ANDER BALÁZS

Teljes szövegű keresés

ANDER BALÁZS
ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A közúti közlekedés teherfuvarozási piaca az uniós csatlakozás után végbemenő teljes piacnyitás áldozata lett. Az áruszállítás nyilván szükséges velejárója a gazdasági működőképesség fenntartásának, de nem szabad elfelejtenünk, hogy tranzitország vagyunk, így Magyarországon a nehéz-teher-gép-ko-csik forgalmának mintegy 40 százalékát nem hazai, hanem külföldi jármű adja. Mindez az infrastruktúrában okozott amortizációt és az egyéb külső költségeket összeadva hozzávetőlegesen 350 milliárd forintnyi terhet ró évente hazánkra.
Az ágazat magyar munkavállalóinak szempontjából pedig ezt még az is negatívan tetézi, hogy lobbierejüknél fogva a munkaadók szinte szabad kezet kaptak a munkaidő kitolására. Hiszen az AETR és a közlekedési törvény homályos megfogalmazásai, valamint az új munka törvénykönyve sajnos mindezt lehetővé teszi a foglalkoztatók számára. A külföldön való foglalkoztatás hossza is a munkaadók jóindulatán múlik. Jogos dolgozói panasz tehát, hogy a fideszes új munka törvénykönyve lerombolta az érdekképviseleti jogosítványokat, így prognosztizálható volt, hogy a munkavállalói kiszolgáltatottság is nőni fog.
A mostanra kialakult krónikus munkaerőhiány nem a véletlen eredménye az ágazaton belül sem. A túlfoglalkoztatás, az alacsony bérek, valamint a szak-másítás hiánya, amely segédmunkássá degradálja az ebben az ágazatban dolgozó munkavállalókat, együttesen vezettek a felhalmozódott problémákig. Ágazati kollektív szerződés híján nem is várható javulás, a munkaerőhiány csupán rövid távon fogja a bérek növelését kikényszeríteni. Szükség lenne a tehergépjármű-vezetőkre vonatkozó jogszabályok pontosítására, mint például a kiküldetés fogalmának munka törvénykönyvében való tisztázására.
De az is jogos felvetés, hogy miért nem hajlandóak végre érdemben tárgyalni a munkavállalói oldal képviselőivel, meghallgatni azon felvetésüket, és ezáltal segíteni több ezer dolgozó helyzetének rendezését, hogy a gépjárművezetés szakma lehessen. Várom államtitkár úr megtisztelő válaszát. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem