Z. KÁRPÁT DÁNIEL,

Teljes szövegű keresés

Z. KÁRPÁT DÁNIEL,
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Vélhetően az Országgyűlés ezen ülésszakának legrövidebben tárgyalt javaslatai közé fog tartozni ez a mostani, éppen ezért, bár annyira nem érzem szerencsésnek, hogy kormánypárti képviselőtársaim egy egyszerű felolvasással éltek, sokkal izgalmasabb lett volna talán a Magyarország és Omán közötti gazdasági kapcsolatokról a saját álláspontjuk megismertetése, hiszen komoly ellenérvet nem látok egyébként a tekintetben, hogy ezen csomagot megszavazzuk, csak érdekelt volna, adott esetben milyen tőkebefektetésekre számítanak a kormánypárti képviselők, amelyek a térségből érkeznek, a MOL tevékenysége kapcsán milyen kilátásokkal rendelkeznek, és nyilván ne menjünk bele az adórendszerbe, hiszen itt most egy OECD-szabvány által tulajdonképpen ha nem is megkövetelt, de javasolt csomagnak az aláírásáról van szó.
Azt az egyet tudom csak nehezményezni, hogy egy ilyen kisebb felolvasó-délelőttbe mentünk bele, ahelyett, hogy a valódi kormányzati víziót láthattuk volna. (Tállai András közbeszól.) Értem én, hogy az államtitkár úr ezt nehezményezi, de higgye el, hogy ha a saját véleményével, vízióival kiegészíti mindezt, sokkal hatásosabb lesz az ellenzéki képviselők meggyőzése. (Tállai András: Nem a törvényről beszélsz!) Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem