KEPLI LAJOS

Teljes szövegű keresés

KEPLI LAJOS
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Igyekszem, amire úgy érzem, hogy reagálnom kell, még a vita közben és nem a zárszóban reagálni, ahogy azt itt a parlamentben gyakran megszokhattuk.
Köszönöm szépen először is Szabó Szabolcs képviselőtársamnak ezt a rendkívül tartalmas és szakmailag nagyon igényes felszólalást.
(12.50)
Valóban igaza van. Hatásait, eredményét tekintve egy időzónaváltás a nyári időszámítás megtartása. Azzal a kijelentésével, hogy azért volna jobb, ha ez a jelenlegi helyzet, állapot maradna, mert ez már egy bejáratott módszer, vannak kétségeim. Nyilván kell új döntéseket hozni, és néha kockázatokkal is jár, és lehetnek hátrányai is valóban annak, ha megszüntetjük az óraátállítást, de ez leginkább nyilvánvalóan akkor derül ki, ha ez a döntés megszületik, és alkalmazzuk néhány évig, akkor derülnek ki ennek a nyilvánvaló előnyei, illetve a hátrányai.
A másik pedig az, hogy Heringes Anita képviselőtársam a villamosenergiamegtakarítással kapcsolatban említette, hogy ez milliárdokban is mérhető. Én ezzel egyetértek, de egyrészt a MAVIR is elmondja mindig, hogy a nyári időszakban jelentkezik ez a megtakarítás, a nyári időszámítás megtartásával nyilván ezt nem érintené. De ha figyelembe vesszük, hogy ez körülbelül 1 százaléka a villamosenergia-felhasználásunknak maximálisan, míg a hálózati veszteség körülbelül 4-5 százalék, legalábbis ez a szakmai adat, amit a legutóbb hallottam, aminek egy részét az áramlopások teszik ki, és ha az áramlopásokat meg tudnánk szüntetni, már annak jóval nagyobb gazdasági haszna volna, jóval nagyobb megtakarítást érnénk el csak ezzel az egy intézkedéssel, mint ami az óraátállítás kapcsán pró és kontra felmerül, hogy mennyit tudunk megtakarítani, vagy mennyit nem. Azt gondolom, hogy ez nem releváns kérdés ebből a szempontból. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem