WITZMANN MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

WITZMANN MIHÁLY
WITZMANN MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Sajnálom, hogy Burány Sándor képviselőtársam nincs jelen, de talán megtekinti a közvetítést, és majd akár lesz módja rá reagálni, vagy még beér a hozzászólásom során a terembe.
Burány Sándor képviselőtársamnak szeretnék reagálni, aki szerint szövegértési és lexikális tudásbeli hiányosságaink vannak. Először ezt csak Vas Imre képviselőtársam kapta meg tőle, utána én is, a végén pedig a Fidesz- és a KDNP-frakciók is. Amíg az MSZP vezérszónoka mondja ezt, addig ez, azt gondolom, megnyugtató számunkra.
De ha már lexikális tudásbázisnál vagy isme-re-tek-nél tartunk, akkor azért Burány Sándor képviselőtársamnak szeretném az általa felemlegetett, saját magam szavazását is a 27 százalékos áfáról felidézni. Ez 2012. január 1-jén lépett életbe. Én 2014 óta vagyok az Országgyűlés képviselője. Ha tehát már a lexikális tudásról, hűségről beszélünk, akkor jó lenne, ha képviselőtársam olyanokat mondana, amelyek valóban kiállják a tényszerűség, az objektivitás és a valóság próbáját.
Azt gondolom, hogy gazdaságpolitikai kérdések-ről ma Magyarországon egyébként bárki fogalmazhat meg kritikákat, bárki itt a teremben ülő politikai erők közül, kivéve azok, akik 2002 és 2010 között már egyszer olyan sikeres nyolcéves gazdaság-po-li-ti-kát tudtak produkálni, hogy a csőd szélére vitték az országot. És ez megint egy tény. Tulajdonképpen, ha folyamatában tekintjük a dolgokat, akkor azt mégiscsak el tudjuk mondani, elmondható, és a tények tényleg magukért beszélnek, hogy az összes gazdasági mutató tekintetében, az államháztartási hiánytól az államadósságig, a foglalkoztatáson keresztül az inflá-cióig, a gazdasági növekedésig, a kiskereskedelmi forgalomig vagy éppen az exportig gyakorlatilag mindegyikben jobban teljesít ma Magyarország, mint ahogy tette ezt 2002-2010 között. Részletes adatok itt vannak előttem, de nem hiszem, hogy fel kellene sorolni, mert mindenki utána tud nézni. Egyébként a lexikális tudásra visszatérve nyilván ez is hozzátartozik, azt gondolom, a közös tudásunkhoz.
A másik tekintetben fontos azt is elmondani, hogy azt az IMF-hitelt kellett visszafizetni a Fidesz-KDNP-kormánynak, amit egyébként a szocialisták, pontosan az elhibázott gazdaságpolitikájuk következtében felvettek, hogy mentsék a menthetőt. Ezenkívül egyébként az adócsökkentések, a béremelések mellett a devizahitelesek megsegítése, a rezsi-csökken-tés szintén megtörtént.
Azért volt ezekre szükség, mert a devizahitelt a szo-calisták kormányzása idején tolták rá a magyar adófizető polgárokra, a rezsit pedig emlékszünk, nagyon lassan mondták, hogy mindannyian megértsük, mégis sikerült összességében 15 alkalommal emelni; gázra és áramra gondolok. A gáz árát a háromszorosára, az áramét pedig a kétszeresére.
Ezek azért mégiscsak olyan folyamatok, amikről beszélni kell, és amikor Burány Sándor képviselőtársam a bérek alakulását próbálja meg ecsetelni és hivatkozik vissza az ő kormányzásuk alatti béremelésekre, azt szeretném csak mondani, hogy 2002-2010 között tulajdonképpen a közszférának egyhavi bérét vették el az MSZP-kormányok, és azért azt se felejtsük el, ha már a nyugdíjasokat hozzák fel, hogy egyhavi nyugdíjat is elvettek.
Emlékszem arra a választási kampányra, amikor egymásra licitáltak, hogy 14., meg 15. havi nyugdíj is lesz, aztán az lett a vége, hogy még csak meg sem kérdezték a nyugdíjasokat. Be sem jelentették nekik, úgy vették el tőlük a 13. havi nyugdíjat. Azt gondolom a lexikális tudás és a tényszerűség talaján állva ezt is fontos elmondani, hogy ez nem a Fidesz-KNDP-kormány nevéhez fűződik.
Új adók bevezetése. Valóban voltak új adók, de elsősorban, ahogy a vezérszónoki felszólalásomban is említettem, főként a bankok, illetőleg a multik megadóztatására, illetve a közteherviselésbe való kap-csolására szolgáltak. Elhiszem, hogy ez fáj a mul-tibarát és a bankbarát MSZP-kormányoknak vagy a volt kormányok képviselőinek, de mégiscsak azt gondolom, hogy ezt, a tényszerűség talaján megállva fontos, hogy elmondjuk.
És azt az idézetet pedig tényleg följegyzeteltem magamnak, amit Burány képviselő úr mondott, hogy a Fidesz gazdasági recesszióba vitte az országot. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Képviselőtársaim! Értem azt, hogy közeledik az év vége, azt is értem, hogy közeledik a szilveszter, ahol rendkívül jó kabaréműsorok lesznek majd a televízióban is nyíl-ván-valóan. Azt javaslom Burány Sándornak, hogy ezzel a kijelentésével ott próbálkozzon, ott biztos nagyobb sikere lesz, mint itt a parlamentben, mert azért az, hogy a Fidesz gazdasági recesszióba vitte volna az országot, ez enyhén szólva valóban a kabaré kategória, és ha már egyébként az MSZP-nek a gazdaságpolitikában nem volt ilyen sikere, akkor remélem, hogy ezekben a kabaréműsorokban ez a siker biztosított lesz számára.
Jobbikos vezérszónok úr felszólalására tényleg csak röviden reagálnék. Örülök egyébként, hogy ismét sikerült a Jobbiknak a szocialistákat megvédenie. (Z. Kárpát Dániel: Jaj, ne röhögtess már!) Annak is örülök, hogy a Jobbik és a baloldal bimbózó szerelmének egy újabb fontos állomásához érkeztünk ezáltal. (Z. Kárpát Dániel: Vegyél már vissza az arcodból egy kicsit!) Kérem, ezt jegyzőkönyvben rögzítsük, hogy a jobbikos verbális kommunikáció milyen magaslatokba tud emelkedni így a parlamenti patkó sorain belül! (Z. Kárpát Dániel: Én is kérem! - Közbeszólások a Jobbik padsoraiból.)
Tehát Z. Kárpát Dánielnek azt szeretném mondani, hogy folyamatosan a szocialistákat emlegetjük vissza, ezt nem azért tesszük, mert nekünk ez jólesik, kedves képviselő úr, nem azért, mert nekünk ez a hob-bink, hanem azért - és ezt nem én mondom, ezt nagyon sok történész, közgazdász mondta -, hogy a közgazdaságtant, a történelmet és a politikát is folyamatában kell látni. Nem lehet kiragadni egy-egy szeletet!
És hogy miért a szocialistákat említjük föl? Azért, mert ők voltak előzőleg kormányon. A Jobbik-nak ez még nem sikerült, és nagyon-nagyon bízom benne, az ország érdekében - szerencsére, sokan vagyunk így -, hogy ez még jó darabig így is marad.
Végezetül pedig azt szeretném elmondani, hogy az adócsökkentés és a béremelkedés, amiről ma itt szó volt, azt gondolom, önmagában véve, leegy-sze-rű-sít-ve a mondandómat, ez egy jó dolog. Ez egy kedvező dolog, ez egy támogatandó dolog. Ezért kértem vezérszónoki hozzászólásom elején is önöket, hogy pártállástól függetlenül legyenek szívesek, ezt támogassák, mert az ország érdekeit szolgálja, a magyar családokat, a magyar munkavállalókat, a munkaadókat és a vállalkozások érdekeit szolgálja. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem