MESTERHÁZY ATTILA,

Teljes szövegű keresés

MESTERHÁZY ATTILA,
MESTERHÁZY ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ahogy államtitkár úr is említette, 2009-ben nagy többséggel fogadta el a Ház a minősített adat védelméről szóló törvényt, amely valóban alapjaiban kodifikálta újra a minősített adatok védelmének magyarországi struktúráját, és egyben felhatalmazást adott kétoldalú nemzetközi titokvédelmi megállapodások megkötésére is. Több ilyen kétoldalú megállapodást kötött már Magyarország, többek között Szlovákiával, Lengyelországgal, Csehországgal és számos más országgal.
Ezeknek a megegyezéseknek a sorába illik a most benyújtott négy törvényjavaslattal kihirdetendő magyar-horvát, magyar-orosz, magyar-montenegrói és magyar-spanyol titokvédelmi megállapodás is, ami felépítésében és tartalmában a már e tárgyban megkötött nemzetközi szerződéseket követi. Éppen ebből kifolyólag az MSZP támogatja a 2009-ben konszenzussal elfogadott titoktörvényen alapuló, a minősített adatok biztonságos kezelését és cseréjét lehetővé tevő kétoldalú nemzetközi megállapodásokat. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem