekében már államtitkár úr is és Dunai Mónika is emlegette azt a nagyszabású konzultációt, amelynek keretében több százezer állampolgár küldte be jobbító javaslatait, és a kormány ezeket feldolgozva, értékelve nyújtotta be a most előttünk fekvő törvényjavaslatot, ami valóban számos illeték, valamint díj megszüntetésére irányul. Természetesen nem vagyunk hibátlanok, és nincs a kezünkben a bölcsek köve, egész biztos, hogy egy csomó indítvány még fölmerülhet. Amennyiben a kormány ezeket meg fogja vizsgálni és értékelni fogja az összefüggésrendszerét is ennek, akkor jobbító javaslatként később elő fogja terjeszteni.
Érdemes az állampolgárok számára ismertetni a legfontosabbakat: illetékmentes lesz többek között az anyakönyvi kivonat kiállítása, a lakáscélú támogatás igényléséhez szükséges, a fennálló biztosítási jogviszonyt igazoló egészségbiztosítási pénztári hatósági bizonyítvány kiállítása évente két alkalommal.
(13.40)
Ezt Szávay képviselő úr ostorozta. Meg kell mondanom, hogy ez egy új intézmény volt a CSOK kapcsán. Ezt akkor így vezették be, valóban körültekintőbben is lehetett volna gondolkodni, de ennek ellenére üdvözlöm, hogy most az ilyen bizonyítvány kiállítása illetékmentessé válik. Egy harmadik: a közműpótló talajvízkút létesítésének, átalakításának, megszüntetésének engedélyezése. Ez némiképp azt is szolgálja, hogy ezeket a talajvízkutakat valóban jogszabályszerűen, engedélyek keretében létesítsék, és az illeték ne legyen akadálya ennek.
Hatósági bizonyítvány kiállítása az egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő adatokról szintén illetékmentessé válik. A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásával összefüggő nyilatkozat megtételével kapcsolatos eljárás szintén. Következő a Magyarország területén kívül élő magyar állampolgár kérelemre történő, személyi, lakcím- és értesítésicím-adatait tartalmazó nyilvántartásba vételére induló eljárás. Az értesítési cím bejelentésével kapcsolatos eljárás. A 65. életévet betöltött személy magánútlevele.
A díjmentességi körök között az első ilyen az igazságügyi szakértői névjegyzékbe történő bejegyezés és a szakterület kiterjesztésének díja. Ez megszűnik. Ez azt a célt szolgálja, hogy megkönnyítse a szakértővé válást, és ennek révén növekedjen az igazságügyi szakértők száma. Tehát látható, hogy az illeték eltörlése és a díjmentesség mindig valamiféle társadalmi cél érdekében is történik. A termőföld birtokösszevonási célú telekcsoport-újraosztására és telekegyesítésére irányuló telekalakítási eljárásért fizetendő díj megszüntetése megkönnyíti az illetékekről szóló törvény szerinti termőfölddel kapcsolatos, különböző telekalakítással orvosolható problémák rendezését, különösen a kisebb értékű ingatlanok esetében, amelyek tekintetében a díj eddig a megoldást hátráltató tényező volt. A módosítás elősegíti a szétaprózott termőföldek egyesítését. Itt is egy társadalmi cél jelentkezik.
Az illetékekről szóló törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló törvény módosításának eredményeként az állampolgárok mentesülnek évente két alkalommal az elektronikus dokumentumként szolgáltatott nem hiteles tulajdonilap-másolat lekérdezéséért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj alól, megkönnyítve ingatlanügyeik intézését.
A következő, hogy az illetékekről szóló törvény módosításával összhangban a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló törvény módosításával megszűnik a közzétételi-költség-térítés a korlátolt felelősségű társaság, az egyéni cég, a közkereseti társaság és a betéti társaság bejegyzése esetén.
Fontos megemlíteni azt is, hogy ezen intézkedések mindegyike nem jövő év január 1-jétől, hanem 2017. március 1-jétől lépne hatályba.
Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy vélem, hogy a törvényjavaslat komoly előrelépést jelent a hivatali ügyeink olcsóbb és hatékonyabb intézésében. Itt Magyary Zoltánra utalok, aki az állam és az állampolgárok kapcsolatát nagyon precízen fogalmazta meg. Azt mondta, hogy az emberek számára azt a tudatot és szilárd bizalmat kell megadni, hogy az állam egyrészt erős, másrészt hogy az állam az övék. Azt gondolom, hogy az állam erősségéről szól az, hogy képes az önkorlátozásra, és képes arra is, hogy ha a gazdaság állapota lehetővé teszi, sok olyan illetékről és sok olyan díjról lemondjon, aminek számítások szerint 10-20 milliárd forint között is lehet az összege, amit az állampolgárok és a vállalkozások a fenti illetékek és díjak megszüntetésével megspórolnak majd. Az övék, vagyis a miénk, mert ezzel erősödik a szolgáltató, segítő állam. Ezért kérem a tisztelt Házat és képviselőtársaimat, hogy támogassák szavazatukkal a benyújtott indítványt. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem